A magyar infláció évek óta uniós rekordtartó, és ez nem véletlen: a forint szándékos gyengítése, a politikai célú árpolitika és a nyugdíjasok életszínvonalának tudatos befagyasztása együtt olyan gazdasági modellt hozott létre, amely rövid távon szavazatokat, hosszú távon viszont súlyos társadalmi és versenyképességi károkat termel. A Hetényi Kör elemzése szerint a magyar infláció nem külső kényszer, hanem politikai döntések következménye.
A Hetényi Kör friss elemzése szerint 2010 és 2025 között az Európai Unióban átlagosan 45,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ami évi 2,5 százalékos inflációnak felel meg. Ugyanezen időszak alatt Magyarországon az áremelkedés 103,7 százalék volt, vagyis évi 4,8 százalék. A különbség nem magyarázható külső sokkokkal: a magyar infláció strukturális, politikai eredetű.
A forint szándékos leértékelése az Orbán‑kormány egyik alapvető gazdaságpolitikai eszköze. A gyenge valuta elfedi a bérek euróban számolt stagnálását, így a külföldi beruházók számára Magyarország továbbra is olcsó munkaerő‑piac marad.
A magas infláció ráadásul politikailag is hasznos: a vásárlók a boltokat hibáztatják, nem a kormányt, ami különösen kampányidőszakban kedvező kommunikációs terep.
A legnagyobb vesztesei ennek a politikának a nyugdíjasok. Bár a kormány a nyugdíjak „reálértékének megőrzését” ígéri, ez valójában az életszínvonal tartós befagyasztását jelenti.
Míg 2010-ben az átlagnyugdíj a nettó átlagkereset 73,3 százalékát érte el, 2025-re ez 46,3 százalékra zuhan.
Az élelmiszer‑infláció különösen sújtja az időseket, akik jövedelmük nagy részét alapvető kiadásokra költik. 2024-ben a 65 év felettiek 13,8 százaléka élt szegénységben — ez a tizenöt év mérlege.
Mégis, a nyugdíjasok továbbra is Orbán Viktor legstabilabb szavazótábora. Ennek oka, hogy a rezsicsökkentés és az ársapkák — bár gazdaságilag irracionálisak — rövid távon enyhítették a legfájóbb terheket. A nyugdíjasok számára, akik a rendszerváltás utáni két évtizedben folyamatos életszínvonal‑romlást éltek át, ezek az intézkedések valós javulásnak tűntek.
A magyar választók valódi dilemmája azonban mélyebb: egy olyan országban, ahol az átlagbérből sem lehet megélni, az átlagnyugdíjból pedig még kevésbé, a kormányfő személye meghatározza, hogy a társadalom melyik irányba sodródik. A kampányban azonban senki sem ígérhet érdemi javulást, mert Magyarország teljesen ki van szolgáltatva a globális trendeknek — és ezek többsége lefelé mutat. Az EU versenyképességi válsága, a magas bérek és szociális kiadások politikai védettsége, valamint a szélsőséges pártok erősödése egyaránt szűkíti a mozgásteret.
A külvilágot nem érdekli a magyar életszínvonal, annál inkább az, hogy a magyar kormány milyen geopolitikai szerepet játszik. Orbán Viktor oroszbarát politikája, szemben Magyar Péter nyugatbarát pozíciójával, ma már nem belpolitikai kérdés, hanem európai biztonsági ügy. Friedrich Merz német kancellár az európai szuperállam koncepcióját hirdette meg, amelyhez Magyar Péter csatlakozna. Telkes András volt hírszerzési vezető figyelmeztetése szerint:
„Ha Orbán győz, akkor a jövőnk Belarusz.”
A magyar infláció tehát nem elszigetelt gazdasági jelenség, hanem egy politikai rendszer következménye. A választás tétje nem csupán az árak alakulása, hanem az ország helye Európában — és az, hogy Magyarország a nyugati jóléti modell része marad‑e, vagy egy keleti, autoriter pályára sodródik.
