A korrupcióba keveredett Mengyi helyett Koncz lett a képviselő

0
2625

A Fidesz volt országgyűlési képviselője Mengyi Rolánd már nem indulhatott a párt színeiben az idei választásokon, de utódja, Koncz Ferenc simán hozta a győzelmet Tiszaújvárosban. Elődjének korrupciós ügyei dacára.

A borsodhir.hu tudósított arról, hogy a 6-os tiszaújvárosi választókerület második ciklusát töltő országgyűlési képviselője, a jogász végzettségű, ötgyermekes Mengyi Roland – aki korábban a megyei közgyűlés elnöke volt – 2016-ban keveredett korrupciós botrányba, mely szerint szociális szövetkezetek szerettek volna 2015-ben 500 millió forintos uniós pénzre pályázni. Ehhez állításuk szerint az elosztásnál a bennfentes Mengyi segítségét kérték, aki bizonyos százalékáért ígért támogatást.

Tavaly áprilisban a Központi Nyomozó Főügyészség Mengyi Rolandot bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolta meg. Mentelmi jogát az Országgyűlés egyhangú szavazással felfüggesztette.

Az Index viszont arról írt, hogy érdekes indoklással szüntette meg a NAV a nyomozást egy gyanús uniós pályázat ügyében, amelyben Hadházy Ákos LMP-s képviselő tett korábban feljelentést.

Az ügy, amiről szó van, így néz ki: több dél-békési faluban is három olyan cég nyert el „egészségmegőrzésről” szóló uniós pályázatokat, amelyek székhelyük szerint egyrészt nagyon messze vannak a falvaktól, másrészt nem is igazán foglalkoznak egészségüggyel.

Az egyik szóban forgó cég a Public Sector Kft., amely onnan lehet ismerős, hogy ez a cég írta azokat a kamu uniós pályázatokat, amelyekből a magát Voldemort nagyúrnak szólíttató Mengyi Roland „alkotmányos költségként” 10 millió forint kenőpénzt kért.

Az idei országgyűlési választáson a Fidesz Mengyit már nem indította, de párttársa, Koncz Ferenc is nyerni tudott a 6-osban. A Tornaszentjakabon született Koncz 59 éves, a megyei közgyűlés alelnöke volt 2006 és 2010 között, Szerencs polgármestere.

Koncz Ferenc április 8-án 24 774 szavazatot kapott, ez 50,44 százalékos arány. Valódi ellenfele csak a jobbikos Biró László volt, ám ő csak 15 122 voksot gyűjtött (30,79 százalék).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .