A kormány elhallgatja az Európai Bizottság szociális konzultációját

0
1107
eu.com

November végéig várja az Európai Bizottság az önkormányzatok, szakszervezetek, civilszervezetek és egyszerű polgárok véleményét a szociális kérdésekkel kapcsolatban – jelentette be vasárnapi online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint a kormány tudatosan elhallgatja ezt a fontos konzultációt, pedig most érdemi lehetőség nyílik arra, hogy a magyar emberek is befolyásolhassák a szociális programok alakulását. Ujhelyi emlékeztetett, hogy 2017-ben az Európai Unió egy „forradalmi programot” fogadott el a göteborgi szociális csúcstalálkozón:

a Szociális Jogok Európai Pillérjét, amely húsz pontban gyűjtötte össze a legfontosabb tennivalókat az oktatás, az egészségügy, a foglalkoztatás vagy épp a gyermek- és ifjúságvédelem területén.

Orbán Viktor miniszterelnök annak idején tiltakozott a „szociális pillér” elfogadása ellen, mert azt „lopakodó hatáskör-elvonásnak” tartotta, de végül ő is aláírta Magyarország részéről a vonatkozó dokumentumot. Ujhelyi szerint ugyanakkor a Fidesz vezetői és képviselői azóta is mindent elkövetnek, hogy a szociális pillér céljai ne valósulhassanak meg, most is elhallgatják például az erről szóló széleskörű konzultációt.

„A magyar kormány érzéketlen az emberek mindennapi problémái iránt, helyette az eliteket, a multikat és az oligarcháikat szolgálja ki”

– fogalmazott a politikus, hozzátéve: éppen ezért fontos, hogy minél több önkormányzat, civil- és szakszervezet küldje el saját véleményét a szociális pillér megvalósításával kapcsolatban, hogy az része tudjon lenni a jövő tavaszra ígért európai cselekvési tervnek.

Ujhelyi István közölte azt is, hogy az MSZP szociáldemokrata pártként konkrét programmal rendelkezik a felmerülő kérdésekben, ezért a legutóbbi kongresszusokon elfogadott javaslatcsomagot el is küldik az Európai Bizottságnak a konzultáció részeként. Ujhelyi kiemelte, hogy az MSZP programja három átfogó pillérre épül: demokrácia és szabadság, esélyegyenlőség és igazságosság, valamint a környezettudatosság és természeti értékeink védelme. Hozzátette, hogy a párt támogatja az önkormányzatokhoz és civilszervezetekhez közvetlenül eljuttatható uniós források növelését, a tisztességes nyugdíjszint és az európai minimál-nyugdíj meghatározását, de ugyancsak a programjuk része az európai minimálbér megteremtésének támogatása és az Európai Egészségügyi Unió létrehozása, amelynek kidolgozásában és beterjesztésében a képviselő aktív kezdeményező szerepet vállalt.

„Orbán elszegényített, félelmében a demokráciáról lemondó alattvalókat akar, eközben az Európai Unió egészséges, kiegyensúlyozott és foglalkoztatott szabad polgárokat” – tette hozzá online sajtótájékoztatóján az MSZP EP-képviselője.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .