Aki próbált már megegyezni valaki mással egy viszonylag komplex gondolat igazságában (vegyük ezt, hogy „jó dolog a vasárnap délutánokat cukrászdában tölteni”, vagy hogy „John Rawls igazságosságelméletének legfontosabb episztemikus forrása Bodin csalódása az arisztoteliánus erénytanban”), az pontosan tudja, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, hogy Isten mentsen minket attól, hogy közös erkölcsök és kollektív érzületek határozzák meg egy ember boldogulását a közelebbi és távolabbi közösségeiben. Mert az egyetlen helyes, igazolható és érvényes ilyen tudást egyszerűen nem lehet létrehozni (felépíteni eleve nem, a kierőszakolása viszont nem lesz se helyes, se igazolható, se a kierőszakolt konszenzus érvényes).
Hasonlóképpen, aki tud egy objektív pillantást vetni a saját identitására, az pontosan tudja, hogy ennek n+1 forrása, összetevője és ki nem fejtett konfliktusa akadályozza már magát az önmegismerést is, nemhogy a normatív általánosítás kollektivista projektjét (ahol az n tetszőleges szám).
A piac és a pénz leegyszerűsíti a mindennapi életünket
Ha komplex gondolatok – röviden – nem operacionalizálhatók egy modern társadalomban, milyen megkönyebbülés, hogy bármilyen komplex terméket, szolgáltatást és gondolatot két-három szóval pénzre lehet váltani és ki lehet cserélni (meg lehet venni) ugyanitt! Nem értékeljük eléggé, ahogy a piac és a pénz mérhetetlenül leegyszerűsíti a mindennapi életünket és – még meghökkentőbb hatékonysággal – akadályozza meg, hogy minden nap tíz- és százezrek haljanak meg egy magyarországnyi társadalomban is (hamar felszámolva az egészet) csak azért, mert nem tudnak megegyezni a magyar nemzet mibenlétéről, a kereszténység értelméről, a helyes erkölcsökről vagy a szabadság leghatékonyabb intézményi rendjéről.
Egy társadalom addig működik jól, amíg az emberek közötti kapcsolatok legalapvetőbb formái a kölcsönös érdekekre és ezeken belül a pőre anyagi haszonszerzére irányulnak. Ha ezek nem volnának, az emelkedett viták hitről, vallásról, esztétikáról, politikáról, klímaváltozásról, nemi egyenlőségről, csupa nagyszerű értelmiségi témáról már rég az emberiség önfelszámolását eredményezték volna, mert sose jöhet létre ezekről egyetértés, nemhogy általánosan működő intézményi rend. Az anyagi célú tranzakciók viszonylagos zavartalansága az emberi élet fennmarádásának kulcsa; ahol ezek csorbulnak, ott előbb izgalom, de rögtön utána elszegényedés, később polgárháború, a legvégén meg – hogy adjunk a szellemieknek is – egy abszurd tragédia jelenetei várnak a népekre, amelyekben azonban ők a szereplők.
Magyarországon elindultunk a polgárháború felé, miután a szegénység már egy ideje velünk tart.
A kapitalizmus elleni látens küzdelem a tolvajok oldalán, az implicit bírálat a progresszív oldalon és az explicit marhaságok a romantikus kommunista portálokon mind a működő társadalmak modus vivendijét, a kapitalizmust ássák alá, amiben nagy szerencsétlenségünkre mindegyik résztvevő – ami hallatlanul mély értelmet rejthet és örök feladatot jelöl ki számukra – támaszkodhat múlt- és jelenbeli nyugati mintaadókra is. A kimérikus mélységű magyarságtudat, a hazug kereszténység, az ócska nácizmus és a röhejes kommunizmus olyan eszmék, amelyekért egy vasat se adnánk a saját pénzünkből egy szabad piacon, ami pontosan mutatja az emberi élet szempontjából vett értéküket; annál többet költenek rá közpénzből ilyen-olyan gazemberek, hogy a politikai eszmék és erkölcsök kényszergazdaságában lenyomják őket (force feed) a kómába döntött fogyasztók torkán.
