A Fidesz 17 pillanata – 12. Orbán Ráhel Svájcban és az Operában

0
2159
Fotó: Facebook.

2014. októberében jutott a hazai közvélemény tudomására, hogy Orbán Viktor legidősebb lánya, Ráhel a svájci École Hoteliere Lausanne turisztikai magánegyetem Executive MBA (EMBA) mesterképzésén folytatja tanulmányait. Nem egy hazai intézményben, de még csak nem is az édesapja és párttársai által előszeretettel emlegetett keleti országok valamelyikének egyetemén, hanem a sokat szidott, és hanyatlónak nevezett Nyugat-Európában.

 

Orbán Ráhel turizmus iránti érdeklődése érthető: 2012-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetem turizmus-vendéglátás alapszakján, a fesztiválokról írt szakdolgozatával pedig első díjat nyert a Magyar Turizmus Zrt. pályázatán. A 12 hónapos programban amúgy kifejezetten turisztikai vezetőket képeznek, ezért

60 ezer svájci frankos, tehát több mint 15 millió forintos tandíjat kell kifizetniük a hallgatóknak.

Mindebből az is következik, hogy nagyon szerethetik az Európai Unió polgárai Orbán Ráhelt, Orbán Viktor miniszterelnök lányát. Az olasz, francia, brit, német és számos más náció polgárai fizették be ugyanis – igaz, tudtukon kívül – erre az igen előkelő, és decensen méregdrága svájci magániskolába, hogy az ifjú asszony tudása ott pallérozódjék tovább.

Lehet, hogy sosem derült volna fény erre – az Európai Unió polgárai nem szoktak hivalkodni a nagylelkűségükkel – ha Orbán Ráhel nem érez késztetést arra, hogy megvédje édesapját, Magyarország miniszterelnökét.

Merthogy Orbán Ráhel úgy látta jónak, hogy kiáll egyre többet támadott papája mellett. Ezért írta fel a Facebookra, „hogy nem szorul Orbán Viktor segítségére, annál is kevésbé, mert férjével, Tiborcz Istvánnal önálló családjuk van, saját erejükből boldogulnak, saját erejükből, a saját lábukon állnak.”

Innen datálódik a magyar köznyelvben azóta szállóigévé vált, leginkább pejoratív értelemben használt „saját láb” kifejezés.

Amúgy hiba volt közzétenni ezt a néhány mondatot. Rögtön megindult ugyanis a találgatás, hogy honnan van az akkor 25 esztendős fiatalasszonynak és a nála csak néhány évvel idősebb férjének annyi pénze, hogy abból – a saját lábukon állva természetesen – képesek legyenek a 15 millió forintos tandíjat kigazdálkodni.

Így derült ki, hogy Orbán Ráhel férje Tiborcz István vállalkozásai a Fidesz kormányra kerülése óta valósággal megtáltosodtak. 2009-ben még „csak” alig 9 millió volt az éves bevételük, ám egy évvel később már 400-nál is több millió, a 2014-es esztendő pedig különösen jól sikerült: szerény számítások szerint közel hárommilliárdot kaptak különböző, döntő többségében uniós forrásokból. (Sorozatunk egy későbbi folytatásában a mostanság sokat emlegetett Elios-ügyről is lesz szó.)

Csupán zárójelben jegyeznénk meg, hogy az Európai Unió pénzét a tagállamok adják össze, az uniós polgárok dolgos munkával megkeresett adózott jövedelme van benne. Az Európai Unió bővítésekor, valószínűleg nem az volt a cél, hogy az Orbán-rokonság jövedelmét gyarapítsák, hanem az, hogy az egykori szocialista országok gazdaságát a lehetőségekhez mérten fejlettebbé és a versenyképesebbé tegyék, infrastruktúrájukat, valamint az ott élő emberek életszínvonalát közelítsék a nyugat-európai szinthez. Zárójel bezárva.

Ez a svájci egyetem ottani viszonylatban is meglehetősen költségesnek számít, így csak a módosabb szülők engedhetik meg maguknak, hogy gyerekeiket oda járassák.

A történethez tartozik az is, hogy Orbán Ráhel 2015. februárjában meghívta évfolyamtársait egy magyarországi látogatásra.

A népes csoport tagjai elsőként az Országházba mentek, ahol épp a dolgozószobájában tartózkodott Ráhel édesapja, civilben Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktor vendégszerető házigazdaként fogadta a külföldről hazánkba vetődött fiatalokat, s egyéb bokros teendőit félbeszakítva, személyesen mutatta meg nekik a ház nevezetességeit.

Az Országházból az Operaházba indultak, hogy megnézzék a Diótörőt. S bár szokás szerint teltház előtt ment az előadás, vagyis, jegyet már nem lehetett kapni, a fiatalokból álló csoport az igazgató szíves közbenjárása révén mégis bebocsátást nyert. Ráadásul nem is akárhova: megkapták az úgynevezett testőrpáholyt. Onnan nézhették az előadást, s ily módon egy pohár pezsgővel a kezükben még a magyaros vendéglátást is megtapasztalhatták.

A sorozat két előző része itt olvasható.

Volt egyszer egy Népszabadság

A német megszállás (áldozatainak) emlékműve

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .