A csikkes ember

0
1630

Engedje meg uram, hogy meghajoljak az Ön zsenialitása előtt. Kérem, ne is szabadkozzon: Ön itt és most engem lenyűgözött! Ez a stílus, ez az utánozhatatlan elegancia! Több volt ez, mint egy mozdulat. Ez, ha szabad így fogalmaznom: egy életérzés.

 

Ahogyan azt a cigarettacsikket ledobta maga elé a földre! Mit dobta! Pöckölte uram! De úgy, hogy közben egyetlen arcizma sem rezdült. Semmi erőlködés, belülről jött, ne is tagadja, mintha ez lenne a világ természetesebb dolga.

Minden elismerésem az Öné, tisztelt úr, és remélem, nem veszi tolakodásnak, de ha szépen megkérem, elárulná a titkát? Mert láttam én már csikket eldobni, ki ne látott volna, mindennapos dolog az ilyen. A legtöbben hanyagul a földre ejtik az elszívott cigaretta maradványát, amelyet a magyar ember, ki tudja, milyen meggondolásból, csikknek nevez. De ezt bárki képes megcsinálni, ebben, és ezt Ön nálam nyilván jobban tudja, nincsen semmi kellem.

Ha nem érti félre, mert azt a világért sem szeretném: az ön mozdulatában filozófia van. De legalábbis, világnézet. A legtöbben a maga helyében, például én magam is, amolyan hétköznapi gondolkodó módjára, keresnénk egy szemetest. Itt a körúton hál’ istennek van belőlük néhány. De én is tudom, hogy ez amolyan földszintes gondolkodás. Nem méltó Önhöz, belátom, akiről már messziről látszik, hogy többre hivatott nálunk, gyarló, hétköznapi embereknél.

Akik ráadásul még csak nem is dohányzunk, mert még ennyi fantáziával sem áldott meg bennünket a sors. Vagy, ha Önhöz hasonlóan időnként mégis rágyújtunk, az élvezet végeztével keresünk egy szemetest, és odadobjuk a csikket. És elnyomjuk előtte, nehogy meggyulladjon…

Tudom, avítt, korszerűtlen dolgok ezek. Mert mindig kell valami új, valami más, ami előreviszi a világot. De azért, ha csak nagy vonalakban is, mégis érdekelne, hogy honnan ez a páratlan, mondhatnám, pártját ritkítóan briliáns technika. Hazulról hozta, a génjeiben cipelte idáig a mi okulásunkra, vagy inkább, ahogy képzelem, szorgos gyakorlás gyümölcse az, amiben most mindenki a saját szemével gyönyörködhetett.

Végül is, mindegy, a világért sem kívánom, hogy elmagyarázza nekem, mennyi ebben a gyakorlás, és hány százalék a született tehetség. Mert az is kell hozzá, tudom ezt anélkül is, hogy mondaná.

És persze társadalmi felelősségérzet, tisztelt uram. Mert odahaza nyilván Ön sem dobálja el a csikket, nem hagyja füstölni a szőnyegen. Miért is tenne ilyet? Ebben a tevékenységben, amit nevezzünk az egyszerűség kedvéért csikkdobálásnak, a világhoz való viszony érhető tetten.

Ne szerénykedjen, mondjuk meg, úgy, ahogy van: ha Ön, és az Önhöz hasonlók nem lennének, tisztább, élhetőbb lenne ez a város. Nem bírálat mindez, és remélem, nem is vette tolakodásnak, amiért egy látszólag epésnek tűnő, ám valójában előremutatásnak szánt megjegyzésre vetemedtem.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .