500 milliárdból épül a kínai egyetem Budapesten

0
4035
Pinterest

100 milliárd forinttal járul hozzá a kínai egyetem létrehozásához a magyar kormány. A többi kínai hitel, melyet vagy jüan vagy pedig euró alapon bocsátanak ki. Kínai állami cég építi a Fudan sanghaji egyetem budapesti kampuszát – értesült a Direkt36.

Versenytárgyalás nem lesz, mert a kínai egyetem építését stratégiai fontosságú nemzetközi szerződésnek minősítette a kormány. Így az egész konstrukció olyan mint a Budapest- Belgrád vasútvonal építése.

Új Selyemút

A kínai egyetem budapesti felépítése is része annak a nagyszabású pekingi programnak, amely növelni igyekszik Kína befolyását az egész világon. A magyar-kínai kapcsolatok kiválóak: Orbán Viktor miniszterelnök nemrég a SinoPharm vakcinával oltatta be magát. A kép bekerült a kínai cég reklám kampányába is hiszen egy uniós állam miniszterelnökéről van szó.

A Direkt36 híréből kiderül az is, hogy a budapesti kampuszt jelentős részben kínai munkások építik majd, és a felhasznált anyagok jórésze is Kínából érkezik. Kínában az építőipar túltermelési válsággal küszködik, ezért a hasonló külföldi nagyberuházások jó lehetőséget teremtenek arra, hogy a többlet kapacitásokat lekössék.

A finanszírozást az MNB intézi

Matolcsy György kiváló kapcsolatokat ápol a kínai vezetőkkel. Évente többször is igyekszik ellátogatni Pekingbe, hogy egyeztessen kínai kollégáival. Kínából érkezett pénzügyi tanácsadók is dolgoznak a Nemzeti Bankban.

- Hirdetés -

Ez már szemet szúrt az amerikaiaknak is, akik Kínát stratégiai ellenfélnek tekintik.

Matolcsy Györgyöt nem hívják meg Washingtonba az IMF illetve a Világbank szokásos értekezleteire. Helyette általában helyettese Patai Mihály utazik, aki korábban a Világbanknál dolgozott.

Az amerikai diplomácia felrója az Orbán kormánynak, hogy miközben részben kipaterolta a CEU-t Budapestről, közben viszont komoly pénzekkel támogatja egy kínai egyetem térfoglalását az Európai Unióban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .