Járványkezelésre jeles?

0
1422
parlament.hu

Az ATV népszerű műsorvezetője őszintén meglepődik, amikor a nézők 86 százaléka arra szavaz, hogy nem védekezett jól a kormány a járvány ellen, és csak 14 százalékuk szerint védekezett jól. Ő úgy gondolta, hogy nem voltak rosszak a számok, sikeres volt a védekezés.

Biztosan hallotta, ahogy hétfőn napirend előtt Szijjártó Péter kifejtette, hogy az ország jelesre teljesített. Mi mást mondott volna? Netán a Szijjártóra reagáló ellenzéki felszólalókat már nem hallotta?
Attól tartok, hogy ha hallotta is, nem tudták meggyőzni őt arról, hogy a járvány kezelése nem volt olyan tökéletes, mint ahogy azt Szijjártó állította. Ha csak őket hallottam volna, engem sem győztek volna meg.
Ami magát a koronavírus-járvány kezelését illeti, két súlyos dolgot lehet és kellene is felróni a kormánynak.
Az egyik az, hogy a járvány első hónapjában

a központi kormány nem látta el védőfelszereléssel sem a háziorvosokat, sem a szociális intézmények dolgozóit, és nem volt elegendő teszt sem.

Ez az, ami miatt sok egészségügyi dolgozót és szociális gondozót is elért a fertőzés, ezért alakulhatott ki súlyos helyzet idősotthonokban.
A másik pedig tíz év fideszes kormányzásának legnagyobb gazembersége, a kórházi „ágyfelszabadítás”. Az előbbiről egyetlen ellenzéki felszólaló sem beszélt, a másodikról az öt ellenzéki felszólalóból csak egy, a szocialista Tóth Bertalan, ő is csak egy rövid félmondattal.
Beszéltek minden másról: külpolitikáról – a párbeszédes Tordai Bence ennek szentelte egész felszólalását –, a digitális oktatás nehézségeiről, a Belgrád–Budapest vasútvonalról, népszerűsítették a különféle csoportoknak több pénzt szorgalmazó költségvetési javaslataikat, az LMP-s Keresztes László Lóránt megdicsérte a kormányt, amiért kemény az ukránokkal szemben az oktatási törvény ügyében, magyarázták, hogy miről szól tulajdonképpen a felhatalmazási törvény. Csak éppen arra nem tettek erőfeszítést, hogy arról győzzék meg azt, aki hallgatja őket, hogy miért nem érdemel jelest a kormány járványügyben, hogy miért terhelik abban a kormányt rendkívüli mulasztások.
Megint elmondta Szijjártó, amit Gulyástól Kocsison át mindkét Orbánig minden fideszes politikus mond állandóan: a baloldalra nem lehet számítani, a járvány ügyében is csak akadályozták a munkát, a vírus oldalán álltak.

Egyetlen ellenzéki felszólaló sem mondott egyetlen mondatot sem arról, hogy a rendelőintézetekben és az alapellátásban dolgozó orvosok és nővérek számára az önkormányzatok szerezték be és osztották ki az első maszkokat és egyéb védőfelszereléseket, ők juttattak maszkokat a lakosságnak, ők gondoskodnak az idősek ellátásáról, ők osztanak rendkívüli segélyeket a jövedelem nélkül maradóknak, mert ezekben az ügyekben a kormányra nem lehetett számítani.

Az ugyanis, hogy számíthatnak-e az emberek az ellenzéki pártokra, nem azon múlik, hogy hogyan szavaznak frakcióik a parlamentben, hanem azon, hogy mit tesznek az általuk vezetett önkormányzatok. Nem tudnak erről az ellenzéki országgyűlési képviselők?
Amíg ez nem megy, addig ne csodálkozzunk, hogy ezen a járványon is a Fidesz nyer.
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .