Ujhelyi támogatja a kormányt

0
1983
Pinterest

Levélben fordult az MSZP európai parlamenti képviselője Janez Lenarčič válságkezelésért felelős uniós biztoshoz annak érdekében, hogy Brüsszel támogassa a magyar kormány jelentkezését a rescEU-programba és járuljanak hozzá, hogy Magyarországon legyen az Európai Unió egyik stratégiai egészségügyi készlete.

Ujhelyi István a közösségi oldalán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében, a tavaly életre hívott rescEU-n keresztül az Unió stratégiai készletet halmoz fel a koronavírus elleni védekezéshez szükséges életmentő eszközökből, így lélegeztető-gépekből, védőfelszerelésekből, vagy épp laboratóriumi kellékekből. Ezek az eszközök a betegek ellátására, az egészségügyi dolgozók védelmére és a vírus terjedésének lassítására szolgálnak.

A készletet egy vagy több tagállamban helyezik majd el, az eszközök beszerzésének költségét pedig teljes egészében az Unió állja, vagyis a tagállamoknak nem kell saját forrással hozzájárulniuk.

Ujhelyi ismertette, hogy a program költségvetését épp a napokban emelték meg, amely így már megközelíti a 100 millió eurót.

Az MSZP EP-képviselője üdvözölte, hogy korábbi, többszöri felszólítására a magyar kormány végül úgy döntött, hogy csatlakozik ehhez a programhoz és jelezték Brüsszel felé: Magyarország raktárt alakít ki és az uniós eszközökből egészségügyi készletet halmoz fel. Ujhelyi hangsúlyozta: magyar EP-képviselőként fontosnak tartotta, hogy megtámogassa a kormány jelentkezését és ezzel is segítse a védekezést. „A Fidesz vezetői és képviselői iránti bizalom – különösen most a felhatalmazási törvény abszurditása miatt – komolyan meggyengült az európai intézményekben, ezért különösen fontos, hogy minden eszközzel segítenünk kell a magyar érdekek védelmét és érvényesítését. Orbánék az EU-ellenes kirohanásaik miatt jelentősen vesztettek érdekérvényesítő képességükből, ezért már az is nagy eredmény, ha részt veszünk ebben a programban.

Bízom benne, hogy a Fidesz félreteszi az Unió elleni háborúskodást és végre partnerként tekint az Unióra. Ez ugyanis mindannyiunk, minden magyar ember közös érdeke” – tette hozzá Ujhelyi István.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .