Neonáci csoport szervezte az antiszemita akciókat az USA-ban

0
1118
youtube.com

Michigan és Wisconsin államban zsinagógákat támadtak meg. Horogkeresztet festettek rájuk. Az amerikai közvélemény előtt sokáig nem volt világos, hogy kik a tettesek: iszlamista fanatikusok vagy pedig a szélsőjobb?!

A FBI most közölte: New Jersey államban működő neonáci csoport hajtotta végre az akciókat. A fiatalok tudatosan választottak távoli államokat, hogy megzavarják a rendőrséget és félrevezessék a közvéleményt. A nyomozók végül eljutottak a szervezőkhöz: The Base – a bázis a neonáci csoport neve. Az Al Kaida is ugyanezt jelenti, ezért volt kezdetben a félreértés hiszen a szeptember 11-i merénylet óta sokan tartanak az iszlamista fanatikusoktól az Egyesült Államokban. De ezeket az antiszemita akciókat nem ők hajtották végre hanem a középosztály fiaiból álló neonáci csoport.

Az internet segítségével ezek a csoportok világszerte szerveződnek: nemrég a német Alkotmányvédelmi hivatal fedezte fel, hogy egyes amerikai neonáci csoportok Németországban is aktívak. Vagyis a neonáci szervezetek éppúgy világméretű hálózatot építenek ki mint az Iszlám állam vagy a többi fanatikus iszlamista szervezet. Az FBI szerint különösen azért veszélyes ez, mert a neonáci szervezetek tudatosan választanak olyan célpontokat, melyek távol esnek a hagyományos működési területüktől. Ilyen akció volt például amikor egy ausztrál neonáci Új Zélandon támadott meg két mecsetet – megölve több mint ötven embert. A neonácik ebben is az iszlamista fanatikusokat követik, akik Sri Lankán is azért hajtottak végre merényletet, mert azzal számoltak, hogy az ottani terror elhárítás jóval gyengébb mint azokban az államokban, ahol már komoly tapasztalatokkal rendelkezik a rendőrség terrorista ügyekben. Az USA-ban ez a számítás nem vált be: az FBI végül lebuktatta a neonáci csoportot, mely antiszemita akciókat szervezett a Nagy Tavak környékén.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .