Nagy Blanka: Vannak dolgok, amik nem tartoznak senkire

0
1060

És vannak azok a magánügyek, amik azért tartoznak másokra is, hogy ezzel egy kicsit vállon veregessük magunkat mondván, mi figyelmeztettünk azzal másokat, hogy elmondtuk. Mossuk kezeink ezután, ha az illető nem tanul a hibánkból.

Az elmúlt időszak kemény volt. Nem kíméltek. Mutattam azt, hogy én igen, erős nő vagyok és igen, van pofám a másik arcomra is ütést kérni.

Megverekedtem az Orgióval, a Lokállal, Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással, a Pesti Srácokkal és a többi szennyújsággal, amik árasztották magukból a gyűlöletet.

Megverekedtem a sok rossz kommenttel, amikben gyakran azt kívánták, hogy haljak meg és amúgy is ronda vagyok.
Erős voltam és büszke.

Ekkora veszélyt jelent az, ha gondolkodok és ezt el is merem mondani?
Büszkén vállaltam azt, hogy a kormány karaktergyilkosságot követ el rajtam.
Méltó ellenfelükre leltek.
Gondoltam.
Állandóan rólam lehetett olvasni.
Már a csapból is az folyt, hogy Nagy Blanka.
Egyszerre lettem az ország kedvenc “forradalmára” és egyszerre lettem egy hazaáruló utolsó senki.
Mindenki csak annyit láthatott:

A Nagy Blanka pert nyert, Nagy Blankával xy akar találkozni, Nagy Blanka felszólalt és ezrek tapsoltak neki, Nagy Blankát ide meg oda hívták meg. Nagy Blanka ennek meg ennek adott interjút. A Nagy Blankát….

Kedves barátaim!

A média nem számolt be mindenről.
A média nem számolt be arról, hogy én mennyi áldozatot hoztam azért, hogy mások kedvet kapjanak arra, hogy akarjanak és merjenek is változtatni (megjegyzem rengetegen kerestek fel, hogy motiváltam őket).
Az igazság az, drága olvasóim, hogy erre tettem fel mindent.
A média nem számol be arról, hogy voltak emberek, akik elfordultak tőlem, hogy voltak olyanok, akik nem köszöntek vissza…, hogy úgy jártam iskolába, hogy akkora gyomorgörcsöm volt, mint ház, hogy reggelente zokogtam, hogy nem akarok suliba menni, mert már nem csak egy átlagos álmos diák voltam.

Felismertek az utcán, fotózkodtak velem, jobbnál jobb lehetőségeket kaptam (amiket ezúton is köszönök). Nagy tudású politikusokkal, nagykövetekkel ültem egy asztalnál. Híresebbnél híresebb külföldi médiumoknak adtam interjút… The Guardian? BBC? CNN? Telegramma?
Ugyannnnnnnmááárrr.

Rengeteg embert vesztettem el, az osztályomat, amit nagyon szerettem, a legjobb barátomat, a tanáraim egy részét, ismerőseimet és azt az embert, aki minden dolog ellenére szeretett.
Ő volt az életem szerelme, a kis társam, a kis rókám, a kis babom (ennek hosszú sztorija van).
Túl sok voltam.
Túl ingerült.
Túl fáradt.

Ráment ez az egész arra a kapcsolatra, amitől én a megváltást vártam a nehéz napok elől.
Ma valami meghalt bennem, amikor az utolsó dobozt is kipakoltam a közös lakásunkból.
Nem volt felhőtlen 3 év, de én imádtam minden pillanatát.
A menyasszonya voltam. A picije. A szíve, a szerelme.

Összeroppan a lelkem, ha belegondolok, talán már soha többet nem fogsz “átjajolni”.
Voltak rossz és felelőtlen döntéseim, de ő volt és lesz az az ember, akire legbelül egy kicsit mindig várni fogok.
Lehet, hogy ez az érzés eltűnik idővel, de most ez van. Ezt érzem. Ne haragudj Babesz, elrontottam, elrontottuk.

Mindemellett voltak olyan emberek, akik mindvégig kiálltak mellettem.
Akik nem szégyellték azt, hogy én vagyok az a Nagy Blanka a hírekből. Ők azok, akik miatt igazán érdemes bármi!
Ők voltak a mosolyom igazi forrásai.

Közben megismertem embereket, akik nélkül ma már semmilyen módon nem tudnám elképzelni az életemet. Remélem, ők is így vannak ezzel.

Hogy miért írtam ezt le?
Talán, hogy sajnáltassam magam?
Kicsit.

Talán, hogy megveregessétek a vállam, hogy hajrá csak így tovább?
Lehet.
Talán, hogy növelhessem a kommentekkel a maradék önbizalmam?
Esélyes.

De a valódi ok az az, hogy nem minden az, amit a médiában láttok.
Ne higgyetek a médiának soha.
Kételkedjetek, tapasztaljátok meg, járjatok utána.
Hogy miért tűnt el Sándor Mária vagy Pukli István?
Nem tudom…

De talán azért, mert valójában nem kérdezték meg tőlük, hogy hogy vannak…
Nem kérdezősködtek a munkahelyükön, nem kérdezte őket a kutya se, csak az a szűk kör, akik eleve tudták a dolgokat
Ilyenkor nem elég a szűk kör.
Ilyenkor az kell, hogy odafigyeljünk a másikra, mert emberek vagyunk.

Nagy Blanka vagyok.

Gyakran sírok este, szeretem az almás rétest és szeretek szeretni.
Szeretek sétálni az erdőben és addig nevetni, amíg meg nem fájdul a hasam.
Félek a pókoktól és a kutyáktól, a kedvenc állatom a róka.
Utálom a pacal pörköltet és szeretek segíteni másoknak.

Szeretem, ha befonhatom a húgocskám haját és szeretek pletykálni az öcséimmel.
Szeret(t)em, ha a párom megfésüli a hajamat és szeretem a forró kakaó illatát.
A kedvenc csokim a Sport csoki és a Milky Way és igen… a mai napig imádom a Kinder Joyt.
Imádom a horrorfilmeket és a romantikus vígjátékot.
Nem szeretem, ha valaki szemetel.

Nagy Blanka vagyok.

Nem vagyok celeb, ellenzéki üdvöske és proli.
Egy 19 éves lány vagyok, akinek a nyakába szakadt a világ és akinek csak egy üzenete van a világ felé:

A valódi változást csak úgy érhetjük el, ha figyelünk egymásra. Egy ország, ahol ember embernek a farkasa, halálra van ítélve. Muszáj, hogy a sok rossz ellenére, megfogjuk a másik kezét és azt mondjuk: Segítek, mert ettől jobb embernek érzem magam. Segítek, mert attól vagyok ember, hogy nem hagyok senkit az út szélén…

Ha megosztod megköszönöm.
Ui.: Nem adom fel!

Nemsokára folytatom, amit elkezdtem, nagyobb hanggal, nagyobb kedvvel, nagyobb kitartással!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .