Horthy és (kisebbségben lévő) bizalmasai csak 1943-ban eszméltek fel, hogy a rossz oldalon állnak, pontosabban, hogy a háborút Németország elveszítette.
Néhány esemény 1943-ban
Január 10.
A szovjet általános támadást indít Sztálingrád, Leningrád és a Kaukázus térségében
Január 13.
Megindul a Vörös Hadsereg áttörése a Don-kanyarnál, Voronyezs térségében a második magyar hadsereg csaknem teljesen elpusztul.
Január 14.
Casablanca-i konferencia, ahol Roosevelt és Churchill az európai szárazföld elleni lehetséges invázióról tárgyalnak. Olaszország, ill. Szicília jön szóba, valamint a „feltétel nélküli megadás” részleteinek kidolgozása.
Január 16.
A brit légierő (RAF) két éjszakán át bombázza Berlint.
Január 21.
A Vörös Hadsereg elfoglalja az utolsó Sztálingrád környéki repteret, így a bekerített német alakulatok hadtápja és utánpótlása végérvényesen megszűnt.
Január 26.
A szovjet hadsereg visszafoglalja Voronyezst.
Január 31.
Hitler parancsa ellenére a bekerített német hadsereg von Paulus tábornok vezetésével leteszi a fegyvert Sztálingrádnál.
Február 6.
Az Essen elleni légitámadással megkezdődik a Ruhr-vidéki ipari létesítmények négyhónapos bombázása.
Február 14.
A Don melletti Rosztovot felszabadítja a Vörös Hadsereg
Február 18.
Goebbels náci propagandaminiszter a berlini Sportcsarnokban bejelenti a „totális háborút”.
Március 16.
Eléri a Nyugatot az első jelentés, mely szerint a Katyn-i mészárlást (22.000 lengyel tiszt legyilkolását) a szovjet követte el.
Május 13.
Az észak-afrikai náci hadjárat vége. A megmaradt Afrika Korps és az olasz csapatok (250 ezer ember) Tunéziában megadja magát a szövetségeseknek.
Május 22.
A szövetségesek bombázzák Szicíliát és Szardíniát, mint a partraszállás lehetséges helyeit.
Július 10.
Megkezdődik a szövetségesek partraszállása Szicíliában
Július 13.
Hitler leállítja a kurszki támadást, a szovjet viszont folytatja a (híres páncélos) csatát
Július 25.
III. Victor Emmanuel olasz király letartóztatja Mussolinit és Badoglio marsallt kéri föl kormányalakításra.
Augusztus 01.
Az amerikai légierő bombázza a Ploiesti olajfinomítókat, a romániai olajmezők központját.
Augusztus 6.
Német csapatok özönlik el (Észak-) Olaszországot, hogy átvegyék az ország védelmét.
A Harmadik Birodalom szövetségesei (Olasz Királyság, Magyar Királyság, Román Királyság és Finnország) 1943-ban már kiutat kerestek az egyre reménytelenebb helyzetből. Ez szeptemberben érte el tetőfokát, amikor a szicíliai Cassibile-ben fegyverszünetet kötnek az új olasz miniszterelnökkel a szövetségesek. Az angolbarát Kállay Miklós magyar miniszterelnök ekkor már puhatolódzó titkos tárgyalásokat folytatott, illetve kapcsolatot keresett Nagy-Britanniával annak reményében, hogy hamarosan a Balkánon is partraszállnak a nyugati szövetségesek, és így még a szovjet front közeledte előtt a brit-amerikai csapatoktól kérhetnek fegyverszünetet. A német titkosszolgálat közben jelzi Berlinnek, hogy hamarosan a másik két királyság (a magyar és a román) is követni akarja az olasz példát. Ribbentrop azzal a titkos feladattal bízza meg Veesenmayert, hogy többször látogasson Budapestre, és puhatolja ki a magyar terveket, valamint azok megakadályozásnak módjait. Veesenmayer szerint a nyomásgyakorlásra az egyik legjobb indok a „zsidókérdés”-re való hivatkozás, ugyanis elfogadhatatlan a náci vezetés számára, hogy egy ilyen „szabotázsközpont” érintetlen maradjon ezekben a nehéz háborús időkben. Továbbá Veesenmayer javasolja, hogy Horthy maradjon államfő, a miniszterelnök pedig legyen a nácibarát Imrédy. Magyarország 1943 végi megszállását azonban elhalasztották, egy részt, mert nem volt elég emberanyag az átcsoportosításra, más részt, a teheráni konferencián (nov. 28 – dec. 01) Sztálin elvetette a balkáni front megnyitását. Valószínűleg tartott a nyugati szövetségesek gyors előrenyomulásától, miközben saját frontsikerei láttán úgy vélhette, hogy (akár) egyedül is legyőzi náci Németországot, hiszen a balkáni népek (bolgárok, görögök, románok, szerbek) ortodoxok, ezért szimpatizálnak az oroszokkal.
1944. március 19.
A nyugat felé vészesen közeledő szovjet front, no meg a megbízhatatlan fegyverbarátok Hitlert mégis csak a megszállásra késztették. A Salzburg melletti Klessheim-i kastélyba 1944. március 18.-ára kirendelt Horthyval és katonai vezérkarával Hitler közölte, két lehetősége van: vagy engedelmeskedik, és megmarad Magyarország kormányzójának, aki elfogadja a német segítséget a közeledő szovjet csapatok feltartóztatásához, vagy ellenszegül és akkor ugyanarra a sorsra jut hazánk, mint a többi ellenséges ország, ahova náci helytartót, „tartományi főnököt” (Gauleiter) neveztek ki. Horthy a korlátozott hatalmat választotta, mondván nem kíván (felesleges) vérontást. Különben is a magyar hadseregparancsnok (Szombathelyi Ferenc) Salzburgban volt a kormányzó kíséretében. Tehát még parancsot sem tudott volna kiadni a felkészületlen honvédségnek az ellenállásra. Mire Horthy különvonata többszöri hátráltatás után visszaérkezett Budapestre, a Keleti pályaudvaron már a német hadsereg díszszázada fogadta a kormányzót és kíséretét.
Horthy politikai tanácsadója, az egykori miniszterelnök, az angolbarát Bethlen István, aki a háborúba való belépést, valamint a zsidótörvényeket is ellenezte, illegalitásba vonult. Az ugyancsak angolbarát Kállay Miklós miniszterelnök a német megszállás napján a török követségre menekült. Az utódjának Veesenmayer által kiszemelt Imrédy Bélát, Horthy személyes ellenszenve miatt nem fogadta el. Végül több napi alkudozás után Sztójay-t nevezte ki miniszterelnöknek, abból a megfontolásból, hogy mint katonaember talán jobban hallgat reá és jobban képviseli a magyar érdekeket.
Magyarország náci megszállása valóban sajátos volt. Hiszen, ellentétben a többi lerohant, megszállt országgal, a helyi közigazgatás megmaradt. A kormány, az államvezetés, a rendfenntartó (fegyveres) erők tovább működtek. A megszálló csapatokat a lakosság befogadta, elszállásolta. Utcai, nyilvános kivégzések, megtorlások, nők megerőszakolása stb. nem volt. A Gestapo már az első napokban, ha nem órákban, előre összeállított lista alapján mintegy három-négyezer „megbízhatatlant” vett őrizetbe, kiknek további sorsát tán még ma sem tudjuk. Az összlakosság kb. 10 %-át kitevő üldözötteken (elsősorban zsidók, ellenzéki politikai vezetők és aktivisták) kívül a hétköznapokban sok változást nem lehetett észlelni, észrevenni. A közintézmények működtek, érettségi vizsgák, diplomaosztások voltak. A nehézségeket (általában) a háborúval és a közelgő fronttal lehetett magyarázni. Nem pedig a kormányzó személyére, felelősségére fogni. A lakosságot a hadi helyzet, a szovjet megérkezése és az egyéni túlélés foglalkoztatta.
A március 19. óta korlátozott hatalommal rendelkező, antikommunista Horthynak be kellett látnia, hogy a náci összeomlás elkerülhetetlen, és a vészesen közelgő keleti front megköveteli, hogy minél előbb felvegye a kapcsolatot a szovjettel, és fegyverszünetet kérjen. 1944. július 21-én bizalmasát, dálnoki Miklós Béla vezérezredest, Berlinbe küldte, hogy személyesen tárgyaljon Hitlerrel, és biztosítsa a Führert a magyarok támogatásáról a július 19-i (gróf Stauffenberg féle) merényletet követően. Egyúttal engedélyt kérjen a magyar csapatok visszavonulására a Kárpátok vonalára, az ország védelmére. Dálnoki Miklós augusztus 1-jén vette át az Északkeleti Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadsereg vezetését Lakatos Géza vezérezredestől, aki nem sokára Sztójayt követte a miniszterelnöki székben.
1944 nyarának (jún., júl., aug.) történései
Június 6. óta folyik a szövetségesek partraszállása Normandiában (Franciaország), azaz megnyílt a nyugati front.
A semleges országok (Svédország, Vatikán) felszólították a Magyar Királyság első emberét, Horthy Miklós kormányzót, a deportálások leállítására.
Július folyamán Budapestre érkezik a svéd követség alkalmazottjaként Wallenberg
Július 19-én a német hadsereg tisztjei (sikertelen) merényletet követtek el Hitler ellen. Augusztus 10-én a nácik által felállított budapesti Zsidótanácsnak az ortodoxokat képviselő tagja, hamis román útlevelekkel mintegy hetven-nyolcvan társával elmenekül Romániába. Egyes források szerint ellopta azokat a román útleveleket, amelyeket a román kormány saját állampolgárai számára küldött Budapestre.
Augusztus 23-án a Román Királyság fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, és ezzel átállt a szövetségesek oldalára, és egyúttal hadat üzent Németországnak.
Augusztus 29-én Horthy menesztette a Sztójay-kormányt és miniszterelnökké nevezi ki Lakatos Géza vezérezredest, akit titokban megbíz a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítésével. Eltávolítják a szélsőjobboldali politikusokat és leváltják a (vidéki) deportálásokért felelős államtitkárokat.
Ezzel Berlin szemében a magyarok megbízhatatlanná váltak, mivel a román átállás a Balkánon állomásozó egymillió német katona elvesztését helyezte kilátásba. Horthy és környezete a náci titkosszolgálat megfigyelése alá került.
1944. október 15.
Hitler szeptemberre már eldöntötte, hogy egy nácibarát, szélsőséges csoport kezére játssza Magyarország irányítását és további sorsát. Horthy közben készül a „kiugrásra”. Elképzelése szerint a harcoló magyar alakulatok egy jelszóra leállnak a hadicselekményekkel és tűzszünetet kérnek a Vörös Hadseregtől. Ennek kivitelezésével dálnoki Miklós Béla lett megbízva. Időközben ifj. Horthy Miklós is egyre aktívabb lett Budapesten. A náci titkosszolgálat 1944. október 15-én a jugoszláv partizánokkal való találkozásra csalta ki a Budai várból, ahol az Otto Skorzeny vezette kommandó rövid tűzharc után elfogta, majd szőnyegbe csavarva elszállította. A kormányzót a németek a fia életével zsarolták, mire Horthy nem csak, mint Magyarország kormányzója, azaz az ország első embere, a király helyettesi posztról mondott le, hanem gyermeke életéért cserébe egyúttal a teljhatalmat is átadta Szálasi Ferencnek. Veesenmayer ígérete ellenére Horthy fiát nem engedték szabadon, nem csatlakozhatott családjához, hanem Bécsen keresztül Mauthausen-be, a hírhedt koncentrációs táborba vitték. Igaz, jobb körülmények között tartották, mint a zsidó foglyokat. A kormányzót pedig SS fegyveres őrök kíséretében a kormányzói különvonaton vitték egy bajorországi kastélyba. (Schloss Hirschberg).
Ez a Horthy korszak utolsó hat évének (1938-44) rövid krónikája. A következő négy rész a megkerülhetetlent, napjaink leghevesebb vitatémáját próbálja emberközelbe hozni a velünk élő antiszemitizmust, mely a múlt század 40-es éveire a történelem páratlan tragédiájához, a Holokauszthoz vezetett.
Folytatás: A Horthy korszak III. (Antiszemitizmus)
 bizalmasai csak 1943-ban eszméltek fel, hogy a rossz oldalon állnak, pontosabban, hogy a háborút Németország elveszítette.){kind=link}