Angela Merkel elkezdi előkészíteni kivonulását a negyedik kancellári ciklusa után. Egy pillanatra ízlelgessük: három teljesen kitöltött kormányzati mandátumot követően, a negyedik széria elején egy demokratikusan megválasztott vezető felismeri, hogy ideje átadni a helyét – írja véleménycikkében Feledy Botond a pozsonyi Új Szóban.
(…) Valahol a demokrácia szépsége, hogy háború, palotaforradalom, elcsalt választások és egyebek nélkül lehet vezetőt cserélni. Közép-Európában egyelőre nem érezni, hogy mindig ilyen „könnyen” lemondanak a hatalomról. Ez részben azért is van, mert a német CDU – bár óriási nyomot hagy rajta Merkel – mégsem vált eggyé a kancellár asszonnyal. Az euróválságtól a migrációs kérdésig mindig volt belső ellenzéke is, ahogy az természetes egy nagy néppárt esetében. Ezek a jelzőrendszerek működtek most is, sikeresen, és megértették Merkel környezetével, hogy ideje előkészíteni az utódlást: ez valahol racionális lépés, hiszen arról szól, hogy a 2021-es szövetségi választásokon a CDU egy addigra már felépített, új és erős jelölttel indulhasson.
Érdekes, hogy mennyire ritkán tudjuk azt Közép-Európa felől értékelni, amikor normálisan működnek a demokratikus rendszerek.
Hogy Donald Trump elnök ellen vizsgálat folyik, mert a fékek és ellensúlyok rendszerében kinevezhető egy ilyen különleges ügyész, nem sokkal az elnök beiktatása után is. Hogy a sikeres, a hatalmat több mint egy évtizeden át vasmarokkal irányító Merkel végül lemond arról, hogy újrainduljon a pártelnöki tisztért. Ezzel megelőzi, hogy belső feszültségekhez és felesleges pártbeli konfliktusokhoz vezessen az utódlás kérdése.
(…) Trump és Merkel eltérő generációhoz tartozik. Nem lehet 15–20 évnél többet úgy eltölteni hatalmi pozícióban, hogy az ne gyakoroljon hatást a pszichére. A CDU (és más pártok) számára is a legjobb, ha a kiszolgált embereit megtartva, esetleg nemzetközi pozíciókba helyezve békésen fejlődik és változik tovább, nem pedig pártszakadásokkal operál. Lehet, hogy Merkelt is viszontlátjuk még valamelyik nemzetközi intézménynél, ahogy például Tony Blair is a diplomácia felé kanyarodott. De mindenekelőtt a párton belüli hatalomváltás eleganciáját kellene megtanulnunk.
