Márki-Zay szavak után tetteket vár Lázártól

0
1167

Reméli, hogy a békülékeny szavakat tettek fogják követni – mondta Márki-Zay Péter, miután Lázár János a „polgárháború” befejezését javasolta a hódmezővásárhelyi képviselő-testületnek. Kettejük találkozója a jövő héten lesz.

Együttműködést ajánlott Hódmezővásárhely érdekében Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője Márki-Zay Péter független polgármesternek az alföldi város közgyűlésének keddi ülésén. Lázár, ahogyan ígérte, elment a testület ülésére – nyugtázta ezt a Független Hírügynökségnek Márki-Zay.

Lázár szerint széthúzás van a városban, holott az eredményekhez „békére, nem békeharcra”van szükség. Ezért azt javasolta a képviselő-testületnek, „ne polgárháborúzzanak”.

Akinek Hódmezővásárhely az első, az képes az összefogásra

– mondta még Lázár.

A fideszes többség és Márki-Zay között a februári – sokak szemében váratlan eredménnyel végződött – polgármester-választás óta nyílt háború zajlik. Legutóbb például a közgyűlés megszavazta a polgármesteri jogkörök megcsonkítását, és átcsoportosított egymilliárd forintot a költségvetésből járda- és útépítésre.

- Hirdetés -

Szintén a városvezetés dolgát nehezíti, hogy a polgármesteri hivatal körülbelül 30 vezető köztisztviselője lépett ki az elmúlt hónapokban, egy részük a kormányhivatalban kapott állást. Ennek kivizsgálására tegnap bizottságot hozott létre a közgyűlés.

Közben Márki-Zay is lépett a korábbi idők gazdálkodása ügyében. Egy 300 milliós hűtlen kezelési gyanú miatt április elején feljelentést tett.

Lázár most azt mondta, azért hagyta ott az országos politikát, hogy szülővárosáért dolgozzon. Márki-Zay Péter nyitottságát fejezte ki az együttműködésre. Kettejük személyes találkozójára a jövő héten kerül sor – mondta a FüHü-nek.

Hozzátette, ezek után arra kíváncsi, hogy a békülékeny hangütés tettekben is megnyilvánul-e. Egyik első kérdése az lesz Lázárhoz, hogy az

lefújja-e az ellene zajló személyes támadásokat, mert a helyi fideszesek és a vásárhelyi média változatlanul naponta igyekszik őt lejáratni

– mondta.

A közgyűlési többség korábban egy olyan százmilliós keretet is elvett a polgármestertől, amelyen belül ő rendkívüli helyzetekben szabadon csoportosíthatott át tételeket a költségvetésen belül. Ennek visszaadása ügyében kedden „rugalmasnak mutatkoztak”, meglátjuk, hogy ez is valóra válik-e – mondta Márki-Zay.

Az egymilliárdos építési átcsoportosítást akár még egyet is érthet – derült ki a polgármester szavaiból, hozzátéve: ennél nagyobb baj, hogy ezt a pénzt olyan tételekből gereblyézték össze, amelyek egy része kétséges. Például az év hátralévő részére az egész városnak 800 milliója maradt reprezentációra, a városüzemeltetési keretből pedig további százmilliót vettek el. Szerinte ezt a tételt a fideszes többség nem fogja visszavonni.

Vannak továbbá gyakorlati kérdések, amelyekben szembekerült Márki-Zayjal a közgyűlési többség, s amelyekről kérdezni fogja Lázárt. Ilyen például a Fő térre tervezett új könyvtári épület, amelyet a lakosság többségének akarata ellenére akarnak felhúzni, elvetve a polgármester által javasolt más helyszínt. De választ vár Lázártól a Csengettyű közi lakások ügyében is, amelynek korábban odaítélt 400 milliós támogatását a kormányváltásig Lázár által vezetett Miniszterelnökség utasította el most.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .