Alternatív, utcai ellenzéki erő alakulhat

1
2033

Május 8-án, az újjáválasztott Országgyűlés megalakulásának első napján hajnali 2 órától egészen éjjel 11 óráig lesznek demonstrációk a Kossuth téren, amelyek iránt folyamatosan élénkül az érdeklődés. A teret azonban jó eséllyel egy időre le fogják zárni. Somogyi Zoltán szerint nem valószínű, hogy a tömeg erőszakossá válna, már csak azért sem, mert „nincs arra alapos bizonyíték, hogy nagyon súlyos csalás történt volna a választáson”. Ám ha kitart az elmúlt tüntetéseken érzékelhető lendület és hangulat, akkor egyszer csak erre megszerveződhet egy alternatív, utcai ellenzéki erő. 

 

Szerda reggelig négy különféle szervezet is hirdetett akciót május 8-ára. Lesz élőlánc az Országgyűlés körül, tüntetések beszédekkel – legalábbis, ha a hatóságok végül engedélyt adnak ezekre.

Kérdés, mi lesz, mi lehet a hatásuk.

„Ha megvalósul az élőlánc és sok tüntető lesz a Parlament előtt május 8-án, az elsősorban nem Orbán Viktornak és a kormánypártoknak lesz kínos, hanem az ellenzéknek, amelytől a tüntetők azt követelik, hogy ne üljenek be az Országgyűlésbe”

– véli Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital alapító tulajdonosa. Bár ő maga ugyan „végsőkig az alkotmányos rendszer híve”, a tömeg azt szeretné, hogy az ellenzék ne vegyen részt a parlament munkájában, és május 8-a lesz az a nap, amikor az új képviselők felesküdnek majd..

- Hirdetés -

Ami az ilyen és hasonló tüntetések hatását illeti, Somogyi Zoltán szerint láthatóan a kormánypártokat is meglepte, hogy kétszer egymás után ekkora tömeg vonult az utcára. Ez szerinte abból is látszik, hogy nem is nagyon minősítették a demonstrációkat. Orbán Viktor is csak annyit reagált egy nekiszegezett kérdésre, hogy „jöjjenek, várjuk őket”, ám azt már nem részletezte hogy hova menjenek. Ezt vélhetően zavarában mondta a kormányfő – tette hozzá.

Azt valóban meglepőnek tartja, hogy nem csak az első, de a második tüntetésre is nagyon sokan mentek ki. Ez ugyanis azt mutatja, hogy az emberek ráébredtek arra, nincsenek egyedül.

Nem egy-egy tüntetésnek, hanem annak lehet komoly hatása, ha ez a sokaság kitart. Már csak azért is, mert ez a magyarországi tüntetési kultúrának egy új vonása lenne: nálunk ugyanis sorra kifulladtak az ilyen demonstrációk.

Mindenesetre ezeknek a tüntetéseknek most az az alaphangulata, hogy „ha nincs megfelelő kormányunk, s nincs rendes ellenzékünk, amely hajlandó intézni a dolgokat  akkor

a saját kezünkbe kell venni az irányítást”.

Ha kitart ez a lendület és a hangulat, marad a tömeg, akkor egyszer csak erre megszerveződhet egy alternatív, utcai ellenzéki erő.

Ilyen már volt, például a spanyoloknál hasonló utcai tüntetésekből szerveződött két fontos politikai csoportosulás, egy baloldali és egy liberális, mely közül az utóbbi (a Ciutadans) ma Spanyolország legnépszerűbb politikai ereje. Az is a nevük, hogy civilek (polgárok).

Budapest, 2018. április 21. A 2.0 Mi vagyunk a többség – újabb tüntetés a demokráciáért! MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Május 8-án reggel élőláncos tüntetők igyekeznek majd akadályozni a régi/új képviselőket abban, hogy bejussanak a Parlamentbe: legalábbis az a terv, hogy már hajnali két órától ott lesznek a tüntetők a főváros szívében.  A „Csak a testünkön keresztül” mottóval is hirdetett Élőláncot a Parlament köré! akció három magánszemély szervezőjének a célja, hogy összegyűljön tízezer ember, aki körbe veszi a Parlamentet már a 1­0 órára meghirdetett alakuló ülés előtt. Úgy vélik, hogy ha május 8-án csak az eredetileg meghirdetett, s délután 5 órakor kezdődő Mi vagyunk a többség 3.0 rendezvényre mennek el a tüntetők, akkor

„már csak egy üres épületnek tudnak majd demonstrálni. Addigra a megalakult országgyűlés tagjai rég otthon/másutt lesznek.” Ezért született meg a gondolat, hogy már hajnalban gyűljenek össze az emberek, s „némi hideg élelemmel, sátrakkal (…stb.), vegyék körbe a Parlamentet”.

Ez az eddigieknél

„hatékonyabb módszer lenne, továbbá méltó megkoronázása, tetőpontja a választások után kialakult demonstrációhullámnak”

– szögezik le a szervezők. A közösségi oldalon található profilja szerint vegyészmérnökként dolgozó Sz Ádám, a profilja alapján a turizmusban dolgozó, szintén diplomás Horváth László, valamint Virág Réka által szervezett élőláncra szerda kora reggelig már 920-an ígérték a részvételüket, és 5500-an érdeklődtek. Az akciót este 11 órakor tervezik befejezni.

Hajnali 2-től délelőtt 10 óráig a fenti felhívásra oda érkezők lesetnek majd jelen a téren, és hozzájuk csatlakoznak majd azok (e cikk írásakor 1300 ember jelezte részvételét és 5800-an érdeklődtek az esemény iránt), akik a Civil Ellenzéki Kerekasztal „Nem akarjuk ezt a Parlamentet és kormányt!” című akcióján kívánnak jelen lenni. A nyolc órásra hirdetett demonstráció felhívása szerint

a többség nem akarja, hogy a csalással megválasztott új Parlament és kormány felálljon!,

ezért „Gyere el, ha Te is így gondolod!”.  Lesznek beszédek is, ezekről egyelőre annyi tudható, hogy „közismert civilek mondják el terveiket, elképzeléseiket a jövőről, a közösségi összefogásról, a rendszerváltás lehetőségeiről, módszereiről, eszközeiről”. A két szervező, a CEKA vezetője, Ujhelyi Sándor és Juhász Zoli – Shepherd fenntarthatósági szakértő, blogger és több civil kezdeményezés kiötlője, vezetője.

A fenti demonstráció még javában tart majd, amikor elkezdenek gyülekezni a választások óta már két nagy tüntetést is összegründoló civilek – Lányi Örs, Gyetvai Viktor, Szilágyi Kristóf, Homonnay Gergely és Mark Dietrich – által meghirdetett 3.0 Mi vagyunk a többség – Tüntetés a demokráciáért résztvevői. A felhívásban – amelyre e sorok írásáig 7200-an jelezték részvételüket és 20 ezren érdeklődésüket – a többi között az áll, hogy „A Fidesz az ország problémáinak megoldása helyett a civileket akarja támadni. Ebből elég! Foglalkozzanak a valódi problémákkal.

Propaganda helyett szabad sajtót, tisztességes közmédiát akarunk!”

A tüntetés tervek szerint este 8 órakor ér majd véget.

Erre a demonstrációra szervez résztvevőket a Színes a Szegény Emberek Pártja, „Csatlakozzunk , Mi vagyunk a többség!” felhívással. Eddig is már több mint négyszázan jelezték, hogy részt vesznek a demonstráción, és 2300-an érdeklődtek iránta. A szervező, a Színes Magyarország Párt néven is futó, önmagát politikai pártként aposztrofáló szervezet elsődleges céljaként a következőt rögzíti: „a konzervatív, szabadelvű, liberális, a nemzeti és európai értékek hiteles képviselete és terjesztése Magyarországon és a roma és nem roma értékeinek kisebbségi, nemzetiségi hiteles  képviselete.”

Az őrség közbelép

A teret egy időre lezárnák – derül ki abból a levélből, amelyet a merce.hu hozott le, s amelyben az Országgyűlési Őrség arról értesíti a szervezőket, hogy reggel 06.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb délután 14.00 óráig” körbezárják a Parlamentet, kiszorítva a tüntetőket a Kossuth térről. Ezt azzal indokolták, hogy máskülönben „nem lenne biztosítható a hazai védett személyek, az országgyűlési képviselők, a rendszeresen érkező diplomáciai küldöttségek, illetve a külföldi védett személyek szabadon mozgása” .

- Hirdetés -

1 hozzászólás

  1. NEM ORBÁNT KELL ELZAVARNI, HANEM AZ ELLENZÉKET!
    HAMIS ALKOTMÁNYRA NE ESKÜDJ! Ne légy bűntárs!
    Bűnözők kezére került az ország. Döntsd el: velük tartasz? Vagy Bibóval, Nagy Imrével, Göncz Árpáddal? Nem Orbánt kell elkergetni, hanem a kollaboráns ellenzéket!
    Hamiskártyással leülni játszani…
    Legkésőbb 2011-ben, az „alkotmányozáskor” és a választás átszabásakor kellett volna az ellenzéknek (és nekünk) fölkiáltani: EBBEN NEM VESZÜNK RÉSZT! Nem ülünk le egy csalóval, nem legitimáljuk ezt a rendszert, parlamenti bábfiguraként, hogy a Fidesz mondhassa: Mit akartok? Hát demokrácia van!
    8 év kutyakomédia után az ellenzék ismét beült. Köszöni szépen, jól elvan. Fölveszi a (megemelt) pénzeket, juttatásokat; fürdik a médiumokban, százával adja be a módosítókat és jól beolvas a miniszterelnöknek…
    VERJÜK KI AZ ELLENZÉKET A PARLAMENTBŐL! Ők hozták ismét a nyakunkra Orbánt!
    Mert képzeljük csak el: a parlamentben hónapokig csak egy párt… rögtön nyilvánvaló lenne az abszurditás és a parlament is megszűnne…
    EURÓPA NE CSODÁLKOZZON!
    Európa megnyomorította Afrikát és mind a mai napig kirabolja!
    Ne csodálkozzon, ha ezek az emberek a nyomorból ide menekülnek.
    Európa vastagon részt vett a globalizációban, piacot akart és most megkapta melléktermékként a kivándorlást. Szétzúzta a helyi szubszisztenciákat, „jóléti” szerektől (műtrágya, növényvédőszer, mobil, tv) tette függővé a lakosságot. Látják a képernyőn, hogyan élünk mi és elindulnak.
    Nem kellene így élnünk és nem kellene elindulniuk. Nem jó, ha ezek az emberek ide jönnek és az sem jó, ha mi megyünk külföldre. Csak nagyobb baj lesz belőle.
    Éljen és dolgozzon mindenki a szülőhelyén!
    Most jön egy újabb nyolc év. Legyünk mi ismét a legvidámabb barakk!
    (11 társadalommodell, ökoszoc röpiratok, tudománykritika: okobetyar.blog.hu)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .