Vasárnap délután 72 éves korában meghalt Cserje Zsuzsa, színésznő, dramaturg, kritikus, rendező. Ezt a lányai, Szamosi Zsófia és Szandtner Anna tudatták a Facebookon.
Maga volt a megtestesült vitalitás. Az agya is mozgott állandóan, mindig újabb és újabb és még újabb tervei voltak, de a gesztikulációja is széles és gyors volt, beszédtempója pedig sebes. Rajongott a színházért, miközben nagyon tudta mondani a magáét, ha nem tetszett neki egy előadás, már a szünetben beindult a szövegáradata. De lelkesedni még inkább tudott, produkcióért ugyanúgy, mint a saját ötleteiért, ezekből aztán volt neki szép számmal. Tán csak egy valamit csinált lassan, autót rendkívül óvatosan, már-már félve vezetett, hozott haza úgy vidékről esti előadásról, hogy jóval, de jóval hosszabb ideig értünk haza, mint általában. És vitt csigalassúsággal Terénybe is, ahol színházi fesztivált szervezett, de közben sebesen járt a nyelve, temérdek mindent mesélt a nógrádi faluról, azt is hogyan szerelmesedett belé, és út közben pedig csodáltuk a dimbeket-dombokat, amikről persze szintén volt mondandója. Később aztán itt vett egy parasztházat, magán gombamúzeumot rendezett be benne. Mániákus gombász volt, a lakását is telezsúfolta gombákat ábrázoló tárgyakkal. Amikor idény volt, akár az utolsó pillanatban telefonált, hogy menjünk hozzá gombavacsorára, mert most friss, amit szedett. Ez persze nagy dumapartikat is jelentett, eszeveszett volt a humora, folyamatosan lehetett röhögni vele. Telis-tele volt történetekkel, adódtak pikírt megjegyzései, rosszkedvű időszakai, de mégis, azt hiszem, maga volt a megtestesült életszeretet.
Színésznő akart lenni, nem vették fel, aztán megint nem vették fel a főiskolára. De váltig színház közelben maradt. Elment például félévre Párizsba, és mohón színházakat nézett. Volt Nemzeti stúdiós, pár éve, amikor a Hevesi Sándor téren, de ugyanabban az épületben, azóta Magyar Színházban, rendezett, mondta is, hogy újra van joga ott a művészbejárón bemenni. Segédszínészkedett Kecskeméten, csipetnyit táncos is volt a 25. Színházban, de ez nemigen ment neki, a Honvéd Művészegyüttesnél a versmondás annál inkább. Ezt a tudását kamatoztathatta az Irodalmi Színpadon, és önálló estjeiben is. Diplomát is szerezett, járt az ELTE-re, a bölcsészkarra, színházelméletet végzett a színművészetin. Színikritikákat, színészportrékat is írt, nem feltétlenül az alapos elemzés volt az erőssége, hanem érzékenyen, élvezetesen volt képes közvetíteni a benyomásait, jók voltak az impressziói, szemléletes az írásmódja. Tíz évig volt a Népszínházban, illetve a belőle alakult Budapesti Kamaraszínházban dramaturg. Mindebből már logikusan következett, hogy rendezni is kezdett. Színpadra vitte például a Furcsa pár női változatát, ebben még színésznőként is láthattam a Budaörsi Játékszínben, mert be kellett ugrania a produkcióba. Mit mondjak, sokat nevettünk.
Agyvérzése után ő csalogatta vissza Berek Katit végtelen empátiával a színpadra. A szentek kútja című darabba, az akkor még igen nehezen beszélő nagy színésznőnek, beleírt egy néma koldus szerepet, ami az eredeti szövegben nem létezett. Soha nem felejtem el, amikor Berek egy lépcső tetején megjelent, és a korlátba kapaszkodva, lassan oldalazva, learaszolt a színpadra. Látszódott rajta, hogy pokolian fájnak neki a lépések, és ezt a kínszenvedést átplántálta a figurába, szinte az emberiség szenvedése jelent meg az arcán. Cserje még rendezte őt, ő találta számára A nénikém meg én című darabot, amit a Thália Stúdióban vitt színre. Ebben beszélni nem tudó öregasszonyt játszott, Jámbor László partnereként így volt másfél óra hosszat lenyűgöző a deszkákon,
Cserje Zsuzsa nem rendezett fesztiváldíjas, nagyon egyedi elképzelésű produkciókat, de élvezetes előadásokat, amikben remek játéklehetőséget adott a színészeknek, igen. Ilyen volt például a Shirley Valentine is, amiben Vándor Évának biztosított hosszú sikerszériát.
Ami neki csak kicsit sikerült, az a gyerekeinek igen, Szamosi Zsófia és Szandtner Anna egyaránt kiváló színészek lettek. És megjöttek már az unokák is, róluk büszkén tett ki képeket a Facebookra. Itt tudatták a lányai a halálhírét. Markáns, senkivel össze nem téveszthető, szívvel teli egyéniség, kiváló színházi ember volt.
