Kezdőlap Címkék Szamosi Zsófia

Címke: Szamosi Zsófia

Pataki Ági: Nincs könnyű rendező

Idén is lesz magyar film Cannes-ban, hiszen az elsőfilmes rendezők seregszemléjén, a Kritikusok Hetén mutatják be Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, amely egy negyvenes családanya átlagos hétköznapját meséli el. A filmről a cannes-i utazás előtt az egyik producerrel, Pataki Ágival beszélgettünk, aki elmondta, hogy miért szeretett bele egyből a projektbe, milyen volt a közös munka Szilágyi Zsófiával, de a női filmesek helyzete is szóba került.

 

1100 beküldött játékfilmből választották ki az Egy napot a Kritikusok Hetére, ami már önmagában nagy elismerésnek tűnik.

Ez iszonyatosan nagy dolog, és ami külön érdekessé teszi, hogy a film az Inkubátor Program keretében készült, tehát abszolút low budget alkotás.

Hogyan reagáltatok, amikor kiderült, hogy beválogatták a filmet?

Mindenki iszonyatosan örült. A producertársamnak, Kenesei Edinának, akinek ez szintén az első filmje, időbe telt, mire elhitte. A rendező, Szilágyi Zsófia pedig ijedtséggel vegyes boldogságot élt át, szintén egy kis késéssel.

Egy első filmnél az ember nem is akarja elhinni, hogy sikerült, hiszen olyan sok film próbál bekerülni Cannes-ba.

Több magyar film is szeretett volna egyébként, de az idén ez csak nekünk sikerült.

A szervezők külön kiemelték, hogy idén kifejezetten sok női alkotó filmje került be a válogatásba.

Igen, de az elsődleges szempont mindig a minőség és az izgalmasság Cannes-ban. Minden más csak utána jöhet. Nem gondolom, hogy kifejezetten fókuszáltak a női alkotókra, és nem is lennék boldog, ha így lenne. Inkább arról van szó, hogy egyre erősebb a felhozatal női filmesek munkáiból is a világban. Egyszerűen a felszínre kerültek erős női alkotók, és ilyen például Szilágyi Zsófi is.

A Kritikusok Hetének programját bemutatva Charles Tesson művészeti vezető úgy jellemezte az Egy napot, mint amely egy a napi rutin igáját nyögő pár életét tárja fel, különös tekintettel az anya egy napjára, amelyet a hétköznapok könyörtelensége ural. A film intim közelségbe enged egy nővel, aki megpróbál valamiféle egyensúlyt teremteni az életében a munkája és a családja által diktált feladatok közepette. Egyetértesz ezzel a jellemzéssel?

Nagyon pontos a leírás, annyit tennék hozzá, hogy bár női szemszögből, egy középosztálybeli anya szemszögéből tárja fel a film a napi rutint, ami felemészt, a mindennapok küzdelme igazából mindenkire érvényes. Nem feltétlenül női kérdés ez: mindenki életében felmerül, hogyan tud megfelelni a mindennapi kihívásoknak, hogy tudja elkerülni az összeomlást. Ez egy általános érvényű probléma, de van egy speciális női szemszög, amelyen keresztül ezt bemutatja az Egy nap.

De azért a trailerből az is kiderül, hogy nem csak a mindennapi problémákkal kell megküzdenie a főszereplőnek, hanem egy ennél nagyobb horderejű gond is felmerül a házastársi hűséggel kapcsolatban.

Nyilván ez egy olyan konfliktus, ami okoz egy plusz feszültséget a mindennapi rutinnal járó stresszen kívül a filmben. De ez is olyasmi, amit valahogy meg kell oldani, ha meg lehet – ez egy nagy kérdés a filmben -, és szerintem egyébként ez is hozzátartozik a mindennapokhoz. Persze, nem minden nap, nem mindenkivel és nem ugyanúgy, de nagyon sokunkkal, nagyon sokszor előfordul, hogy megcsalják.

Jelenetfotó a filmből

A téma miatt az időkezelése is érdekes a filmnek, hiszen úgy kellett bemutatni a Szamosi Zsófia által játszott nyelvtanárnő egy napját, hogy pontosan azokat az érdektelennek tűnő dolgokat nem akarta kihagyni a rendező, amelyek máskor kimaradnak a filmekből. 

Pontosan ezért érdekes ez a párkapcsolati kérdés is, hiszen nyilván nem egy napos probléma egy párkapcsolati hullámvölgy, de ennek az egy napnak a történéseibe tökéletesen bele tudta építeni a rendező a teljes problémát.

Hiába egy nő „csupán” egy napjának történetét meséli el, egy egész család életéről szól.

Ami szerintem még nagyon erős a filmben az az, hogy nem csupán egy kelet-európai történet, azaz egy kelet-európai rendező kelet-európai filmje, hanem egyben egy európai rendező olyan története, amely bárhol a világon érvényes.

Szóba került az interjú elején az Inkubátor Program, amelynek keretében elkészült a film. Így kerültél kapcsolatba a rendezővel?

Én az első két évben vettem részt a programban, az első évben zsűritag voltam és válogató, a második évben már csak válogató, mert nagyon helyesen elválasztották ezt a két szerepet egymástól. Ez a film az első, 2016-os Inkubátor Program nyertese volt, és amikor megnyerte a támogatást, akkor kerestem meg Kenesei Edinával együtt a rendezőt. Nagyon érdekes volt, mert én már ismertem a projektet,

végigasszisztáltam a teljes pályázási folyamatot, és teljesen beleszerettem a filmtervbe.

A producertársamnak semmit sem mondtam, csak elhívtam a pitchfórumra, ahol kihirdették a nyerteseket. A végén azt mondta, hogy egy film tetszett neki nagyon, és ez volt az Egy nap. Mondtam neki, hogy akkor már ketten vagyunk. Ez annyira jó indítás volt, hogy azonnal megkerestük Zsófit, hogy szeretnénk megcsinálni ezt a filmet. Azt hiszem, hogy pont a lelkesedésünk volt az, ami felénk irányította őt, és mellettünk döntött. Érezte rajtunk az őszinteséget.

És mi okozta ezt a szerelmet?

Készített egy pár perces pilotot, amiből tökéletesen kiderült számunkra az a fajta érzékenység és természetesség, ahogy ehhez a dologhoz viszonyult. Ez az a helyzet, amikor a tehetség egyszerűen és őszintén, de megszólal.

Hogyan találták meg Szamosi Zsófiát a főszerepre?

Nehezen. Minden szereplőt nagyon nehezen találtunk meg, egy komoly, hosszú casting előzte meg a forgatást. Három gyerekfőszereplő és egy házaspár van, tehát egy egész család, és az egész családnak passzolnia kell vizuálisan is, habitusban is, mindenben. Hiába talált volna egy tökéletes női főszereplőt a rendező, ha az összes többi szereplő lelóg róla. Kohézióra kellett törekednie. Itt nagyon finom dolgokról van szó, nem pedig nagy történésekről. Ha nem működik a kohézió, akkor a néző nem tudná beleélni magát a család életébe, a dráma sem tudna feszültséget kelteni. Ráadásul kisgyerekeket is castingolni kellett, ami szintén nagyon nehéz. Amikor a gyerekekről beszélünk, nyilván nem színészekről van szó, és egyébként az apát játszó Füredi Leó sem profi. A főszereplők közül csak Szamosi Zsófia hivatásos színész.

Érdekes egybeesés, hogy legutóbb Kocsis Ágnes Friss levegő című filmjét mutatták be a magyar alkotások közül a Kritikusok Hetén, és ha jól tudom, pont most dolgoztok a rendező következő filmjén, az Édenen, amely már a második forgatási szakaszába lép májusban. Mit lehet még tudni erről a filmről?

Már a Friss levegővel kiderült Kocsis Ágiról, hogy egy nagyon különleges látásmódú és nagyon tehetséges rendező, akinek biztos volt, hogy van tovább útja. Utána megcsinálta a Pál Adriennt, ami szintén egy nagyon izgalmas film volt, és Cannes-ból elhozta a FIPRESCI-díjat. Akkor még csak irigykedve néztem mindezt, de egyszer csak megkeresett minket egy tervvel, és akkor halálosan boldog voltam. Ez a film szintén egy általános, az egész világon érvényes problémát feszeget, női szemszögből. A gyártó nem a Filmpartners, de producere vagyok én is. Az első része már leforgott a filmnek, és nagyon ígéretes…

Az is érdekes, hogy a film férfi főszereplője egy belga rockzenész lett.

Évekig kereste a rendező a megfelelő főszereplőket, hiszen itt is nagyon fontos volt, hogy a két főszereplő passzoljon egymáshoz. Sok magyar színészt is megnézett, de végül egy horvát színésznőben (Lana Baric) és egy belga rocksztárban (Daan Stuyven) találta meg azt a párost, akiket el tudott együtt képzelni a vásznon. Az egész folyamat alatt kicsit értetlenkedve néztem, hogy miért találjuk meg a főszereplőket ilyen nehezen, hiszen kiváló színészeket castingoltunk. Mikor megtalálta a két főszereplőt, egyből kristálytiszta lett, hogy miért volt erre a hosszú válogatásra szükség.

Fontos számodra, hogy női rendezők projektjeit karold fel, vagy egyszerűen csak így alakult?

Mindig a tehetség a legfontosabb.

Az a lényeg, hogy egy alkotónak legyen mondanivalója,

és azt úgy tudja megfogalmazni, hogy sokak számára érthető és érdekes legyen, minőségi formában. Hogy ezt meg tudja-e valaki valósítani, az nem attól függ, hogy férfi e vagy nő. De a világ, ha nagyon lassan is, arrafelé halad – nem a teljes egyenjogúságról beszélek, mert arról tudjuk, hogy nem létezik – , hogy a nők is meg tudják mutatni magukat, és egyre komolyabb karriereket tudnak építeni a filmszakmában is. Egy világjelenség része, hogy egyre több nagyon erős női rendező van. Közéjük tartozik Kocsis Ági is.

Szilágyi Zsófia rendező az Anna szerepét alakító Szamosi Zsófiát instruálja
MTI Fotó: Kallos Bea

Hollywoodban nagyon fontos téma a női filmesek helyzete. A Testről és lélekről kapcsán Mécs Mónikával is beszélgettem korábban, és tőle is megkérdeztem, hogy producerként érezte-e valaha annak a hátrányát, hogy nő. Azt mondta, hogy ez fel sem szokott merülni. Neked milyen tapasztalataid vannak?

Szerintem a filmszakma olyan speciális sziget, ahol nincs diszkrimináció, semmilyen olyan hátrányt nem érez az ember, ami női mivoltából fakadna.

Mármint úgy érted, hogy Magyarországon.

Igen. De ettől függetlenül igaz, hogy arányaiban sokkal több férfi van a szakmában.  Ez szerintem nem abból fakad, hogy a nők nem jutnának szóhoz, hanem a szakma fizikai nehézsége okozza. A filmkészítés nagy megerőltetés, ami annyira bizonyos időszakokra koncentrálódik, ráadásul olyan kiszámíthatatlanul, hogy hagyományos családi élet mellett filmes karriert építeni nagyon nehéz. Az most mindegy, hogy valaki rendező, producer, vagy a technikai stáb tagja, mert

ahhoz, hogy filmes legyen és a filmszakmában teljesíteni tudjon, mindenképpen támogató családra van szüksége.

Szerintem ez az, ami eltolja az arányokat a férfiak javára, nem pedig a diszkrimináció.

Eddigi filmjeid között művészfilmek, de kifejezetten közönségfilmek is akadnak szép számmal. Mivel foglalkozol szívesebben?

A filmek minőségét vagy szerethetőségét nem az dönti el, hogy mi a műfajuk. Ha egy közönségfilm kvalitásos, én arra ugyanolyan büszke vagyok, mint egy fesztiválokon szereplő filmre. Az igaz, hogy több kvalitásos film születik művészfilmként, mint vígjátékként.

Mit gondolsz a jelenlegi magyar filmtámogatási rendszertől?

Szerintem egy nagyon átlátható és tiszta rendszer épült ki, aminek ugyan nem minden döntésével értek egyet, hiszen nyilván azoknak az embereknek az ízlését tükrözi, akik a filmekről döntenek, de

projektalapon születnek ezek a döntések, és nem poltikai, ideológiai vagy haveri alapon.

Ezért mondom, hogy tisztességes a rendszer, és csak üdvözölni tudom. Főleg amióta az Inkubátor Program is létrejött, ami lehetőséget ad első filmes rendezők bemutatkozására is. Igaz, hogy nagyon kevés pénzből, de pont annyit forrást biztosítanak ezekhez a filmekhez, amiből már kiderül, hogy valaki tehetséges e vagy sem. Eddig a kezdők csak véletlenszerűen jutottak filmhez, vagy szívesség alapon. Ez pedig nem egy üzleti modell. Most ez pályázati alapon történik.

Gondolom az alacsony költségvetés azért elég nagy kihívást jelent most is.

Igen, de ha a rendezőnek és a producernek van hajlandósága a kereteken belül gondolkodni, akkor nincs baj ezzel. Akkor van baj, ha a rendező és a producer ezt nem veszi tudomásul. De olyan szigorú az elszámoltatás a Filmalapnál, hogy nincs arra mód, hogy egy rendező elszálljon: mar a fejlesztési szakaszban, a forgatás előtt és közben is kordában tartják a produkciót.

Milyen rendezőként jellemeznéd Szilágyi Zsófiát?

Szerintem nincs egyszerű rendező, hiszen aki tehetséges, annak mindig vannak olyan dolgai, amikhez ragaszkodik, viszont producerként nehéz a megvalósításuk. Én még nem találkoztam könnyű rendezővel, de ha van egy normális emberi kapcsolat a rendező és a producerek között – mint ahogy Szilágyi Zsófi és Kocsis Ágnes esetében így van -, akkor ezek a nehézségek áthidalhatók. Az óhatatlanul keletkező feszültségek mindig feloldódnak a kölcsönös tisztelet miatt. Tehát abszolút szeretetteljes a viszony az alkotók és köztünk, beleértve a producertársamat és az egész stábot.

Hogy néz ki a következő hete a stábnak?

Kedden indulunk Cannes-ba, és akit csak tudunk, elviszünk. Erre pályáztunk a Filmalapnál, és ők is nagyra értékelték, hogy van egy magyar film Cannes-ban, ezért nagyon segítőkészek voltak. A kis költségvetés miatt mindenki annyira áron alul dolgozott, hogy szeretnénk legalább ezzel a gesztussal viszonozni az erőfeszítéseiket.  8-án indulunk, a hivatalos rész pedig 10-éig tart. Több vetítés is lesz, de az első bemutató, ahol a szakma és a sajtó is ott lesz, az 9-én, kedden van. Mi, saját költségen még kinn maradunk a producertársammal és Zsófival két napot, hiszen őt még biztosan fogják hívni interjúzni és közönségtalálkozókra. Szóval összesen négy napot leszünk Cannes-ban, de nem nyaralás lesz, az biztos.

Cserje Zsuzsa halálára

Vasárnap délután 72 éves korában meghalt Cserje Zsuzsa, színésznő, dramaturg, kritikus, rendező. Ezt a lányai, Szamosi Zsófia és Szandtner Anna tudatták a Facebookon.

 

Maga volt a megtestesült vitalitás. Az agya is mozgott állandóan, mindig újabb és újabb és még újabb tervei voltak, de a gesztikulációja is széles és gyors volt, beszédtempója pedig sebes. Rajongott a színházért, miközben nagyon tudta mondani a magáét, ha nem tetszett neki egy előadás, már a szünetben beindult a szövegáradata. De lelkesedni még inkább tudott, produkcióért ugyanúgy, mint a saját ötleteiért, ezekből aztán volt neki szép számmal. Tán csak egy valamit csinált lassan, autót rendkívül óvatosan, már-már félve vezetett, hozott haza úgy vidékről esti előadásról, hogy jóval, de jóval hosszabb ideig értünk haza, mint általában. És vitt csigalassúsággal Terénybe is, ahol színházi fesztivált szervezett, de közben sebesen járt a nyelve, temérdek mindent mesélt a nógrádi faluról, azt is hogyan szerelmesedett belé, és út közben pedig csodáltuk a dimbeket-dombokat, amikről persze szintén volt mondandója. Később aztán itt vett egy parasztházat, magán gombamúzeumot rendezett be benne. Mániákus gombász volt, a lakását is telezsúfolta gombákat ábrázoló tárgyakkal. Amikor idény volt, akár az utolsó pillanatban telefonált, hogy menjünk hozzá gombavacsorára, mert most friss, amit szedett. Ez persze nagy dumapartikat is jelentett, eszeveszett volt a humora, folyamatosan lehetett röhögni vele. Telis-tele volt történetekkel, adódtak pikírt megjegyzései, rosszkedvű időszakai, de mégis, azt hiszem, maga volt a megtestesült életszeretet.

Színésznő akart lenni, nem vették fel, aztán megint nem vették fel a főiskolára. De váltig színház közelben maradt. Elment például félévre Párizsba, és mohón színházakat nézett. Volt Nemzeti stúdiós, pár éve, amikor a Hevesi Sándor téren, de ugyanabban az épületben, azóta Magyar Színházban, rendezett, mondta is, hogy újra van joga ott a művészbejárón bemenni. Segédszínészkedett Kecskeméten, csipetnyit táncos is volt a 25. Színházban, de ez nemigen ment neki, a Honvéd Művészegyüttesnél a versmondás annál inkább. Ezt a tudását kamatoztathatta az Irodalmi Színpadon, és önálló estjeiben is. Diplomát is szerezett, járt az ELTE-re, a bölcsészkarra, színházelméletet végzett a színművészetin. Színikritikákat, színészportrékat is írt, nem feltétlenül az alapos elemzés volt az erőssége, hanem érzékenyen, élvezetesen volt képes közvetíteni a benyomásait, jók voltak az impressziói, szemléletes az írásmódja. Tíz évig volt a Népszínházban, illetve a belőle alakult Budapesti Kamaraszínházban dramaturg. Mindebből már logikusan következett, hogy rendezni is kezdett. Színpadra vitte például a Furcsa pár női változatát, ebben még színésznőként is láthattam a Budaörsi Játékszínben, mert be kellett ugrania a produkcióba. Mit mondjak, sokat nevettünk.

Agyvérzése után ő csalogatta vissza Berek Katit végtelen empátiával a színpadra. A szentek kútja című darabba, az akkor még igen nehezen beszélő nagy színésznőnek, beleírt egy néma koldus szerepet, ami az eredeti szövegben nem létezett. Soha nem felejtem el, amikor Berek egy lépcső tetején megjelent, és a korlátba kapaszkodva, lassan oldalazva, learaszolt a színpadra. Látszódott rajta, hogy pokolian fájnak neki a lépések, és ezt a kínszenvedést átplántálta a figurába, szinte az emberiség szenvedése jelent meg az arcán. Cserje még rendezte őt, ő találta számára A nénikém meg én című darabot, amit a Thália Stúdióban vitt színre. Ebben beszélni nem tudó öregasszonyt játszott, Jámbor László partnereként így volt másfél óra hosszat lenyűgöző a deszkákon,

Cserje Zsuzsa nem rendezett fesztiváldíjas, nagyon egyedi elképzelésű produkciókat, de élvezetes előadásokat, amikben remek játéklehetőséget adott a színészeknek, igen. Ilyen volt például a Shirley Valentine is, amiben Vándor Évának biztosított hosszú sikerszériát.

Ami neki csak kicsit sikerült, az a gyerekeinek igen, Szamosi Zsófia és Szandtner Anna egyaránt kiváló színészek lettek. És megjöttek már az unokák is, róluk büszkén tett ki képeket a Facebookra. Itt tudatták a lányai a halálhírét. Markáns, senkivel össze nem téveszthető, szívvel teli egyéniség, kiváló színházi ember volt.

Hazudós nő hullákkal

Igen hamar hulla lesz szegény szobalányból, a Hazudj inkább, kedvesem! című produkcióban, ami a Budaörsi Latinovits Színház előadásában, a Városmajori Szabadtéri Színpadon is látható volt. Nem tudom, hogy irigyeljem-e vagy sajnáljam Bohoczki Sárát cselédlányként, illetve halottként. Az előadásnak több mint nyolcvan százalékát egy dívány alá rejtve tölti. Ott kuksolhat szegény a sötétben. Nem lehet túl kellemes, viszont az biztos, hogy a szövegtanulásba sem kellett belegebednie.

Fotó: Borovi Dániel

Ellenben ő a sűrűn sorjázó helyzetkomikumok egyik fő tényezője. Ugyanis szinte az egész produkció alatt őt akarják eltüntetni a lakásból, de mindig betoppan valaki, akinek ezt igazán nem lenne szerencsés látnia, így aztán örökösen visszatuszkolják az ágy alá, amit ráadásul még nem ritkán tologatnak is ide-oda. Így hol kéz, hol láb, hol az egész test látszik ki alóla, és remekül el lehet játszani azzal, hogy éppen milyen helyzetben, milyen fapofával látjuk a derék áldozatot, aki ilyen módon már nem is tűnik olyan mozdulatlannak, mondhatnánk akár élő-halottnak is, és emiatt tulajdonképpen némi groteszk mozgással mégiscsak valamennyi játéklehetőséget ad a színésznőnek, aki él is a lehetőséggel.

De persze az igencsak kiváló színésznő, Szamosi Zsófia, a címszereplő áll a középpontban. Kezdetben azért hazudik, mint a vízfolyás, mert menő ügyvéd férje nem engedi dolgozni, ő afféle úrinőként, otthoni dekorációként, gubbaszt a lakásban, és veszettül unja magát. Ezért kitalál mindenféle képtelenséget, ezeket meséli,
de már a kutya sem hisz el neki semmit. Aztán, amikor tényleg betörők jönnek, és miattuk szegény szobalány is odalesz, aki amúgy összejátszott az egyikükkel, akkor már hiába mond, hevesen bizonygat szegény asszony bármit, mindenki elereszti a füle mellett, no hát hiszi a piszi alapon.

A Marton Róbert által játszott férj egyenesen azzal vádolja a feleségét, hogy azért beszél összevissza, mert férfi van a dologban, vagy éppen férfiak, a velük való üzelmeit leplezi, netán őket bújtatja a házban. No, ebből aztán lesz haddelhadd, gyanakvás, rohangászás, a lehetséges rejtőzködő helyek felkutatása, és miközben két betörő ki-be mászkál a lakásban, mert ők is el akarják tüntetni a fő bűnjelet, a hullát, tényleg vannak meglehetősen rejtélyes, aggodalomra okot adó mozgások, érthetetlenül odébb kerülő tárgyak a házban. Adott még a nagyképű, macsó öntudattal alaposan ellátott férjnek egy nála sokkal szimpatikusabb, mulatságosan balfék barátja, Chován Gábor megszemélyesítésében. Páder Petra be nem álló szájú szomszédasszonyként toppan be időnként, persze mindig a legrosszabbkor. Bregyán Péter betörőtárs, nehezen cipelhető halott, ha úgy adódik, lopkodós apáca.

Fotó. Borovi Dániel

Persze téboly van a köbön, rengeteget lehet nevetni. Alfonso Paso krimi-vígjátékának, vagy még inkább bohózatának, mondhatnám, hogy nincs se füle, se farka. De azért ez így nem igaz, jól játszható helyzetkomikumok, röhögtető szituációk vannak benne. Ezeket Znamenák István rendező, a színészek segítségével, kellő profizmussal ki is aknázza. Kimondottan szórakoztató az este, egy kellemes semmiség.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!