Foci BL, EL: jön a negyedik csere

0
1077

A futball Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és a Szuperkupában jövőre bevezetik a negyedik cserét, valamint lehetővé teszik a téli átigazolást. A BL-ben új időpontokban kezdődnek a meccsek.

Jelentős újításokat vezet be az UEFA a következő szezonban az európai kupákban. Az UEFA közleményéből kiderül, hogy a BL-ben, az EL-ben és a Szuperkupában az egyenes kieséses szakaszban a mérkőzések esetleges hosszabbításában a csapatok negyedik csere lehetőségét kapják meg.

Megváltoztatja a BL-ben a kezdési időpontokat is az UEFA. A selejtező rájátszásától a fő meccsek negyedórával később, este kilenckor kezdődnek, a csoportkörben viszont lesznek kora esti, 18.55-ös kezdésű mérkőzések (kettő-kettő) is.

Az EL-ben a csoportkörtől a nyolcaddöntőig szintén 18.55-kor és 21 órakor indulnak a meccsek, de az utolsó játéknapon ebben a sorozatban is ugyanakkor lesz a kezdés a csoportokon belül. A negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban egységesen 21 órakor indul útjára a labda, ahogyan a Szuperkupa-mérkőzésen is.

Az UEFA a nemzeti bajnokságok gyakorlatához igazítja a BL és az EL átigazolási szabályait. Lehetővé teszi a téli játékosszerzést a sorozatokban elindult csapatoknak.

- Hirdetés -

A három európai kupadöntőben pedig 18 helyett 23 játékost nevezhetnek a csapatok. Ezzel hét helyett 12 cserejátékos foglalhat helyet a kispadon.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .