Kezdőlap Címkék BL

Címke: BL

Mégis bunda a bunda: botrány a francia és a belga futballban

Ki tett 5 millió eurót arra, hogy a Paris Saint-Germain csapata ötgólos különbséggel veri a belgrádi Crvena Zvezdat a Bajnokok Ligájában? Ki kaszált a 61-1- re végződő mérkőzés után hatalmas pénzeket ezzel? Eziránt érdeklődött a párizsi L’Équipe című sportlap és most már a francia rendőrség is. Az érintettek természetesen mind cáfolnak és a becsületüket védelmezik.

Kezdetben mindenki boldog volt Franciaországban: Neymar mesterhármast ért el, betalált az új sztár Mbappé is. Mindenki tudta, hogy jobb csapat a PSG mint a belgrádi Vörös Csillag, „nodehogy” ennyire?! Valaki vagy valakik viszont a jövőbe láttak: 5 millió euróban fogadtak arra, hogy öt gól lesz a különbség! Az UEFA főnöke súgta meg a L’Equipe tudósítójának a kínos információt: valamelyik klubvezető, vagy a klubvezetők egy csoportja levajazta a mérkőzést!

Csakhogy mindkét csapat kikéri magának!

A L’Equipe megszólaltatta a Crvena Zvezda főnökét, Dragan Dzsajicsot, aki felháborodottan közölte: most hall először erről! Semmi sem igaz a hírből! Pedig lehet, hogy épp róla van szó! A Paris Saint Germain külön közleményben cáfolt: a klub becsülete forog kockán! Semmiféle bunda sem volt! Csakhogy a PSG Katar emírjének a csapata, a múltja kissé pettyes: Sarkozy kedvenc csapata miatt kapta Katar a foci világbajnokságot…
A francia és a svájci rendőrség vizsgálódik abban az ügyben, mely szerint Nicolas Sarkozy akkori francia elnök intézte volna el, hogy a futballban tökéletesen ismeretlen Katar kapja a világbajnokság rendezési jogát. Sarkozy Michel Platinit, az UEFA akkori elnökét, a FIFA befolyásos alvezérét kérte meg a kényes ügy lebonyolítására. Ezért vizsgálódik a svájci rendőrség, mert a FIFA központja Lausanne-ban van. Mit kért cserébe Sarkozy elnök Katar emírjétől? Mentse meg a pénzügyi gondokkal küzdő PSG-t! Az üzlet megköttetett: Katar megkapta a világbajnokságot, a PSG pedig az eurómilliókat. Ebből tudta megvenni Neymart meg a többi méregdrága sztárt… Becsületről beszélni ezek után némiképp túlzásnak látszik, de hát más megvenni egy klubot és más bunda meccset játszani a BL-ben. A francia rendőrség mindenesetre vizsgálatot indított, és ma már nem Nicolas Sarkozy üldögél az Élysée palotában …

A belga bunda botrány ehhez képest csak szerény vállalkozás volt

Franciaország és Belgium válogatottja a világ két legjobb csapata. Ezt igazolta a futball VB Oroszországban és a FIFA listája, melyet ez a két csapat vezet. De nincs egy kis gond a morállal? Belgiumban 22 focistát, sportvezetőt és bírót hallgatott ki a rendőrség bunda botrány miatt. Kilenc klubnál házkutatást tartottak. Az egyiknél lefoglaltak egy 8 millió eurót érő dobozt, melyben méregdrága órák voltak. Miért kapták ezt az érintettek? A gyanú szerint azért, mert két mérkőzést biztosan elcsaltak amikor tavaly a kiesésről volt szó! A bírók tizenegyeseket ítéltek akkor amikor semmi sem történt – méghozzá a mérkőzés végén, amikor látszott, hogy nem az lesz az eredmény, amelyben előzetesen megállapodtak! A nyomozás során kiderült: nem rendkívüli esetről van szó! Más mérkőzések eredménye sem a pályán dőlt el Belgiumban! A sajtó az egész futball vezérkar lemondását követeli. Hozzátéve, hogy nem csoda, ha a legjobb belga futballisták külföldön játszanak.  Persze valószínűleg nemcsak Belgiumban, Franciaországban vagy épp Szerbiában fordulnak elő bunda meccsek. Ma már a fogadás teljesen nemzetközi: Kínában is milliók tesznek fel pénzeket az európai futball meccsekre – sokszor anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne a fociról. Dehát kaptak egy jó fülest. Mint az a valaki, aki 5 millió eurót tett arra, hogy a PSG öt góllal legyőzi a Crvena Zvezdat …

A NER-ben csak a „csaló bíró” verheti meg a Vidit

0

2-1-re kikapott a magyar csapat az AEK Athéntől a Bajnokok Ligája csoportköréről döntő párharc első meccsén. A görögök akkor rúgták a góljaikat, amikor Huszti kiállítása miatt emberelőnyben voltak.

A Vidi FC (lánykori nevén Videoton, a magyar bajnokságban MOL Vidi FC) nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy erősebb ellenfeleket legyőzve eljutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójáig, vagyis egy lépésre van a milliárdokat jelentő csoportkörtől – de még ha nem is sikerül továbbjutni, az Európa Liga csoportkörében akkor is folytathatja a csapat.

Mi több, egészen tegnapig veretlen volt a Vidi, tegnap viszont a Groupama Arénában játszott meccsen (a székesfehérvári stadion továbbra sincs kész) 2-1-re kikapott a görögöktől.

Az eredményt jelentősen befolyásolta Huszti Szabolcs butasága:

az első félidő közepén ártalmatlan helyzetben megtaposta ellenfele bokáját, amiért a bíró kiállította. Lehet vitatkozni ennek jogosságán, hiszen nem volt szándékos a mozdulat, inkább óvatlan, de sok esetben láttunk már ilyenért piros lapot. A tegnapi meccsen sem ez volt az egyetlen, szinte ugyanilyen szabálytalanságért állított ki egy görög játékost is az olasz bíró már 0-2-nél.

Ami viszont érdekes, hogy a magyar sajtó hogyan számolt be erről.

Index:

„A 23 percben aztán jött Huszti Szabolcs, aki egy teljesen ártalmatlan helyzetben rátaposott az egyik görög játékos lábára. Élőben nem tűnt annyira durvának az eset, de a visszajátszások alapján egyértelműen nyújtott lábbal taposott Huszti, Gianluca Rocchi pedig rögtön felmutatta a piros lapot.”

24:

„Huszti Szabolcs késett el az egyik labdáról, és jól látható módon letalpalta ellenfelét. A sárga biztos volt, aztán jött a fekete leves: Rocchi azonnali pirossal küldte le a pályáról a magyar játékost.”

444:

„Huszti egy labdáért vívott közelharc után lépett oda Taszosz Bakaszetasz lábfejére, az olasz Gianluca Rocchi pedig azonnal felmutatta a piroslapot. A szabálytalansággal nem lehetett vitatkozni, és bár a kiállítás az első visszajátszás alapján még tűnhetett, a szakmai elemzések végül arra jutottak, hogy mivel a magyar játékos mozdulata sérülésveszélyes volt, járt a piros.”

Hvg:

„A 23. percben emberhátrányba kerül a Vidi, Huszti Szabolcsot azonnali pirossal kiállítják. A középpályán szabálytalankodott, rálépett Taszosz Bakaszetasz lábára, Rocchi egyből pirosat adott.”

Origo:

„Huszti Szabolcsot a 23. percben abnormális piros lappal küldte le Rocchi (…)

Huszti kapott egyből piros lapot – Rocchi úgy ítélte meg, hogy a magyar középpályás szándékosan taposta meg Bakaszetaszt. Nevetséges ítélet volt. (…)

Huszti a visszajátszások alapján jól láthatóan a labdát szerette volna elérni, érthetetlen, hogy egy olyan rutinos játékvezető, mint Rocchi hogy állíthatta ki ezért a magyar játékost.”

Nemzeti Sport:

„Huszti Szabolcs szabálytalankodott Taszosz Bakaszetasszal szemben, az „áldozat” nyomban egy görög dráma főszereplőjévé lépett elő, Gianluca Rocchi pedig olyannyira díjazta az „alakítást”, hogy piros lapot mutatott fel a magyar játékosnak.”

Foci BL, EL: jön a negyedik csere

0

A futball Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában és a Szuperkupában jövőre bevezetik a negyedik cserét, valamint lehetővé teszik a téli átigazolást. A BL-ben új időpontokban kezdődnek a meccsek.

Jelentős újításokat vezet be az UEFA a következő szezonban az európai kupákban. Az UEFA közleményéből kiderül, hogy a BL-ben, az EL-ben és a Szuperkupában az egyenes kieséses szakaszban a mérkőzések esetleges hosszabbításában a csapatok negyedik csere lehetőségét kapják meg.

Megváltoztatja a BL-ben a kezdési időpontokat is az UEFA. A selejtező rájátszásától a fő meccsek negyedórával később, este kilenckor kezdődnek, a csoportkörben viszont lesznek kora esti, 18.55-ös kezdésű mérkőzések (kettő-kettő) is.

Az EL-ben a csoportkörtől a nyolcaddöntőig szintén 18.55-kor és 21 órakor indulnak a meccsek, de az utolsó játéknapon ebben a sorozatban is ugyanakkor lesz a kezdés a csoportokon belül. A negyeddöntőben, az elődöntőben és a fináléban egységesen 21 órakor indul útjára a labda, ahogyan a Szuperkupa-mérkőzésen is.

Az UEFA a nemzeti bajnokságok gyakorlatához igazítja a BL és az EL átigazolási szabályait. Lehetővé teszi a téli játékosszerzést a sorozatokban elindult csapatoknak.

A három európai kupadöntőben pedig 18 helyett 23 játékost nevezhetnek a csapatok. Ezzel hét helyett 12 cserejátékos foglalhat helyet a kispadon.

Lapszem, 2018. március 14.

0

Szerda van, de március 15. miatt most ez a hét utolsó munkanapja. A Matildok ünneplik a névnapjukat. Nézzük, miről írnak a mai újságok.

Ismét gondolt az anyukájára Kósa Lajos

A Magyar Nemzet újabb részleteket közöl Kósa Lajos botrányáról: 2 633 445 euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot Kósa Lajos és az állítólagos megbízó. A lap birtokában lévő, 2013. szeptember 26-ai dokumentum szerint az illető Kósa Lajosnénak,

a miniszter édesanyjának akarta utalni a pénzt saját bankszámlájáról,

a „megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”. A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.

Bős-Nagymaroshoz hasonlította a paksi bővítést Sólyom László

A Népszava arról ír, hogy a volt köztársasági elnök a Rajk László Szakkollégiumban tartott előadást diákoknak. Beszélt a rendszerváltás környéki átalakulásokról, kiemelte a rendszerváltozásnak köszönhető egyesülési törvényt, amely szervezetek sokaságát hozta létre:

ezek az egyesületek mind a Soros Alapítvány fénymásolóival dolgoztak.

Bős-Nagymaros ügyét pedig környezetvédelmi szempontból Paks bővítéséhez hasonlította, azzal a különbséggel, hogy a nyolcvanas években még tudományos, társadalmi párbeszédet rendeztek, míg Paks 2 miatt csupán egy akadémiai ülést tartottak.

Sólyom László diktatúra létrejöttétől sem tart, ha ismét nyer a Fidesz: „meglátjuk, mi lesz, nem tudok jósolni”. Mindenesetre a Fidesz jobban teljesít, jegyezte meg ironikusan:

„a Kutyapárt azt a szlogent már nem tudja kitalálni helyettük, hogy megvédjék az országot nem létező ellenségtől.”

A Fidesz szatellitszervezetei is támogatják a Békemenetet

A Fidesz után a KDNP, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Lungo Drom is arra kéri támogatóit, csatlakozzanak a március 15-ei békemenethez, írja a Magyar Idők. A rendezvény szervezői szerint a békemenet nem valaki ellen irányul, hanem

„kiállás Magyarország szuverenitása, az elmúlt nyolc év eredményei mellett”.

A kormányváltásra készülő ellenzéki pártok, pártszövetségek külön ünnepelnek a lap szerint.

Egyre kisebb az esély, hogy magyar csapat a BL-be jusson.

A Világgazdaság szerint százmillió euró felett kereshet idén a Bajnokok Ligája győztese, a magyar kluboknak pedig az ősztől érvényes lebonyolítási formában az eddiginél is kevesebb esélyük van eljutni a főtábláig.

Két magyar is játszott a BL-ben

0

Az RB Leipzig Gulácsi Péterrel a kapuban játszott döntetlent a Monacóval, az Apoel a Real Madrid otthonában kapott ki, Sallai Roland kezdőként 60 percet játszott, sárga lapot kapott. Két rangadót is játszottak, a Sevilla döntetlent ért el Liverpoolban, a Tottenham megverte a Dortmundot. Meglepetés ma is Portugáliában volt.

Gareth Bale és Sallai Roland
Fotó: MTI/EPA/Juanjo Martin

Liverpool – Sevilla 2-2

gól: Firmino (21.), Szalah (37.) / Ben Yedder (5.), Correa (72.)

kiállítva: Gomez (94., Liverpool)

NK Maribor – Szpartak Moszkva 1-1

gól: Bohar (85.) / Szamedov (60.)

Feyenoord – Manchester City 0-4

gól: Stones (2., 63.), Agüero (10.), Gabriel Jesus (25.)

Sahtar Donyeck – Napoli 2-1

gól: Taison (15.), Ferreyra (58.) / Milik (71.)

RB Leipzig – Monaco 1-1

gól: Forsberg (33.) / Tielemans (34.)

FC Porto – Besiktas 1-3

gól: Tosic (21., öngól) / Talisca (13.), Tosun (28.), Babel (86.)

Tottenham – Borussia Dortmund 3-1

gól: Szon (4.), Kane (15., 60.) / Jarmolenko (11.)

kiállítva: Verthongen (92., Tottenham)

Real Madrid – Apoel 3-0

gól: Ronaldo (12., 51.), Ramos (61.)

Simán nyert a Barcelona a BL csúcsrangadóján

0

A két gólt szerző Lionel Messi és a fénykorát idéző Andrés Iniesta vezérletével magabiztosan verte a Barcelona a tavalyi döntős Juventust a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Messi most lőtt először gólt Buffonnak. A másik csúcsmeccs, a Roma-Atlético gól nélkül zárult. Több meccsnek is kiütés lett a vége, az egyetlen meglepetés Lisszabonban született.

Lionel Messi
Fotó: MTI/EPA/Alberto Estevez

Barcelona – Juventus 3-0

gól: Messi (45., 69.), Rakitic (56.)

Olympiakosz – Sporting 2-3

gól: Pardo (89., 93.) / Doumbia (5.), Martins (13.), Fernandes (43.)

Bayern München – Anderlecht 3-0

gól: Lewandowski (12.), Thiago (65.), Kimmich (90.)

kiállítva: Kums (11., Anderlecht)

Celtic – Paris Saint-Germain 0-5

gól: Neymar (19.), Mbappé (34.), Cavani (40., 85.), Lustig (83., öngól)

Roma – Atlético Madrid 0-0

Chelsea – Qarabag 6-0

gól: Pedro (5.), Zappacosta (30.), Azpilicueta (55.), Bakayoko (71.), Batshuayi (76., 82.)

Manchester United – Basel 3-0

gól: Fellaini (35.), Lukaku (53.), Rashford (84.)

Benfica – CSZKA Moszkva 1-2

gól: Seferovic (50.) / Vitinho (63.), Zsamaletgyinov (71.)

A Videoton partizánkodhat, Szalaiék a Liverpoollal küzdenek

0

A Videoton a szerb Partizan Belgrádot kapta ellenfélül az Európa Liga negyedik selejtező körében. A Bajnokok Ligája negyedik selejtező körében a Szalai Ádámot foglalkoztató német Hoffenheim a talán legnehezebb csapattal, a Liverpoollal játszik, a Korhut Mihályt soraiban tudó izraeli Hapoel Beer-Seva a szlovén Maribort, a Kleinheisler Lászlóval felálló kazah Asztana pedig a skót Celtic Glasgow-t kísérelheti legyőzni – derült ki a péntek délben a svájci Nyonban megtartott sorsoláson.

Az első meccseket augusztus 15-én vagy 16-án rendezik, a visszavágókra augusztus 22-én vagy 23-án kerül sor. A selejtező negyedik körének győztesei csatlakozhatnak a főtáblán az oda egyenes ágon felkerült 22 csapathoz, a vesztesek pedig az Európa Liga főtáblájára kerülnek.

A BL-selejtező negyedik fordulójának párosítása

Bajnokok ága:
Qarabag (azeri)-FC Köbenhavn (dán)
APOEL (ciprusi)-Slavia Praha (cseh)
Olimpiakosz (görög)-HNK Rijeka (horvát)
Celtic Glasgow (skót)-Asztana (kazah) 
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Maribor (szlovén)

Nem bajnokok ága:
Istanbul Basaksehir (török)-Sevilla (spanyol)
Young Boys (svájci)-CSZKA Moszkva (orosz)
SSC Napoli (olasz)-OGC Nice (francia) 
Hoffenheim (német)-FC Liverpool (angol)
Sporting Lisboa (portugál)-FCSB (román)

Lesz-e Vidi-öröm a Partizan ellen is? MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Videoton-Partizan-párosítás mérkőzéseit augusztus 17-én és 24-én játsszák, az elsőt Belgrádban. A Érdekesség, hogy a Vidi edzője, Marko Nikolics korábban a Partizant dirigálta. A negyedik kör győztesei a főtáblára kerülnek az egyenesen bejutottak közé, valamint a BL-selejtező play-offjának veszteseihez.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK