Sikeres rakétakísérlet – évi egymilliárd mínusz

0
915
Észak Korea elleni szankciókról szavaz a Biztonsági Tanács, mely évi egymilliárd dollártól fosztaná meg a militarista rendszert.

Szombaton szavaz az ENSZ Biztonsági Tanácsa arról az amerikai javaslatról, mely új, a korábbinál is szigorúbb 

szankciókat alkalmazna Észak Koreával szemben. Az előzmény: a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer július 18-án interkontinentális rakéta kísérletet hajtott végre – sikerrel. Az ifjú diktátor, aki maga is jelen volt a rakéta kísérletnél, ezt követően kijelentette: az USA egész területét el tudjuk érni ! Trump újra katonai megelőző csapással fenyegetőzött és a diplomaták hozzáláttak egy újabb szankciós listához. Mindenekelőtt Kínával, Észak Korea egyetlen megmaradt szövetségesével egyeztettek. Emiatt bíznak benne, Peking nem fog vétózni. Mi van az amerikai javaslatban?

Teljes tilalom Észak Korea nyersanyag exportjára! Ez elsősorban szenet, vasat és ólmot jelent. Amerikai számítás szerint ez évi egymilliárd dollárt hoz a konyhára Észak Koreában.

Ebből fedezik a rakéta és nukleáris programot. Érdekes módon nem tiltja a szankciós lista Észak Korea olajellátását. Pedig ezzel minden korábbinál súlyosabb csapást mérnének az elmaradott országra.

Szankciókat fogalmaz meg az amerikai javaslat az Észak Koreában elindított külföldi beruházásokkal kapcsolatban is. Ez mindenekelőtt Oroszországnak jelentene problémát. Moszkva amúgyis kapott egy szigorú szankciós listát az Egyesült Államoktól. Moszkva tehát vétózhat. Washingtonban bíznak benne, hogy mégsem teszi. Kim Dzsongun háborús politikája ugyanis Putyint is zavarja. Szavazás az ENSZ BT- ben szombaton. 2006 óta hoz a BT szankciós határozatokat Észak Korea ellen, de azok eddig nem állították le a nagyszabású fegyverkezési programokat, melyek mind jobban fenyegetik az egész csendes-óceáni térséget.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .