Katonai hatalomátvétel Zimbabweban

0
1526
A kép forrása: Twitter.

Helyi idő szerint szerda hajnalban a zimbabwei hadsereg puccsot hajtott végre. Egyelőre tagadják a hatalomátvételt, de helyi beszámolók szerint a katonák a kaszárnyákból az utcákra vonultak. Vajon ezzel véget ért Robert Mugabe, Afrika leghosszabb ideig hatalmon lévő diktátorának uralma? 

A nemzetközi hírügynökségek egyelőre még szűkszavúak az eseményeket illetően és csupán az államcsínyt végrehajtók által közzétett információkra hagyatkoznak. A hadsereg képviselői szerda hajnalban elfoglalták a ZBC állami televíziót, ahol közzétették nyilatkozatukat, miszerint átvették az ország irányítását. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a dél-afrikai ország elnöke körül álló „bűnözői csoportokat” csak így tudják eltávolítani.

Magát a puccs szót nem használták, illetve tagadták, hogy ehhez hasonló dolgot hajtottak volna végre. Ennek ellenére a The Guardian arról számolt be, hogy katonai járművek szállták meg a parlamentet, bíróságokat és az állami igazgatás főbb épületeit. Ugyanúgy őrizetbe vették Ignatius Chombo pénzügyminisztert és a Mugabe pártjának (Zimbabwei Afrikai Nemzeti Egység – Hazafias Front ZANU-PF) vezető tagjait. Elmondásuk szerint az elnöknek nem esett baja, de nem adtak ki semmiféle tájékoztatást hollétével kapcsolatban.

Egyelőre még folynak a találgatások, hogy mi váltotta ki a hadsereg lépését. A legtöbb médium szerint Emmerson Mnangagwa alelnök menesztése miatt került sor: az elnöknek rendkívül megromlott a viszonya „Krokodil” gúnynévvel illetett, eredetileg kijelölt utóddal, akinek nemrég távoznia kellett az országból és hívei ellen pedig eljárást indítottak. Mugabe ezért  múlt héten a feleségét, Grace Mugabe nevezte ki örökösének, mert így lényegében a hatalom a családban maradna, illetve mentesülne a jogsértések miatti felelősségre vonás alól.

A külföldre menekült ellenzék reményét fejezték ki abban, hogy Zimbabwe

- Hirdetés -

„stabil, demokratikus és haladó nemzetállammá válik”

 

Constantino Chiwenga vezérkari főnök miután visszatért Pekingből, nyíltan azzal fenyegetőzött, hogy beavatkozik a politikába, mert értékelése szerint tisztogatás zajlik a kormánypárton belül a függetlenségi harcban részt, háborús veterán vett tagok ellen

 

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .