Belül, a falakon túl sosem a nép volt az ellenség. A baj mindig a lojalitás mértékével kezdődött. Ki mennyit tudott, mennyit mondott – és főleg: kinek. Most, hogy dossziék nyílnak, és néhány régi barát Dubajból telefonál, mindenki másképp emlékszik ugyanarra a történetre.
– Szijjártó tagad, mint rendesen.
Azt mondja, soha semmilyen titkot nem adott át az oroszoknak. „Már a feltételezés is sértő” – ismételgeti, mint egy mantrát, mert mást nem is nagyon mondhat. Pedig tudjuk: Lavrovval rendszeres kapcsolatban volt, hiszen kellett valaki, aki elmagyarázza Brüsszelt Moszkvának – és Moszkvát a főnöknek.
Az a „Barátság érdemrend”, amit kapott, csak apró gesztus volt. Putyin eredetileg a Viktornak szánta, de hát… a diplomáciában is működik a helyettesítés elve.
– Ruff Bálint most hős akar lenni.
Azt hiszi, a dossziék majd mindent megoldanak, és hogy a „történelem oldalt váltott”. Hát, lehet. Csak az a baj, hogy ezekben a dossziékban mindenki benne van, aki az elmúlt harminc évben fontosnak hitte magát. Ha tényleg kinyitja őket, nem lesz, aki eltemesse a politikai osztályt.
De ezt persze ő is tudja. Csak hát, az új kancelláriaminiszternek muszáj mondani valamit: „az igazságszolgáltatás eléri a bandát, amely az országot 20 ezermilliárddal megfosztotta!”
Jól hangzik a plakáton. A valóságban majd a harmadát visszakérik szépen, a többi marad „nemzetbiztonsági titok”.
– Orbán?
Mi mindig mondtuk neki, hogy Putyinnal csak óvatosan. Ő meg 2009-ben Szentpéterváron odament, mosolygott, és megmutatták neki a régi aktát.
Onnantól kezdve mindenki érezte, hogy itt most nem szövetség kezdődik, hanem egy régi adósság törlesztése.
Ha egyszer kinyitják azt a dossziét, lesznek benne nevek, dátumok, és egy „ruszkik haza” beszéd a kamerák előtt. A történelem tele van iróniával.
– Most meg pénzt kéne.
Magyar Péter megkérte Ruffixot, hogy találjon forrást. „EU-s milliárdok, vagy elszámoltatás” – mondta. Hát ez vagy az.
Brüsszelhez túl sok feltétel tartozik, a másik verzióhoz meg túl sok ügyvéd.
A szaúdi recept persze csábító: kötözzük a csillárra az oligarchákat, gyújtsunk egy kis füstöt alájuk, és nézzük, ki énekel előbb. Csakhogy ott nem jogállam van, itt meg még papíron az vagyunk. Így marad a finom változat: „önkéntes befizetés hazafias alapon”.
– A végén mindenki mindent megmagyaráz.
Szijjártó majd elmondja, hogy a Lavrov-hívásokat félreértették. Ruff azt, hogy a dossziék „nem nyilvánosak, csak átláthatóak”. A főnök meg majd halkan közli: „én csak a családomért vagyok felelős.”
Mi meg mosolygunk, kezet rázunk egymással, és tudjuk: egy hatalom sosem hal meg, csak saját dossziét vált.
