Orbán Viktor washingtoni sajtóértekezletén kijelentette: “az amerikaiak akár haza is mehetnek, miután sem Ukrajna, sem Oroszország nem akar békét, Európa pedig akadályozza azt.” A mondat egyszerre leleplező és jelképes: miközben a világ vezetői “béketanácsokat” tartanak, valójában egyiküknek sincs béketervük. A háború negyedik évébe fordul, Donald Trump döntésképtelen, Moszkva beásta magát, és Budapest már az utolsó olajcseppet számolja.
A béketanács, ahol nincs béke
Orbán Viktor részvétele a washingtoni Béketanács első ülésén a magyar diplomácia nagy pillanatának tűnhetett — papíron. A valóságban inkább egy nemzetközi improvizáció volt, ahol Ukrajna nem került szóba, mert Trump elnök figyelmét a Közel-Kelet kötötte le: Irán megtámadására készül, újabb háború felé sodorva a világot.
A miniszterelnök hűvös megjegyzése — “Ukrajnáról szó sem esett” — tökéletesen összefoglalja, hol tart a békepolitika ma: sehol. Washington érdektelen, Moszkva elszánt, Brüsszel bénult, és a magyar diplomácia legfeljebb szemlélő a háttérben.
Trump öröksége: az üres blöff politikája
Donald Trump kampányígérete az volt, hogy “24 óra alatt megoldja az ukrajnai háborút”. Egy év telt el a Fehér Házban, és a frontvonalak mit sem változtak. A Béketanács ülésén világosan látszott: Trump továbbra is médiaháborút vív, nem geopolitikait.
A volt elnök erőfitogtat, de nincs stratégiája. A döntéseit impulzusok, nem víziók vezérlik – ahogy korábban Nero császáréit is inkább az ego, mint a birodalmi logika. Trump külpolitikája ma annyira iránytalan, mint amennyire zajos: a világ legnagyobb blöffje újra főműsoridőbe kerül.
Orbán Viktor: diplomácia egy tönkremenő energiatérképen
Az olaj az új frontvonal. Orbán Viktor washingtoni válasza – „áprilisig biztos az ellátás, utána már az új kormány felelőssége” – több, mint egy technikai megjegyzés: politikai önvallomás.
A Barátság vezetéken már nem jön orosz kőolaj, a horvát Adria vezetéken nem jöhet, a tartalék pedig három hónapra elég. Miközben a miniszterelnök Amerika figyelmét keresi, Magyarország energiafüggősége az orosz „békerendszer” végzetes öröksége maradt.
Orbán kijelentése mintha elismerné: már ő sem bizonyos abban, hogy a következő kormányt ő alakítja.
A Kissinger-kísértés
Orbán beszédében felidézte Henry Kissinger példáját. Az amerikai diplomata fél évszázada olajjal és dollárral rendezte át a világ hatalmi térképét, miközben Kínával paktált le, és olajár‑manipulációval csapdába ejtette a Szovjetuniót. Kissingernek volt stratégiája. Trumpnak nincs. Orbánnak pedig csak a csodálata maradt az iránt a korszak iránt, amikor még volt nagyhatalmi logika, és a politikai asztalnál nem influenszerek ültek, hanem államférfiak.
Ma viszont az “államférfi” póz maradt:
Trump blöfföl, Putyin terel, Orbán imitál.
A világméretű sakktáblán mindannyian gyalogként lépnek önmaguk árnyékában.
És mégis: hová tovább?
A washingtoni jelenet után kérdezték Orbán Viktort: mikor látjuk újra Trumpot Budapesten? – „Mindkettőnk naptára zsúfolt” – válaszolta. Magyarra ez annyit jelent: sohanapján.
Trump nem kockáztatja, hogy kampány közben egy vereség felé sodródó szövetségesével fotózkodjon. Orbán pedig ma már abban sem lehet biztos, hogy a „békepárti” retorika elég lesz a háborúpárti valóság ellen.
Washingtonban most mindenki tudja, amit Budapesten is sejtenek: a nagy hármas – Trump, Putyin, Orbán – ugyanarra tart. Nem a győzelem, nem a béke, hanem a nagysemmi felé. És amikor majd megkérdezik egymástól: „maga tudja, merre megyünk?” – a válasz ugyanaz lesz, mint ma.
„Nem. De menjünk együtt.”
