Ismerik a régi viccet a valószínűségről? Sokan mondták már, és sokan nevettek rajta, pedig nem is annyira mulatságos. A vicc szerint, ha valami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy jár, mint egy kacsa, és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.
A világgal az a baj, hogy túlságosan bonyolult, így aztán nem lehetünk semmiben sem száz százalékig biztosak. Ezért vagyunk kénytelenek használni a valószínűséget. Na persze, nem mindenki használja, a hit esetében például a valószínűség érdektelen, ha valamiben hiszek, vagy hinni akarok (van olyan is), teljesen mindegy, hogy az mennyire valószínűtlen. Nekem az lesz az Igazság, nagy I-vel, és ha valaki elkezdi bizonygatni, hogy az nem ám elefánt, hanem kacsa, be fogok gorombulni, és üvöltve vágom a képébe, hogy amit lát, az bizony elefánt, mert két szeme van, mint az elefántnak! Hajszálpontosan annyi! Érthető?
Normál esetben másként működik a látottak felmérése. Az ember először ismeretanyagot szerez, aztán összehasonlítja az ismeretanyag szerinti paramétereket a létező modellek paramétereivel, és végül megvizsgálva, hogy mennyi és mekkora mértékű a hasonlóság, valószínűségi alapon eldönti, hogy mi az, amit lát.
Jelen esteben az ismeretanyag beszerzés első lépése az, hogy az ember olvassa az újságokat, melyek arról írnak, hogy Magyar Péter interjút adott. Békés, ünnepi, ún. karácsonyi interjút, amely bensőséges hangulatú, és főleg az érzésekről szól. További információ, hogy a Tisza Párt és annak frontembere éppen bajban van, mert a FIDESZ zseniális propagandistái megint kihasználták a választók gondolkodásmódját, és elterjesztették „a Tisza adóterveit”, amelyek vagy igazak, vagy nem (a valószínűségüket tekintve kis részben igazak, nagy részben nem, ráadásul amikor igazak, akkor is csak részben, azt pedig, hogy csak tervek, nem is kell mondani). De nem ez a lényeg, hanem az „adó” szó, melytől a választók tömegeinek agyára vörös köd ereszkedik, még akkor is, ha 5 milliárd forintos alsó határral elképzelt adóról lenne szó, azaz elvileg senkit nem érint, akinek ennél kisebb a vagyona. Annyi kell csak, hogy FIDESZ elterjessze: az éppen szóban forgó Tisza adó majd „elszegényíti a középosztályt”, mert nálunk mindenki oda tartozik, aki nem halt még éhen.
A regnálók ezzel a ki tudja, kik által összerakott, de mindenki által letagadott „Tisza féle adórendszer” dolgozattal verik vissza a Szőlő utca ügyben támadó ellenzéket, amelynek ilyen, a választókat közelről érintő, aktív témája nincs. Magyar Péter a konkrét gazdasági terveikről nem szólhat egy szót sem, mert abban a pillanatban, hogy megemlítene valami adóelképzelést, ami például az ország 90 százalékát jobb helyzetbe hozná, 9 százaléknyi, tehetős részét kissé rosszabba, és csak azt az 1 százalékát érintené igatán negatívan, akiknek viszont annyi a pénzük, hogy észre sem vennék a változást, azonnal megindul az „elszegényíti a középosztályt” című fideszes mantra, amely ellen nem tudnak védekezni. Az valahogy nincs a köztudatban, hogy az adók révén úgyis mindent a nép fizet, ha az állam kölcsönt vesz fel, akkor is ők, csak később, és nem az a kérdés, hogy lesz-e adóztatás, mert halálbiztosan lesz, csak arról lehet vitatkozni, kitől vegyenek el, és mennyit. Orbánék mindig a szegényektől vesznek el, hogy odaadják a gazdagoknak (adócsökkentés, rezsicsökkentés), és nagyon „féltik a középosztályt”, mikor valaki fordítva akarja csinálni.
Ezért kénytelenek Tiszáék más taktikához folyamodni a meglévő választók megtartása, illetve további választók magukhoz vonzása érdekében. A cél eléréséhez a szokásos módszert vették igénybe, mégpedig a leendő Vezér humánus, azaz nagyon emberi oldalának bemutatását. Az ilyesmire itthon rengeteg hasonló alkotást ismerünk, lásd például Orbán karácsonyi, pálinkázós meg locsoló posztjait. A bemutatásra kiválóan alkalmas a Tisza youtube csatornája, Magyar Péter is készen állt az interjúra, már csak egy riporter kellett, aki képes a feladat ellátására, és vállalja is.
A fentiekből következően, normál agyműködéssel tekintve a folyamatot, igen nagy, mondhatni maximális a valószínűsége annak, hogy ez az interjú pártpolitikai célból készült. Célja nem az olvasók informálása, hanem a szavazatszerzés az ellenzéki vezér iránti szimpátiakeltéssel. Ennek felismeréséhez különösebb zsenialitás nem szükséges, mindenki látja, hogy ez nem elefánt, hanem kacsa.
A megértéshez még tudni kell, hogy egy normál interjú esetén az interjú készítője, azaz a riporter azért szükséges, hogy az alany esetleg szertekalandozó gondolatait mederben tartsa, az egyébként elsikkadó, vagy ravaszul elkerült témákra konkrétan rákérdezzen, és kiigazítsa a riportalany által közölt helytelenségeket (nem akartam csúnyább szót használni). Ezért szükséges a riporter felkészültsége és elfogulatlansága, hiszen ebben az esetben ő a néző érdekét képviseli.
Van másfajta interjú is. Ebben az esetben a riporter nem a néző, hanem a riportalany érdekében dolgozik, együttműködése vele maximális, nem rá-, hanem alákérdez, és minden szempontból segíti, hogy a riportalany az előre eltervezett mondandóját korlát, akadékoskodás, valamint bármifajta helyreigazítás nélkül kifejthesse, még ha akár erősen mellébeszélne is.
Jelen esetünkben ez utóbbiról van szó. A technika, ismerős, Orbán hetente produkál ilyen interjúkat, hogy hangsúlyozottan megismételhesse, amit a nagygyűléseken, a kisgyűléseken és a Facebookján szokott előadni, hiszen ismétlés a tudás anyja, és ha sokszor halljuk ugyanazt a marhaságot és/vagy hazugságot, előbb utóbb el fogjuk hinni, mégpedig a marhaság vagy hazugság méretétől függetlenül. A miniszterelnök úr nagyon tudja ezt.
A kétfajta interjúhoz a fentiekből láthatóan kétfajta riporter szükségeltetik. Aki rutinos riporter, nopláne, ha még pszichológus is, könnyedén meg tudja különböztetni a kettőt, azaz pontosan tudja mindkét esetben, hogy mi az igény vele szemben, és nem mondhatja, hogy nem tudtam azt, kérem. Ugyanis tudta. Mégpedig halálbiztosan, mert ha valami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy jár, mint egy kacsa, és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa. Túl kicsi a valószínűsége, hogy elefánt legyen.
Természetesen egyik riporterkedéssel sincs semmi baj. Ha valaki, például esetünkben Szily Nóra vállalja, hogy egy adott politikai irányzat híve, és annak sikeréért önzetlenül tenni is akar egy ilyen interjú elkészítésével (az Orbán féle interjúkért a riporter pénzt kap Orbántól, mégpedig közpénzt – ez a különbség), ám tegye, csak akkor
- lehetőleg ne kezdje úgy, hogy „Nem vagyok politikai újságíró, és most sem akarok annak látszani”, mert az ilyen interjú esetén a készítő egyértelműen politikai újságírást, mégpedig elfogult, pártpolitikai újságírást végez;
- hiába nem akar annak látszani, akkor is az;
- vegye figyelembe, hogy ha a riportalany következmények nélkül kedvezőbbre festheti magát, például a nőkhöz való viszonyát illetően, mert ő ezt engedi neki, akkor ez az engedékenység azoknak, akik szerint az alany állítása(i) nem igaz(ak), nem fog tetszeni. Sőt, ha lehetőségük van rá, szóvá is fogják tenni az egyértelműen hamis tájékoztatást, mert ilyesmi újságírói körökben nem bocsánatos. Mégpedig messze nem.
Megjegyzendő ezzel kapcsolatban, hogy különösen szóvá teszik az efféle félretájékoztatást azok, akiknek a Tisza párt politikai ellensége, és jelenleg mindenki az, mert még aki magától közeledni próbált, azt is elhajtották. Aki tehát vállalkozik az ilyen riporteri feladatra, készüljön arra, hogy olyan nehézségekkel és kritikákkal kell majd szembenéznie, melyek egy normál riport esetében nem várhatók.
A következtetéseket mindenki vonja le maga.
