Rendhagyó külpolitikai mutatvány, ahogy Szijjártó működése révén hazánk egyszerre van jóban Putyin Oroszországával, Trump Amerikájával, Netanjahu Izraelével, és mondjuk Hszi Csin-ping Kínájával. Úgy látszik nincs meg a miniszternek az az utcai, játszótéri, uszodai tudás, hogy aki mindenkivel jóban van, azt senki nem szereti, mindenki csak kihasználja: és mivel nem bízik benne senki, azonnal el is dobják, ha haszontalanná válik.
Ez így nagyon kegyetlenül hangzik, és emberi viszonyokban árnyaltabban működik, de az országok esetében, ahol a gazdasági, hadviselési és demográfiai tényezők döntenek, ez biztosan így van. Egyikük sem szeret minket, csak használ, és ennek árát most (még) Orbánnak fizeti ki.
Álmodtunk-e valaha olyat, hogy egyszer egy magyar köztársasági külügyminiszter Moszkvában, október harmadik hete előtt fogja a világ elé tárni azt a véleményét, hogy az amúgy korábban törvényesen elítélt amerikai elnök megérdemelné a Nobel-békedíjat?
Szijjártó nem érzi, hogy folyton ugyanazt a tragikomikus lóti-futi, fontoskodó szerepet játssza a nemzetközi porondon. Nekem megdöbbentő, nekik komikus, a magyaroknak tragikus. Persze valószínűleg tudja ezt, de van az a (most éppen DPK-t keltető) illiberális flow, ami az erkölcsre bénító hatással van, s ez nála is működik.
Gyalázatos amit az Ukrajnát lerohanó orosz agresszor fővárosában mondott: „Hálásak vagyunk neki, mert nagyon sokat tett az ukrajnai béke érdekében, jóval többet, mint bármely másik politikus a világon. Természetesen a magyar miniszterelnök is békemissziót hajtott végre, és ő is mindent megtesz, de ha a nagy és erős országok vezetőiről van szó, Trump elnök teszi a legnagyobb erőfeszítéseket az ukrajnai béke érdekében…. És el kell mondanom, hogy hálásak vagyunk neki, mert neki köszönhető, hogy a Hamász az utolsó magyar túszt is szabadon engedte. Nélküle ez nem lett volna lehetséges”. Ezt már nem tudom másképp nevezni, mint dupla seggnyalásnak. Emlékeznek a Vuk rajzfilmből a kissé ideges, elégedetlen varjúra, amikor a menekülő rókák halálát kívánja? Azt károgja: „Vadász… Fővadász úr lőjön már, az ég szerelmére, lőjön már! ”Valóban, nem mindegy, hogy mennyire alázkodunk meg, ha nálunk erősebbtől várunk valamit. Nem is jelentünk mi sokkal többet, mint ez a varjú a „simabőrűeknek”.
Emlékezetes marad az is, ahogyan az Izraeli-Hamász békekötésre érkező Orbán viselkedett minap Trump mellett. Ez már az amerikai Szilícium Gandhinak is sok lehet, talán épp azért nyugtatgatja folyton azzal a miniszterelnökünket, hogy jövőre is nyerni fog: hátha így hamarabb lerázhatja magáról. Az megvan, hogy az elnök szerényen így fogalmazott amikor a maga szerepét emlegette? „Ez 3000 évbe telt, el tudják hinni? És ez most már tartani fog.” Elképesztő a külpolitika vezetőinek morális állapota. Viszont, ha már a békekötésnél tartunk, én nem értem Szijjártót, miről beszélt, amikor az „utolsó” magyar túsz kiszabadítását köszönte meg?
Nos, végül is lehetséges, hogy a miniszter az „aktuális eligazításon túl” feltöltődni is ment az Orosz Energiahétre. Nem csodálkozom: a NERverte Magyarországon már a fősodornak sem könnyű október 23-a előtt vágni a centit.
