Nyolcvan éve végezték ki Sztójay Dömét, azt a miniszterelnököt, akinek öt hónapos regnálása alatt a magyar államgépezet aktívan közreműködött a vidéki zsidóság deportálásában. A félmilliónál is több magyar áldozat tragédiája nem pusztán a náci megszállás következménye volt: a magyar hatóságok készséges együttműködése nélkül Adolf Eichmann nem tudta volna ilyen gyorsan és ilyen hatékonyan végrehajtani a „végső megoldást”. Sztójay alakja máig a magyar történelem legsötétebb fejezeteinek egyik kulcsszereplője — és annak bizonyítéka, hogy a kollaboráció nem külső kényszer, hanem belső döntés is volt.
Sztójay Döme a német megszállás után mindössze öt hónapig volt Magyarország miniszterelnöke, de ez az öt hónap elég volt ahhoz, hogy a magyar államgépezet végrehajtsa a vidéki zsidóság összegyűjtését és deportálását. A haláltáborokban meggyilkolt magyar zsidók száma meghaladta a félmilliót. A magyar hatóságok felelőssége vitathatatlan: míg Romániában – a francia mintát követve – megkímélték a román állampolgárságú zsidóságot, Magyarországon a kormányzat teljes mértékben együttműködött Adolf Eichmannnal, az SS „végső megoldásért” felelős vezetőjével.
Eichmann Budapestről irányította a deportálások logisztikáját. Ő volt a Wannsee-konferencia titkára is, ahol 1942 elején Reinhard Heydrich vezetésével döntés született az európai zsidóság kiirtásáról.
A konferencia hátterében az állt, hogy a Szovjetunió elleni villámháború kudarcot vallott, és a náci vezetés úgy vélte: a zsidó vagyonok megszerzése „lelkesedést válthat ki” a lakosság körében.
Ezt Jaross Andor belügyminiszter írta le, aki Sztójayhoz hasonlóan háborús bűnösként végezte.
A deportálásokban kulcsszerepet játszó csendőrséget a háború után feloszlatták mint háborús bűnös testületet.
Szerb ortodox családból a magyar náci kormány élére
Sztójay Döme eredeti neve Dimitrije Sztojakovics volt. 1883-ban született a Vajdaságban, szerb ortodox családban. A térségben jelentős német kisebbség élt, amelyhez a fiatal Sztojakovics igyekezett igazodni: anyanyelvi szinten beszélt németül, ami előnyt jelentett az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében, ahol a vezényleti nyelv is német volt.
Szerb anyanyelve miatt a legtöbb szláv nyelvet értette, így a hírszerzésben gyorsan emelkedett. 1919-ben már a felderítés vezetője volt Kassán, és a Horthy-rendszer azonnal átigazolta. 1925-ben Berlin katonai attaséja lett, majd 1936-ban Magyarország berlini nagykövetévé nevezték ki. Kiváló kapcsolatokat ápolt a Wehrmacht tisztjeivel és a náci vezetőkkel, köztük Ernst Kaltenbrunnerrel, aki Heydrich meggyilkolása után átvette az állambiztonsági hivatal irányítását, és befejezte az európai zsidóság kiirtásának programját.
Sztójay 1944 márciusában, a német megszállás után lett miniszterelnök. Kormánya bevezette a sárga csillagot, gettókba zárta a zsidókat, és elrendelte a deportálások végrehajtását.
Horthy későn fékezett – és csak külső nyomásra
Horthy Miklós kormányzó nem korlátozta Sztójay kormányát, amíg a háború menetében nem történt fordulat.
1944 júniusában az angolszász hatalmak partra szálltak Normandiában, és világossá vált, hogy Németország elveszíti a háborút. Roosevelt amerikai elnök figyelmeztette Horthyt: háborús bűnösnek tekintik, ha nem állítja le a budapesti zsidóság deportálását.
Horthy ekkor leváltotta Sztójayt, és Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek. Októberben megpróbált kiugrani a háborúból, de a náci-barát tisztikar megakadályozta. A magyar elit jobban félt Sztálintól, mint Hitlertől.
Sztójay pere és kivégzése
Sztójay Döme a háború végén amerikai fogságba került. Kiadatását Péter Gábor, az ÁVH vezetője intézte Allen Dulles amerikai hírszerzési vezetővel – a közös fotó később Péter Gábor ellen is felhasználhatóvá vált.
Sztójay pere 1946 márciusában zajlott. A népbíróság megállapította, hogy személyesen felelős a magyar zsidóság tragikus sorsáért. Védekezése szerint Magyarország megszállt ország volt, és a németek tetszésük szerint intézkedhettek. Adolf Eichmann azonban jeruzsálemi perében világossá tette:
„a magyar hatóságok aktív támogatása nélkül az SS nem lett volna képes ilyen nagyszámú magyar zsidót ilyen rövid idő alatt deportálni.”
Sztójayt halálra ítélték, és 1946 augusztusában kivégezték. Katonai kivégzést kért – golyó általi halált –, amit megkapott.
A szélsőjobb utólagos mentegetése
A kilencvenes években Csurka István kampányt indított Sztójay ítéletének semmissé nyilvánításáért. A Magyar Fórum hasábjain a háborús bűnös rehabilitációját követelte, de nem járt sikerrel.
Orbán Viktor tizenhat éves uralma alatt mégis szobrot kapott Csurka, aki a magyar jobboldal legsötétebb antiszemita hagyományainak folytatója volt.
Jellemző a korszak légkörére, hogy Antall József – az első demokratikusan megválasztott miniszterelnök – kénytelen volt eltitkolni: felmenői között zsidók is voltak.
