120 perc – 2018. január 16. 10:00

0
717

Két év alatt hazatelepítik a rohingja menekülteket

Banglades és Mianmar megállapodott abban, hogy a feladat elkezdésétől számítva két év alatt elvégzik a mianmari Arakán államból Bangladesbe menekült muszlim rohingják hazatelepítését – közölte kedden a dakkai külügyminisztérium, miután a két ország által decemberben létrehozott közös munkacsoport megtartotta első ülését. (MTI)

Védett pandákat mentettek meg a csempészektől Laoszban

Először történt Laoszban, hogy a hatóságoknak sikerült a veszélyeztetett faj egyedeit csempésző bűnözőkre lecsapniuk. Az állatokat pénteken fedezték fel egy közúti ellenőrzésen. Egy kisteherautót állítottak meg, amelyik a kínai határ felől tartott Luang Namtha városa felé. A hat megmentett kis pandából azonban csak három élte túl az utazást, a másik három a szállítás  miatt pusztult el, ládákba zárva tartották őket. (MTI)

Szijjártó az amerikai-magyar kapcsolatok javulásában reménykedik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet. A külgazdasági és külügyminiszter szerint nagyon fontos változások zajlanak az Egyesült Államok külügyminisztériumában, például a térségünkért felelős államtitkári pozícióba kinevezték Wess Mitchellt, s ezzel új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben. (MTI)

Világsztár előtt énekel a Dal győztese

Freddie és zenekara melegíti be a közönséget a világhírű brit soul és R&B énekesnő, Emeli Sandé február 18-i budapesti koncertje előtt a Papp László Budapest Sportarénában. Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie 2016-ban megnyerte A Dal című versenyt, ezzel ő képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon Pioneer című dalával. (MTI)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .