Pompeo Magyarországnak: álljon ellen a rosszindulatú orosz befolyásnak

0
1303
Washington, 2018. május 30. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter (j) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Washingtonban 2018. május 30-án. (MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Ezzel a címmel jelent meg az amerikai-magyar külügyminiszteri találkozóról szóló beszámoló a Newsweek honlapján. „Az amerikai külügyminiszter sürgette Szíjjártó Pétert, hogy Magyarország lépjen fel Európában az orosz agresszióval szemben és védje meg a civil társadalmat.”

A washingtoni találkozó egy nappal azután zajlott le, hogy a mind inkább Moszkva-barát magyar kormány benyújtotta a „Stop, Sorost”. A Newsweek idézi a külügyminisztérium szóvivőjét, Heather Nauertet, aki azt mondta: a külügyminiszter hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy egy országban eleven legyen a civil szféra. A szóvivő szerint Pompeo ugyancsak kiemelte, hogy segíteni kell Ukrajnának az orosz területfoglalással szemben, ideértve, hogy támogatni kell Kijev közeledését a NATO-hoz. Egyben lényegesnek nevezte, hogy ellensúlyozzák a rosszindulatú orosz befolyást Közép-Európában. Abban viszont egyetértettek, hogy bővíteni kell az energia beszerzési forrásokat.

A lap a maga részéről hozzáteszi:

a magyar vezetés nem sok jelét adja, hogy távolodni szeretne a Kremltől.

Azon kívül olyan idegengyűlölő, nacionalista és bevándorlás-ellenes retorikát alkalmaz, amely nagyon emlékeztet Putyinéra. Orbán és szövetségesei egyúttal átvették Moszkva gyűlöletét Soros Györggyel szemben. A kedden benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban az Amnesty International európai igazgatója a Newsweeknek kiemelte, hogy az bűncselekménynek nyilvánítja, ha bárki törvényes módon felvilágosítást, vagy jogi segítséget ad a menedékkérőknek. Ilyen formán megbénítaná ezeknek a szervezeteknek a tevékenységét, és még szörnyűbb helyzetet idézne elő az amúgy is sebezhető, földönfutó emberek számára. Az Atlanti Tanács szakértője, Ariel Cohen szerint azonban Pompeo alighanem hiába próbál meg Szijjártón keresztül közbenjárni Orbánnál, mivel az orosz kapcsolat nagyon erős. Ám az amerikai félnek vannak erős eszközei a miniszterelnök meggyőzésére, mert a washingtoni pénzügyminisztérium nyomon követi az oroszok és a magyarok banki műveleteit.

Emberi jogvédők közben azt közölték, hogy

a budapesti amerikai nagykövetség továbbra is nyomást fejt ki a hatalomra a demokrácia és az emberi jogok védelmében,

ám további erőfeszítések szükségesek. Gárdos Tódor, a Human Rights Watch-tól azt mondta, hogy az USA kormányzata és magyarországi képviselete hiába fejezte ki többször is aggodalmát az utóbbi években, ezért napirenden kell tartani a sajtószabadság és a pluralizmus ügyét, a civil társadalom elleni törvényeket, valamint azt, hogy az Orbán-kabinet idegengyűlölő és időnként antiszemita eszközöket vet be.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .