Bevándorlókra tett kegyetlen megjegyzése miatt támadják Trumpot

0
45
Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Donald Trump azon csattant fel, hogy miért jön olyan sok ember az általa “pöcegödörnek” nevezett országokból az Egyesült Államokba, kijelentései pedig komoly felháborodást keltettek.

Az amerikai elnök csütörtökön, egy, az ovális irodában tartott találkozón beszélt erről a Washington Post beszámolója szerint. Ezen mindkét párt képviselői jelen voltak, hiszen egy migrációval kapcsolatos megállapodásról volt szó. Az elnök megjegyzése az afrikai országokból, illetve Haitiről és El Salvadorból érkező bevándorlókra vonatkozott.

A Fehér Ház nem tagadta, hogy valóban elhangzott az elnök becsmérlő mondata,

ehelyett egy közleményt adtak ki, amellyel igyekeztek elvenni a megjegyzés élét.

A Raj Shah szóvivőtől származó szövegben az áll, hogy az Trump elnök soha nem a külföldiek, hanem az amerikaik érdekeit tartotta szem előtt, és olyan, tartós megoldást hozó bevándorlási politikáért harcol, amely azokat az embereket fogadja be, akik hozzájárulnak az Egyesült Államok gyarapodásához.

A csütörtöki megbeszélésen az úgynevezett átmeneti védelmi státusz visszaállításáról volt szó, amely például a természeti katasztrófák által sújtott országok polgáraira vonatkozna. A héten a Trump-adminisztráció bejelentette, hogy visszavonják ezt az engedélyt több mint 200 ezer El Salvador-i bevándorlótól, akik még az 1991-es földrengés miatt érkeztek az országba. Korábban például a haiti bevándorlók engedélyét is visszavonták, így több százezer embert fenyeget a deportálás veszélye.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.