Az Élet menete Budapesten – Folyamatosan frissítjük

0
87

Évről évre egymással sok mindenben egyet nem értő emberek vonulnak, akiket azonban összeköt az emberség és az élet tisztelete – ezekkel a szavakkal köszöntette az idei budapesti Élet Menetére összegyűlteket a rendezvény házigazdája, Veiszer Alinda. A menet a Március 15-e térről indult a sófárok hangjára, az Erzsébet hídon át a Friedrich Born rakpartra. Az útvonalon élő szobrok fogadták a menet résztvevőit, néha megszólaltak, s Radnóti Miklós hetedik eclogájából mondtak el egy-egy sort.

 

A rendezvényen először a Parno Graszt  zenekar játszott, majd Veiszer Alinda szólt az egybegyűltekhez. Dr. Lebovits Imre 94 éves holokauszt túlélő beszélt röviden, s Róna Tamás főrabbi lépett a színpadra.

„Hogyan lehet, hogyan tudunk emlékezni? Lehet-e nemzedékek hiányát pótolni – erre keressük a választ immár 74 éve” – ezekkel a kérdésekkel kezdte köszöntő beszédét Róna Tamás főrabbi, aki egy talmudi példázatot mondott el. Eszerint egy vándor, egy zarándok menetel az életéért a sivatagban, ahol nincs sem árnyék, sem víz. Hosszú útját rója, már fáradt, szomjas, csüggedt és néha fáradt és remény vesztett. Végül előbukkan egy terebélyes óriási fa, amelynek sűrű lombozata van, ágain édes gyümölcs, gyökeréből csermely fakad.

Ez a fa ma itt és most a 600 ezer magyar zsidó, akiknek az élete sosem teljesedhetett be, akiket nyom nélkül akartak lepusztítani. De sokan sok-sok munkával összegyűjtötték az életük nyomait, hogy ők is itt maradjanak közöttünk – ecsetelte a rabbi. A zarándok miután felfrissült tovább indult, de előtte köszönetet akart mondani a fának. Így szólt: „ha azt mondanám, hogy legyen a lombozatod gazdag, vagy úgy áldanálak meg, hogy legyen édes gyümölcsöd, vagy úgy gondolnám, hogy legyen patak a gyökerednél – ez hiábavaló lenne, hiszen ezekkel rendelkezel. Inkább azt kérem, hogy a belőled tört vékony ág dúsuljon, nőjön, s nőjön az égig, hogy olyan legyen, mint te magad, akiből szakítottalak.”

 

„Ti legyetek őrzői e fa emlékénének, ez az emlék élő lüktető, fájdalmas és magasztos. A mi feladatunk, hogy az ő félbetört útjukat tovább folytassuk, s mi legyünk fává” – zárta beszédét a főrabbi.

A menetet színpad várta a Friedrich Born rakparton, ahol a megemlékezést rendezték a többi között a francia, az izraeli a svéd, a francia, a brit és a kanadai nagykövet, valamint az Egyesült Államok ügyvivője jelenlétében. Jelen voltak emellett a bejegyzett egyházak képviselői is. A díszvendég  Majgull Axelsson svéd írónő volt, akinek a nagysikerű könyve, a Nem vagyok Miriam című regénye mot jelent meg magyarul – erről beszélgetett vele Müller Péter Sziámi. Jelen volt még Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatója is.

Először Gordon Gábor, az Élet menete Alapítvány elnöke beszélt arról, hogy egyre több fiatal vesz részt a meneten, ami nagyon jó, mert nekik kell átadni a tapasztalatokat, s egyre kevesebb a túlélő. Az idén kiemelt szerepet szántak az európai béke napjának – mondta, majd megemlékezett Friedrich Born svájci állampolgárról, a rendezvénynek helyt adó rakpart névadójáról, aki a nemzetközi vöröskereszt képviseletében

1944 májusa és 1945 június között kórházak, gyermekotthonok, árvaházak, népkonyhák felépítésével és menlevelek kiállításával támogatta a zsidókat. Közel 15 ezer zsidót mentett meg Friedrich Born, aki 1987-ben a Világ igazai közé választottak.

Budapest, 2018. május 13.
Jószéf Amrani izraeli nagykövet az Élet menetén.
MTI Fotó: Mónus Márton

Josszi Amrani, izraeli nagykövet a többi között arról beszélt, hogy 74 éve megfogadtuk, hogy soha többé, de ez nem elég. Nekünk kell fáklyavivőként elmondani a népeknek, hogy többet ilyet senkivel nem fordulhat elő. Magunkban kell megtalálni az erőt, hogy kiálljunk azok mellett, akiknek segítségre van szükségük.

 

Ez az élet menete az élők menete is.

Szolidaritást kell éreznünk a szegényekkel és a gyengékkel szemben, hogy soha többé senkivel ez ne fordulhasson elő. Európának sok helyen és Magyarországon is látjuk még az antiszemitizmus maradékát. Mindent meg kell tennünk ez ellen, oktatni kell az embereket, a történelemről és a történelem jövőnek szóló tanulságairól – szögezte le a nagykövet.

Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet igazgatójának beszédét követően Május 9-éről Európa felszabadulásának a napjáról emlékeztek meg a résztvevők. Az Európát felszabadító országok üzeneteit mondták el a nagyköveteik, majd a megemlékezésen végig szerepet kapó gyerekkórus énekelte le az európai himnuszt, az Örömódát.

 

A magyarországi Élet Menete Alapítvány
Az alapítvány létrehozását egy civil fiatalokból álló közösség kezdeményezte 2003 októberében, a mára már a világ 55 országában működő hasonló szervezet mintájára azzal a céllal, hogy rendezvényein fiatalok és idősek, közéleti személyiségek, színészek, művészek, sportolók, politikusok felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, együtt róhassak le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás, valamint a demokratikus politikai kultúra mellett.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here