Kezdőlap Szerzők Írta FüHü

FüHü

9320 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A lányok előbb elhagyják a mamahotelt

0

Az unióban a fiatalok több, mint negyede a szülőkkel él együtt. A gazdag országokban előbb repülnek ki, ahogyan a lányok is. Magyarországon átlag 27 évig tart a mamahotel szolgáltatása.

Az Európai Unióban (EU) a 25–34 éves férfiak több, mint egyharmada (35,3 százalék) 2017-ben még mindig a szüleivel élt, míg az azonos korcsoportba tartozó nőknek csak egyötöde (21,7). Átlagosan négyből egy (28,5) fiatal felnőtt a szülői házban él – derül ki a Családok napja alkalmából publikált Eurostat-adatsorból.

Gazdag ország, szegény ország

Ahogyan az várható, éles metszéspont van az egyes országcsoportok között a jólét alapján. A szüleikkel együtt lakó 25–34 éves fiatalok aránya tíz százalék alatti Dániában (3,2), Finnországban (4,7) és Svédországban (6). A másik véglet Horvátország (59,7), Szlovákia (57) és Görögország (56,3).

Az adatok azt mutatják, hogy a fiatalok átlagosan 26 évesen hagyják el a szülői házat az EU-ban. Ez az életkor azonban jelentősen eltér a tagállamok között, ahogyan ezt a grafikon is mutatja. Ebből kiderül, hogy Magyarország a maga 27 évével az uniós átlag felett van.

A legjómódúbb országokban repülnek ki a fészekből legkorábban a fiatalok. Az adatfelvétel évében, 2017-ben a három északi tagállamban – Svédországban (18,5 év), Dániában (21,1 év) és Finnországban (22,0) -, valamint Luxemburgban (20,1) váltak legkorábban önállóvá. Még 25 év alatti korban Észtországban (22,2), Németországban, Franciaországban és Hollandiában (mind 23,7), valamint az Egyesült Királyságban (24,7) hagyják el a szülőket a fiatalok.

A skála másik végén Horvátországban és Szlovákiában maradnak legtovább a szülői házban. Átlagosan 31,8 és 30,9 éves korukban mennek el; Máltán (30,7 év), Olaszországban (30,1), Bulgáriában (29,6), Spanyolországban (29,5), Görögországban (29,3) és Portugáliában (28,9).

Fiúk, lányok

Szinte minden tagállamban a fiatal nők hajlamosak korábban elhagyni a szülői házat, mint a férfiak. A kivétel Svédország volt (18,5 év a nőknél, míg a férfiaknál 18,4). A nemek közötti legmagasabb különbségeket Romániában regisztrálták (25,6 év a nők esetében, míg a férfiaknál 30,5), Bulgáriában (27,5, illetve 31,7), Horvátországban (30 és 33,6), Görögországban (28 és 30,6), Magyarországon (25,8, illetve 28,3), Lengyelország (26,3 vs. 28,8), Szlovákia (29,7 vs. 32,1) és Litvánia (24,5 vs. 26,9).

Hatodik érzék a Matolcsy családban

Matolcsy fia hirtelen bankot váltott az NHB csődje előtt – Jól működhet a hatodik érzék az MNB-vezér családjában.

Matolcsy György fiai, Matolcsy Ádám és Máté épp az NHB Bank csődje előtt mentették át egy másik pénzintézethez cégeik vagyonát. Matolcsy Máté azzal magyarázta, hogy otthagyta az egyébként szintén családi kézben lévő NHB-t, hogy egy másik banktól kedvezőbb ajánlatot kapott.

A Demokratikus Koalíció szerint nagyon furcsa, hogy egy családon belül ennyi véletlen csoda történik hirtelen. Persze lehetséges magyarázat, hogy a Matolcsy-fiúknak pusztán szerencséjük volt, vagy a hatodik érzékük súgott nekik. Mi, európai magyarok inkább úgy gondoljuk, hogy a Matolcsy-testvérek pontosan tisztában voltak vele, hogy menekülni kell az NHB-től. Tisztességtelennek tartjuk a Matolcsy-család kezében lévő pénzintézettel kapcsolatos összes trükközést, és továbbra is követeljük az ügy kivizsgálását és az ügyfelek kártalanítását, akkor is, ha őket épp nem Matolcsynak hívják.

Gréczy Zsolt
országgyűlési képviselő, frakciószóvivő
DK

Habony és Orbán együtt repült Amerikába?

Sajtóhírek szerint Orbán Viktor kormányfővel egy időben Habony Árpád informális kormánytanácsadó is Washingtonba látogatott. A Magyar Liberális Párt szeretné megtudni, hogy vajon Habony is az elnöki géppel repült-e Amerikába? Szeretnénk megtudni, hogy kik kísérték pontosan a magyar kormányfőt, kik voltak a tárgyalódelegációban és milyen céllal utaztak a miniszterelnökkel? Ezért ki fogjuk kérni az elnöki gép utaslistáját is.

Sajtóinformációk szerint Habony Árpád nemcsak a tengerentúlon, de itthon is ügyködik a magyar-amerikai kapcsolatok építésén. Többször járhatott az amerikai nagykövetségen, hogy Orbán Viktor és  David Cornstein között közvetítsen. Szeretnénk tudni, hogy járt-e bármikor a magyar kormány vagy a kormányfő megbízásából Habony az amerikai követségen? Ha járt, akkor milyen célból, kinek az érdekében, és miről egyeztetett pontosan? Ebben a kérdésben is közadat-igénylést indítunk.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar kormányfőnek egy jogerősen elítélt, kétes hátterű tanácsadója van, aki befolyást gyakorolhat hazánk külpolitikájára is.

Magyar Liberális Párt – Liberálisok 

Holnaptól olcsóbban telefonálunk az EU-ban

Szerdán csökken az EU-n belül a telefonhasználat díja: hívásért 19, sms-ért 6 cent plusz áfa számítható fel. Ez az árplafon azonban csak a magánügyfelekre érvényes.

Május 15-től, azaz szerdától plafon kerül az unión belüli nemzetközi telefonhívások és szöveges üzenetek díjára – tudatta közleményben az Európai Bizottság.

Ennek köszönhetően a jövőben az uniós országok közötti telefonhívásokért percenként legfeljebb 19 eurocentet (+áfa), az sms-ekért üzenetenként legfeljebb 6 eurocentet (+áfa) kell fizetni.

Háromszoros díjkülönbségek

Miután 2017 júniusában megszűntek a roamingdíjak, az EU-n belüli nemzetközi hívások és sms-ek mostani árplafonjai a következő lépés a távközlési szabályok uniós átdolgozásának. A nemzetközi hívásokra vonatkozó új szabályok célja az, hogy a tagállamok között korábban fennálló nagy árkülönbségeket megszüntessék.

Az EU-n belüli

vezetékes vagy mobil hívások szokásos díja eddig átlagosan háromszor olyan magas volt, mint a belföldi hívások normál díja,

az EU-n belüli sms-ek szokásos díja pedig több, mint kétszerese volt a belföldi üzenetekének. Egyes esetekben egy EU-n belüli hívás díja akár tízszerese is lehet a belföldi hívás díjának.

Az üzleti előfizetők más csomagra számítsanak

A távközlési

szolgáltatóknak értesíteniük kell a fogyasztókat az új árplafonokról.

A szabályok május 15-től mind a 28 uniós tagállamban, és hamarosan Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben is hatályba lépnek.

Az árplafon csak a privát használatra (azaz a magánügyfelekre) fog vonatkozni. Az árszabályozás tehát nem fogja érinteni az üzleti ügyfeleket, mert számukra több szolgáltató is rendkívül vonzó, speciális ajánlatokat kínál a bizottság szerint.

Miután 2017 júniusában megszűntek a roamingdíjak, megszűntek a horrorisztikus összegű telefonszámlák. A felmerülő kérdésekről kérdezz-felelek tartalmú válaszok itt találhatók, beleértve azt is, hogy mikor kell barangolási (roaming-) díjat is fizetni, s mikor, hogyan értendő a belföldi tarifa.

Kemény kérdések Verhofstadtnak

0

Az Európai Parlamenti választás előtt az Euronews a Facebookkal összefogva 6 interaktív műsorban mutatja be az európai parlament 6 politikai csoportjának csúcsjelöltjét. Tegnap este az európai liberálisok csúcsjelöltje, Guy Verhofstadt válaszolt a Raw Questions című műsorban felmerült kérdésekre.

Mint elkötelezett föderalista, megvédte a „több Európa” vízióját: „Az Európai Egyesült Államok mód arra, hogy megszervezzük a közös európai cselekvést, miközben elismerjük és garantáljuk a tagállamok autonómiáját. Ellenzem az európai szuperállamot, nem szeretnék olyan rendszert, amelyben mindent Brüsszel dönt el, itt a szomszédban, az Európai Bizottságban.”

A volt belga miniszterelnök szerint a populizmus felemelkedése az európai kudarcok következménye.

Különösen a migrációs válság kezelésének kudarcáé: „Mindez az EU-s politika hiánya miatt van. Nincs EU-s partiőrség, nincs közös európai menedékjogi szabályozás. Harmadszor pedig, nincs meg az az európai gazdasági bevándorlási rendszer, amelynek részesei törvényesen érkezhetnének Európába. Elsőként ezt a hármat hoznám létre, hogy elejét vegyem a földközi-tengeri tragédiáknak.”

A liberális csúcsjelölttől a fiatal klímavédő Anuna De Wever azt kérdezte: „Mit tenne ön és a pártcsaládja, hogy komolyan harcoljanak a klímaváltozás ellen?”

„Először is a klímaváltozás szempontjait az Európával kötendő szerződések feltételévé tenném. Ezt kell latba vetnünk, ha Kínával és Amerikával tárgyalunk: azt mondani Trumpnak, hogy ha szabadkereskedelmi megállapodást akar, akkor alá kell írnia a párizsi klímaegyezményt” – válaszolta.

Mint az Európai Parlament brexit-koordinátora, Verhofstadt úgy látja, hogy liberális demokrata kollégáinak döntő szerep jut majd: „Szerintem nagy harc lesz ezen a választáson, aminek soha nem voltam a pártján, de nagy harc lesz a Brexit Párt és a liberális demokraták között, utóbbi a leginkább Európa-párti brit erő, szóval meglátjuk mi lesz; ez a demokrácia”

Végül az kérdezték tőle, hogy mint Európa-párti politikus a bort vagy a sört szereti jobban, a válasza pedig belgaként némiképp meglepő volt: „Szerintem a bor Európában a civilizációt jelenti. Már a Római Birodalom is borfogyasztó országokból állt.”

Ismerje meg Timmermanst, a szocialisták csúcsjelöltjét >>>

Ismerje meg a zöld Ska Kellert is! >>>

Ismerje meg a szélsőbal csúcsjelöltjét, Violeta Tomic is >>>

Az ápolókat köszöntötték a Piros Orr Bohócdoktorok

0

Látványos VirágcsokORR-ral köszöntötték az ápolókat és a nővéreket a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócdoktorai tegnap, az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából. A bohócdoktori vizitek során a nővérekkel szorosan működnek együtt, ezt a közös munkát köszönték meg Budapesten, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán.

„A nevetés gyógyít!”

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány bohócdoktorai 23 éve visznek mosolyt és vidámságot a kórházak falai közé. Az alapítvány 30 bohócdoktora 15 gyermekkórházat látogat heti rendszerességgel, ez idő alatt az ápolókkal karöltve csaknem 350.000 beteg gyermek gyógyulásához járultak hozzá. A szakképzett ápolókkal való együttműködés nélkülözhetetlen munkájuk sikeréhez.

Együttműködés a beteg gyermekek érdekében

A bohócdoktorok sikeres tevékenységében fontos szerepe van az ápolókkal és a nővérekkel történő csapatmunkának, ezért köszönték meg a munkájukat a piros orrokkal díszített virágcsokORR-ral. A vizitek előtt a nővérek minden esetben tájékoztatják a bohócdoktorokat a gyerekek állapotáról, hiszen a kórterembe lépve a másodperc töredéke alatt kell alkalmazkodniuk az aktuális helyzethez és hangulathoz. A kórházi dolgozók visszajelzése az, hogy az ő vállukról is vesznek le terhet a bohócdoktorok. Amikor mennek a beteg gyerekekhez, sokszor a nővéreket is nevetésre bírják, így könnyebben, vidámabban megy a munka.

„Tapasztalatok azt mutatják, hogy az a hely, ahol a bohócdoktoraink megjelennek, rögtön vidámabbá válik. A humort használják a feszültség oldására, és hogy eltereljék a gyerekek és szüleik figyelmét a fájdalomról és enyhítsék a szorongásukat. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a bohócdoktorok folyamatos szakmai, valamint speciális kórházi helyzetekre vonatkozó képzésére” – mondta Rékay Ágnes, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány ügyvezető igazgatója.

„Régebben a kórházakat rendkívül nagy szigorúság jellemezte, a szülők is csak hetente egyszer látogathatták gyermeküket. Szerencsére azóta sok minden változott annak érdekében, hogy a kórházi hangulat jobban elviselhető, akár még kellemesebb is legyen. A gyógyuláshoz – sok minden más mellett – a közérzet javítása is nagyban hozzájárul” – nyilatkozta Dr. Cserháti Endre, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika professzora.

„23 esztendő telt el azóta, hogy először találkoztam a Piros Orr Bohócdoktorokkal, akiknek éppen az a küldetése, hogy tréfákkal, játékkal a gyerekeket jobb kedvre derítsék. Nagy örömünkre szolgál, hogy 1996-ban a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán kezdték meg munkájukat Magyarországon” – mondta el.

Forrás: Piros Orr

Hogyan segít az Intenzív Mosoly program?

A Piros Orr Bohócdoktorok már a műtétre várakozó gyermekek gyógyulását is segítik. Ebben az esetben a műtétek előtt a gyermekkórházak gégészeti és sebészeti osztályán teremt barátságos, oldott légkört a bohócdoktor. Kora reggel egyeztet a nővérekkel a vizsgálatokról és a műtétekről. Az érkező gyerekeket a nővér a bohócdoktorral együtt fogadja, a délelőtt folyamán a műtétek előkészületei pedig egy nagy közös játékká válnak. A bohócdoktor vezeti fel a soron következő vizsgálatot, a gyermeket a műtőig kíséri, majd a beavatkozás után az osztályon várja, és humorral segíti át ezeken a feszültséggel teli órákon, támogatva ezzel az orvosok és a nővérek munkáját is.

Az Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványról

Az 1996 óta működő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány küldetése, hogy bohócdoktoraival nevetést és humort vigyen az arra rászorulók életébe. Jelenleg 30 bohócdoktoruk 15 gyerekkórházat látogat heti rendszerességgel, emellett speciális programokkal jelen vannak 3 idősek otthonában, a Pető Intézetben, valamint halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekben. Bohócdoktoraik az elmúlt 23 év alatt közel 350 000 beteg gyermekhez, valamint több ezer idős emberhez vitték el a gyógyító nevetést.

Nagy hangsúlyt fektetnek a bohócdoktorok folyamatos szakmai, valamint speciális kórházi helyzetekre vonatkozó képzésére. A havi rendszerességgel megtartott művészeti és pszichológiai továbbképzéseket Gelencsér Tünde művészeti vezető mellett, számos elismert magyar és külföldi vendégművész, gyermekpszichológus, valamint Európa leghíresebb bohóctrénerei tartják. A nevetés nemzetközi nyelv, amelyet a világ minden pontján megértenek. Sokat tanulhatnak abból a bohócdoktorok, hogyan dolgoznak a társaik a különböző országokban, ezért az alapítvány 2004-ben csatlakozott a Red Noses Clowndoctors International szervezethez.

Botrány Alain Delon miatt a cannes-i fesztiválon

0

Védekezésre kényszerült tegnap esti sajtótájékoztatóján Thierry Frémaux, a cannes-i fesztivál művészeti igazgatója, miután egy interneten megjelent petícióban azt kérték a szervezőktől, hogy ne tüntessék ki „a rasszista, homofób és nőgyűlölő” Alain Delont tiszteletbeli Arany Pálmával a kedden kezdődő seregszemlén. A fesztiváligazgató szerint külön kell választani a francia világsztár munkásságát a véleményétől.

Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet angol nyelven megjelent petícióját tegnap estig több mint 16 ezren írták alá.

„Nem a Nobel-díjjal jutalmazzuk Delont, hanem tiszteletbeli Arany Pálmával életművéért. A fesztivál elítél bizonyos megszólalásokat, de nem a véleménynyilvánítás szabadságát. Szét kell választani a dolgokat” – mondta Thierry Frémaux Cannes-ban a 72. fesztivál ünnepélyes megnyitása előtt egy nappal tartott sajtótájékoztatóján, ahol elítélte a „politikai rendőrséget”.

„Delon szabadon kifejtheti a véleményét, még ha én nem osztom is azt (…) Nehéz mai szemüvegen át megítélni olyan dolgokat, amelyek évekkel ezelőtt történtek vagy amelyeket akkor mondtak” – tette hozzá.

A tervek szerint a 83 éves francia filmszínészt – aki korábban elismerte, hogy megütött nőket, illetve a homoszexualitást természetellenesnek tartja – vasárnap tüntetik ki ünnepélyes keretek között. A 72. seregszemle hivatalos plakátján is eredetileg a fiatal Alain Delon szerepelt volna, de Agnes Varda márciusban bekövetkezett halála után végül a filmrendezőnő került rá.

Cannes-i fesztiváligazgató azt mondta Varietynek , hogy „tiszteletben tartja Alain Delont, mert ő legendás színész és Cannes-i történelem része, mint Clint Eastwood, Woody Allen és Agnès Varda esetében. Jean-Paul Belmondo és Jean-Pierre Léaud után döntő jelentőségűnek tűnt számunkra, hogy megünnepeljük Alain Delon ikonikus színészét. ”A fesztivál elutasította a Delon ellen felvetett konkrét kérdéseket.

Ő az európai filmipar egyik ikonja, több mint 80 filmben szerepelt, olyan filmkészítőkkel dolgozott, mint Michelangelo Antonioni, Luchino Visconti, Jean-Pierre Melville és Jean-Luc Godard, Yves Montand és Lino Ventura.

A petíció megfogalmazói úgy vélik, hogy „nincs helye egy ilyen jelentős eseményen rasszistáknak, szexistáknak és homofóboknak”.

Az aláírók felidézték, egy 2013-as tévéinterjúban Alain Delon úgy vélte, hogy a homoszexuális pároknak nem szabadna engedélyezni gyerekek örökbefogadását, a „nőket pedig macsó módon kell kezelni, beleértve a pofonokat is”. A petíció arra is emlékeztetett, hogy a filmsztár fia, Anthony Delon május 4-én az Instagramon azt állította az apjáról, hogy gyerekkorában erőszakos volt vele, és kutyákkal zárta össze egy ketrecben, hogy keményebbé váljon.

A művészeti igazgató azért is védekezésre kényszerült, mert a hivatalos versenyprogram 21 alkotása között csak 4 olyan szerepel, amelyet nő rendezett,

pedig a hollywoodi szexuális zaklatási botrányok nyomán a cannes-i fesztivál egy chartában tavaly elkötelezte magát a nők és férfiak közötti egyenlőség tiszteletben tartására.

„Az egyenlőség iránti elköteleződést nem szabad összekeverni a válogatás kérdésével. Nem lenne méltó a fesztivál részéről csak azért beválogatni egy filmet, mert azt nő rendezte”

– hangsúlyozta Thierry Frémaux. A fesztivál közleményében jelezte, hogy a 39 országból benevezett 1845 alkotás 26 százalékát rendezte nő, így jobban érthető, hogy a versenyben szereplők filmek rendezői között csak 19 százalékban vannak.

A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a diplomamunkák versenyébe benevezett alkotásoknak viszont már 44 százalékát rendezte nő, ami azt jelzi, hogy a jövőben egyre jelentősebb szerephez juthatnak a női rendezők.

A beválogatott magyar vizsgafilmet is nő, Moldovai Katalin rendezte. Az Ahogy eddig című diplomafilm az egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban szerepel május 21-én.

A közlemény azt is kiemelte, hogy a fesztivál 109 állandó munkatársa közül 66 nő, ami 61 százalékot jelent, és a rendezvény 12 napja alatt a Cannes-ban dolgozó 974 fős csapatban 468 nő dolgozik, azaz az alkalmazottak 48 százaléka nő. A válogatóbizottságban fele-fele arányban vannak a férfiak és a nők, és a fesztivál valamennyi válogatásának zsűritagjait is paritásosan jelölték ki a szervezők.

A 72. cannes-i filmfesztivál Jim Jarmusch The Dead Don’t Die (A halottak nem halnak meg) című zombifilmjének díszbemutatójával ma este veszi kezdetét a francia Riviérán. A fesztivál május 25-éig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Alejandro González Inárritu ötszörös Oscar-díjas mexikói filmrendező.

Variety/MTI/FH

Tizenegyesekkel kaptak ki a magyarok az U17-es labdarúgó Eb negyeddöntőjében

0

Az eddig százszázalékos magyar válogatott 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel maradt alul a spanyol csapattal szemben az írországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokság esti negyeddöntőjében.

Preisinger Sándor szövetségi edző együttese három győztes csoportmérkőzésével így is benne van a két legjobb negyeddöntős kiesőben, azaz megküzdhet az ötödik helyért Belgiummal, a párharc győztese pedig kijut az őszi, brazíliai világbajnokságra. Érdekesség, hogy az Eb-selejtezők elitkörében – már egyaránt biztos Eb-résztvevőként – találkozott egymással a két csapat, akkor a belgák 4-2-re nyertek.

A helyosztót közép-európai idő szerint csütörtökön 13 órától rendezik Dublinban.

U17-es Eb, negyeddöntő:
Spanyolország-Magyarország 1-1 (1-0) – 11-esekkel: 5-4

gól: Escobar (11.), illetve Ominger (50.)

Az első félidő nagyon alacsony színvonalú játékot hozott, mert mindkét csapat játékosai rendkívül pontatlanul futballoztak, sok volt a technikai hiba is. A magyar védelem két meccs eleji megingását kihasználva komoly gólhelyzete csak a spanyoloknak volt: előbb a keresztléc még kisegítette Preisinger gárdáját, másodjára viszont betaláltak a spanyolok. A szünetig maradt a csapongó játék, így kevés támadás jutott el az ellenfél kapujáig.

A folytatásban emelkedett a színvonal, a magyar csapat játéka pedig már a korábbi találkozók stabilitását idézte, a szórványos ellentámadások egyikéből pedig Ominger Gergő csavart gyönyörűen a spanyol kapu bal oldalába. Az egyenlítést követően kiegyenlített volt a játék is, de helyzetig egyáltalán nem jutottak a csapatok. A hajrában viszont a spanyolok beszorították az elfáradó magyarokat, akik hősiesen védekezve megőrizték a döntetlent, amelyhez kellett néhány kapusbravúr is.

Az U17-es kontinensviadalon ha nincs döntés a rendes játékidőben, akkor rögtön tizenegyesek következnek, amelyben a spanyolok mind az öt embere betalált, míg a magyaroknál az utolsó, ötödik körben Németh András lövését hárította a spanyol hálóőr.

Fotó: uefa.com

Korábban:
Olaszország-Portugália 1-0 (1-0)

vasárnap játszották:
Hollandia-Belgium 3-0 (2-0)
Franciaország-Csehország 6-1 (3-0)

Trump-Orbán: körbeudvarolták egymást

Orbán Viktor miniszterelnök jó munkát végez Magyarország biztonságának megőrzésében – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban. Orbán szerint a két ország hasonló erőfeszítéseket tesz.

A magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik – mondta a munkalátogatás után Donald Trump. Kiemelte, azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen. Leszögezte, hogy ez a jelenség Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele.

A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi

– így az amerikai elnök.

Orbán: az amerikai-magyar stratégiai szövetség kiterjesztése a cél

Orbán Viktor megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást. Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki. Hangsúlyozta, hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangoztatta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik. Emlékeztetett arra, hogy

a nép több alkalommal ezt a kormányt választotta meg,

és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A találkozó a tervezettnél jóval hosszabb ideig, mintegy 40 percig tartott és szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Ezt plenáris tanácskozás követte.

A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.

Trump Iránról is beszélt, lényegében megfenyegette Teheránt

Donald Trump amerikai elnök a tájékoztatón Iránról szólva azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe. Arra figyelmeztette Iránt: „ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd”. Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek „tudják, hogy mire gondolok”.

Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.

Orbán: Trump erős, célratörő vezető

Erős, célratörő vezetőnek nevezte az amerikai elnököt Orbán Viktor kormányfő a Facebook-oldalára kedden feltöltött videójában.

Donald Trump erős, „világosfejű” vezető, célratörő ember, aki pontosan tudja, hogy mit akar – mondta a miniszterelnök.

A miniszterelnök washingtoni találkozója után közölte, Donald Trump felkészült volt és Magyarországról is mindent tudott, amit tudni kellett, és az volt a célja, hogy jó együttműködés jöjjön létre a két ország között.

„Azt hiszem, hogy ennek érdekében sokat tettünk egy kiváló hangulatú és a kölcsönös tiszteleten nyugvó megbeszélésen. Jó nap volt ez Magyarország számára” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta: nosztalgikus érzései voltak, hiszen 18 év után újra a Fehér Házban, az Ovális Irodában fogadták. Először 1998-ban Bill Clinton elnökkel találkozott ott, majd később George W. Bushsal.

Megjegyezte, a mostani elnök – a fent részletezett okok miatt – másfajta vezető, mint az eddigiek voltak. (MTI)

Mai kérdés – Szükségünk van új légi és egyéb védelmi rendszerekre?

1

 

This poll is no longer accepting votes

Szükségünk van új légi és egyéb fegyverarzenálra, hogy megvédjük Magyarországot?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!