Von der Leyen megválasztása: holnap ugrik a majom a vízbe

0
999
Forrás: Európai Parlament

Kedden kerül sor az EP-ben Ursula von der Leyen bizottsági elnöki megválasztására. Vagy nem. Az Orbán által saját jelöltjeként ünnepelt politikus máris szembebenni látszik vele menekültügyben és szociális téren.

Kedden lesz Ursula von der Leyen programismertetője és a szavazás személyéről az Európai Parlamentben. Az előjelek alapján pengeélen táncol a német politikus támogatása, a megválasztáshoz szükséges néppárti-szocialista-liberális tömb minimum megosztott.

Ettől függetlenül von der Leyen ma bejelentette lemondását a védelmi miniszteri posztról – írta meg a Der Spiegel.

Orbán csapdában

A német CDU-s politikus az utolsó pillanatban került elő Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel varázskalapjából az Európai Tanács két héttel ezelőtti ülésén, miután az Európai Bizottság elnökének szánt Manfred Weber (Európai Néppárt – EPP) és Frans Timmermans (európai szocialisták – S&D) elbuktak. Ezután a francia-német-tengely behúzta a megállapodásba Orbán Viktort és a visegrádiakat, elsősorban a magyar miniszterelnököt, aki ezután kiváló jelöltnek nevezte von der Leyent, bár elsősorban hét gyerekes családanyakénti mivoltában magasztalta őt. Annak ellenére, hogy korábbi nyilatkozatai és cselekedetei nem látszottak alátámasztani Orbán optimizmusát. Európai Egyesült Államok türelmesebb menekültmegítélés, melegházasság-hívő.

- Hirdetés -

A paktum után azonban Orbán nem mondhatott nemet von der Leyenre.

Billeg a megválasztás

Von der Leyen asszony a múlt héten az Európai Parlamentben tartott meghallgatásai után levelekben fejtette ki bővebben elképzeléseit. Ezekben nincs sok öröm Orbán és elvbarátai számára.

Annak ellenére, hogy az előjelek nem túl biztatóak a német politikus számára. A néppátiak előzetesen kiállni látszanak von der Leyen mellett, a szocialisták esetében kiszámíthatatlan a helyzet: a német SPD küldöttei már jelezték, hogy nemmel szavaznak, a magyar MSZP esetében se zárható ki ez. Szintén megosztottak a liberálisok (Renew Europe – RE), a tartalékként szóba jöhető Zöldek viszont egységesen elutasítják őt.

Ha ez kevés lenne, akkor az EPP a tőle jobbra állókkal lenne kénytelen összeállni a szavazáskor, ez azonban kellemetlenné válhat a későbbiekben.

Von der Leyen: irány középre

A jelek szerint von der Leyen középre húzódva igyekszik támogatást szerezni a vele szemben ellenérzést mutató EP-frakciókban. Ennek jegyében arról írt a tagállamok vezetőinek, hogy európai szintű minimálbért és munkanélküliségi ellátást vezetne be – írja a Portfolio.

Ez az európai szocialisták programjának gerince.

A német politikus azt is hangsúlyozta, hogy

támogatná új alkotmányossági vizsgálati mechanizmus bevezetését,

melynek keretében évente készülne jelentés minden tagállamban a jogállamiság helyzetéről.

Ez a liberálisok és a szocialisták elvárása von der Leyennel szemben. Az Orbánt évek óta keményen támadó luxemburgi külügyminiszter, a szocialista Jean Asselborn is arról beszélt a Süddeutsche Zeitungnak, hogy határozott elkötelezettséget követel a jogállamiság védelme mellett Lengyelország és Magyarország esetében von der Leyentől.

„Állást kell foglalnia Orbán, Kaczyński, Le Pen és Salvini Európája ellen”.

Új megoldás menekültügyben

Ami igazán komoly nézeteltérés az európai politikában, az a menekültügy. Von der Leyen levelet írt a szocialista és liberális frakciónak is. Ezekben ugyancsak nem az Orbán-vonallal egyező gondolatokat fogalmazott meg. Elsősorban a menekültügyben vallott nézetei állnak ellentétben a szélsőjobb felfogásával.

A Politico által ismertetett levelekben arról írt, hogy a menekültek elosztásával kapcsolatban Európának új tehermegosztási mechanizmusra van szüksége. Megígérte a szocialistáknak, hogy megpróbálja megszüntetni az EU régóta fennálló politikáját a migrációs és menekültügyi szabályok felett. „Új paktumot fogok javasolni a migrációról és a menekültügyről” – írta, hozzátéve:

„Új megoldásra van szükségünk a tehermegosztásra, új kezdetre van szükségünk”.

Ez összhangban van a német külügyminiszter hétvégi megnyilatkozásával. Ebben Heiko Maas arról beszélt, hogy a tengeren menekülőknek nyújtandó országok szövetségét kell létrehozni.

Bemelegítésképpen újabb magyar elutasítás

S még meg se kezdődött a vita Ursula von der Leyen személyéről AZ EP-ben, Szijjártó Péter máris újabb attakot intézett „Brüsszel” ellen. Szerinte Brüsszel és az EU egyes nyugati tagállamai leleplezték magukat, miközben ugyanis világossá vált, hogy a migrációt nemcsak a szárazföldön, hanem a Földközi-tengeren is meg lehet állítani, folyamatosan és nyíltan támogatják és bátorítják az embercsempészetet.

A külügyminiszter szerint a migráció szempontjából Európa számára két megoldás lehetséges. Vagy az embercsempészek oldalára helyezkedik, vagy pedig Matteo Salvini olasz belügyminiszternek a magyar véleménnyel is egybehangzó álláspontjára, amely azt szorgalmazza, hogy Európába csak legálisan lehessen belépni. (Bár az olaszok a már ott lévő menekültek elosztását is sürgetik, amit Orbánék elutasítanak.)

Egy újabb bevándorlási hullám pedig jó ürügy lesz arra, hogy a korábbi támogatók újra érveljenek a migránsok tagországok között,

kvóták alapján történő, kötelező elosztási mechanizmus mellett,

amit a magyar kormány nem fogad el – fogalmazott Szijjártó. A tűzzel játszanak azok az országok, amelyek egymás között kívánják elosztani az Európába érkezett migránsokat – mondta.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .