Vádemelés egy 96 éves volt SS-tag ellen

0
758
Fotó: Flickr. (Grzesiek)

Vádat emeltek Frankfurtban egy SS kivégző osztag egykori tagja ellen, aki 17 ezer zsidó meggyilkolásában vett részt Lublinban, Lengyelországban. A férfi ma 96 éves, és a törvények szerint nem nevezték meg. Németországban a holocaust soha el nem évülő bűntett.

 

A frankfurti ügyészség vádirata szerint az akkor 22 éves halálfejes SS katona 1943. november 3-án részt vett az őszi aratási ünnepség „hadműveletben”. Ennek során, azon a napon 17 ezer ártatlan zsidó foglyot lőttek bele az árkokba Lublin mellett. A ma 96 éves SS katona 1943 augusztusa és 1944 januárja között az egyik lengyelországi haláltábor őre volt, Majdanekben.

Németországban a holocaust soha el nem évülő bűntett. Ezért az ügyészség ma is kutat olyan nácik után, akik részt vettek a zsidók és más kisebbségek ellen elkövetett atrocitásokban.

A bírósági tárgyalás időpontját még nem tűzték ki Frankfurtban, ahol a törvény előírásai szerint nem nevezték meg azt a ma 96 éves SS katonát, akit azzal vádolnak, hogy részt vett 17 ezer zsidó legyilkolásában 1943 novemberében Lengyelországban.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .