Magyarország több szövetségben is benne van. Tagja a NATO-nak és tagja az Európai Uniónak is. Aki egy ilyen együttműködésnél belépésre jelentkezik, nyilván azért teszi, mert a tagságából előnyökre számít. Az persze minden IQ 85-ös szint fölötti szellemi képességekkel bíró ember számára nyilvánvaló, hogy ha nem egyedül vagyok, hanem többen próbálunk együtt többre jutni, akkor nem csinálhatom mindig azt, amit akarok, mivel az eltérő akaratok összehangolása érdekében sokszor kompromisszu-mokra van szükség.
A fenti szellemi színvonal birtoklása azt is lehetővé teszi, hogy az ember belássa, a kompromisszum szuverenitásunk egy részének feladásával jár.
Vannak ugyanakkor olyanok, akik ezt a szintű szellemi nívót nem érik el. Ők úgy gondolják a tagságot, hogy a vele járó előny az oké, de mi aztán engedményt nem teszünk még az Atyaúristennek se, nemhogy valami zavaros, állítólag közös cél érdekében az úgynevezett „társaknak”, vagy „kiafrancok” ezek! A szuverenitás kérdését tekintve egy tapodtat se hátra! Az ilyen ember nem tud, hanem hisz (a tudáshoz nincs elég esze), és ha a sarki mosodás az, nagyobb baj nincsen, legfeljebb a környezetének megy az idegeire, viszont ha az illető miniszterelnök, akkor egy egész országot, mégpedig a sajátját teljes lakosságával együtt képes megutáltatni a tagtárs országokkal.
Valahogy még ez is elviselhető lenne, ha az ilyen korlátozott képességű miniszterelnöknek valaki, akiben bízik, időben szól, hogy ne tegye, vagy ha a nép hamar észreveszi az abnormalitását, és leváltja, így ez az irritálóan önző viselkedés csak rövid ideig bosszantja a többieket. Ez esetben a szóban forgó ország becsülete és tekintélye még visszaszerezhető. Végzetes baj van viszont, ha a mondott miniszterelnök nem bízik senkiben, a nép döntő többsége meg nem látja a veszélyt, és nem váltja le, mert akkor az ország több szempontból elveszett. Megjegyzendő, hogy ha megfelelő propaganda csapat áll rendelkezésre és korlátlan pénzű média (közpénz jobboldal), akkor a nép többsége úgy verhető át akár a legvadabb hülyeségekkel is, hogy sohasem fogja meglátni a veszélyt.
A fentiekből következő hátrányok:
- Az egyik kellemetlen dolog, amivel szembe kell néznünk, hogy ha nem vállaljuk a negatívumokat (szuverenitásunk egy részének feladása), akkor nincsen pozitívum sem. Ilyen például az EU részéről a pénz visszatartása. Nálunk a vezetés a médiától kezdve a fékeken és ellensúlyokon át az ország teljes jövedelméig mindent lenyúlt, így aztán bármifajta korlát nélkül csinál azt, amit akar, és ez kellemetlen a többieknek. Egy ilyen hatalom birtokában akármennyire kekec, buta és főleg sikertelen a kormányfő (lásd a külpolitikát, a gazdaságot, a szociális, egészségügyi, nyugdíjas és ifjúsági helyzetet), egyszerűen nem lehet leváltani, és akkor a szövetségben minden közös tárgyalással baj lesz, mert a gazdasági sikertelenség csupán itthoni, de a kekecséget meg a butaságot mindig magával viszi minden tárgyalásra, akárhova megy. Ez alól két ország, illetve országcsoport kivétel. Egyrészt Oroszország plusz Kipcsákia, onnan veszik, illetve tervezik venni fideszék az országunk számára életbevágóan fontos gázt (a gázszámla rezsimelléklete szerint még mindig a 2022-es, elképesztően magas áron – vagy hazudik valaki?). A másik Kína, ahonnan a hiteleket meg az ipari létesítmények ideköltözését várják, hogy legalább éhen ne haljunk a nagy sikerességben (kivéve a gyevi bírót, meg a rokonait és üzletfeleit, azokat ez a kellemetlen vég nem érinti, mivel jól bespájzoltak már).
- A kiközösítetté válás azzal jár, hogy még azokat az érdekeinket sem tudjuk érvényesíteni, amelyekhez néhány támogatót szerezve sikerülhetne, ugyanis már nem találunk támogatót. Mindenki utál minket „Brüsszelben”, legalábbis a néhány őrültön kívül, melyek közül pár darab arrafelé is lébecol (a demokrácia az demokrácia, itt még az őrülteknek is van képviselete).
- Az ország népének része még a nem csak a miniszterelnök és csapata által gyakorolt itthoni, hanem a többi ország népe általi, külföldről érkező lenézés és hülyére vétel. Utóbbi a többi tagtárs véleménye, mondván, hogy még mindig nem bírtátok leváltani? Vagy van Budapest szindróma is, amely a Stockholm szindrómával azonos, azért ül még mindig a nyakatokon?
Az ilyen viselkedést, például a permanens vétózgatással a tagtársak persze rövid időn belül megunják, és új módokat keresnek arra, hogy a főkekec ne tudja blokkolni a szövetség normál működését. Van úgy, hogy kiküldik a folyosóra (EU), de a NATO most más módszert választott.
A nagyon háborúpárti védelmi szövetség, megunva a célszerűtlen, mégis folyamatos ellenállást Orbán részéről, alkut ajánlott. A NATO nem vár el Ukrajna ügyében semmit Magyarországtól (se katona, se fegyver, se hadműveleti terület), cserébe viszont azt csinál, amit akar, Magyarország semmilyen lépésébe nem fog belekötni. Magyarország „harci ereje” a NATO-ban úgysem számít, a NATO tevékenységekből való kiszállásába könnyen beleegyezhetett Stoltenberg főtitkár, aki ideutazott a megállapodást véglegesíteni. A NATO tábornokok és politikusok fellélegezhettek. Végre! Egyetértés lesz a hörcsögmentesített tárgyalásokon.
Amilyen peches egy ország ez a miénk, a megállapodás Orbánnak is használ. Mondhatni, sőt, nagyon is. Igaz ugyan, hogy ezzel az üzleti megállapodással a miniszterelnök a háborút segíti (bizony!), ugyanis a NATO lépések most már flottul, minden kekeckedéstől meg vétózgatástól mentesen egyetértve és, ami a legfontosabb, időben megtehetők, ámde itthon nagy sikerként adhatja el a választóknak, már megint hülyének nézve őket. Ehhez a média, a nép bamba bámulása, meg a kommunikációs igazgató is rendelkezésére áll:
„Orbán Viktor világossá tette a NATO főtitkárának, hogy nem akarunk részt venni mások háborújában – hangsúlyozta közösségi oldalára feltöltött szerdai videójában a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás leszögezte, hogy a miniszterelnök ismét megvédte a magyar érdeket. Mint fogalmazott, „a NATO az elmúlt hetekben óriási lépésekkel indult a háború felé”, az észak-atlanti szövetség akarja irányítani a fegyverküldést, a katonák kiképzését és a szervezet óriási pénzeket, összesen 100 milliárd eurót akar „belepumpálni a háborúba”. Hozzátette: a magyar emberek világos döntést hoztak vasárnap, ez „nem a mi háborúnk, mi békét akarunk”.
Ja. Világossá tette. Megvédte. Világos döntést hoztak.
Hát nem aranyos? Szinte látom, ahogy a NATO főtitkár fülét-farkát behúzva hallgatja Orbán dörgedelmeit, és a nép a „mieink” újabb nagy győzelmét látva, tombolva ünnepel.
Tudnak ezek Habonyék meg Kubatovék, mi?
