Újabb reménysugár a Koreai-Félszigeten

0
856

Lehet, hogy csak taktikázás volt az amerikaiak részéről az Észak-Koreával június 12-ére tervezett csúcstalálkozó lemondása. Kim Dzsongun látszólag nagyon békülékeny napjait éli: annak ellenére is tudatta, hogy szeretné megtartani a tárgyalást Donald Trumppal, hogy az tweetben lemondta a találkozót miközben Észak-Korea megsemmisítette egy nukleáris bázisát. Az amerikai elnök most ismét hajlandónak mutatkozik részt venni a csúcson.

 

„Nagyon eredményes tárgyalásokat folytatunk Észak-Koreával a csúcstalálkozóról, amelynek a helyszíne  – ha sorra kerül – Szingapúr lesz, s az eredetileg tervezett június 12-én; ha szükséges, akár később” – tweetelte Donald Trump amerikai elnök.

Tweetjével reményt adott a világ, elsősorban a Koreai-Félsziget és a környező országok számára. Később nyilatkozattal is megerősítette a mondandóját, amikor is a Fehér Házban leszögezte:

- Hirdetés -

„Jelenleg is tárgyalunk. Ők nagyon szeretnék megtartani. Mi is szeretnénk, ha sor kerülne rá”.

A remény azt követően éledt újjá, hogy ugyan Trump lemondta a találkozót a koreai vezető „ellenséges” retorikája miatt, ám válaszként Kim Dzsongun kinyilvánította: továbbra is kész tárgyalni. Trump elégedett  volt a koreai vezető reakciójával, ezért ismét belengette, hogy mégis hajlandó lenne részt venni a tervezett csúcstalálkozón.

Közben a találkozó előkészítése a színfalak mögött folyik. Legalábbis a Reuters meg nem nevezett forrásoktól szerzett értesülései szerint  a héten több magas rangú Fehér-Házbeli tisztviselő (köztük Mira Ricardel helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó és Joseph Hagin helyettes vezérkari főnök) volt hivatott egyeztetni az észak-koreaiakkal  a csúcstalálkozó logisztikai vetületeiről.

Az amerikai külügyi szóvivő, Katina Adams  nem volt hajlandó részleteket elárulni, csupán annyit mondott: „ahogy az elnök Kim elnöknek küldött levelében fogalmazott: csakis a kettejük közötti párbeszéd fontos. Ha Észak-Korea komolyan veszi a dolgot, akkor a legmagasabb szinten várjuk a reakciót”.

Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője pedig leszögezte, hogy Trump nem akar olyan találkozón részt venni amely csak politikai reklámfogás. 

Ez persze még Trump tweetje előtt volt…

Ahogy a FüHü korábban megírta: Trump a hét közepén levélben mondta le a június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozóját az észak-koreai vezetővel. Ez nem sokkal azután derült ki, hogy Észak-Koreában külföldi megfigyelők jelenlétében leromboltak egy atomlétesítményt, “Kim Dzsongun legutóbbi nyilatkozatában megnyilvánuló óriási düh és nyílt ellenségességre miatt”.

A szingapúri csúcs lett volna az első alkalom, hogy egy hivatalban lévő amerikai elnök találkozik az észak-koreai vezetővel.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .