Egy 7, 1 hét, egy hét – Ellenzék: innen szép nyerni

0
1179
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ez a hét tulajdonképpen a múlt héten kezdődött. Erős felütéssel ráadásul: Bősz Anett a parlament egyetlen liberális színekben politizáló tagja bejelentette, hogy kilép a Párbeszéd frakciójából. Mely utóbbi ezzel, legalábbis akkor úgy látszott, megszűnt létezni. Heti összefoglalónk.

 

Aki azt gondolta, hogy szimpla kis történet ez, egyszerű árulás, mert Fodor Gábor és pártja csak azt tette, ami a lényege, annak tudunk még újat mondani Merthogy a történet csak ezután kezdődött. Miután Mellár Tamás független képviselő bejelentette, hogy beül a párbeszédesekhez, hogy megmentse ezzel a frakciót, pénzt és megszólalási lehetőséget biztosítva ezzel a pártnak a parlamentben, a történet két szálon folytatódott tovább.

Először is kiderült, amiről idáig csak a bennfentesek tudtak: hogy

Fodor Gábor és pártja évi hatvanmillió forintért delegálta az egykor válogatott cselgáncsozó Bőszt a Párbeszédbe.

Ennyit ígért Molnár Gyula, még az MSZP elnökeként a Liberálisoknak, a megállapodást Fodor Gábor és Karácsony Gergely is szentesítették.

Talán még ezzel sem lenne különösebb gond: ha valakinek megér ennyit a liberális eszme képviselete, lelke rajta, nyúljon a zsebébe – sajátjába! – és fizessen. Ám itt az történt, hogy Molnár Gyula a vezetőség és a tagság tudta nélkül ígérte oda a 60 milliót a Liberálisoknak. Miután kiderült, hogy mennyit ígért Molnár a liberális eszméért, az egyik elnökaspiráns, Kunhalmi Ágnes bejelentette, hogy fegyelmit indítanak Molnár ellen.

A történet másik szála Mellár Tamás felé mutat. Miután Mellár bejelentette, hogy segít a Párbeszédnek, több telefonhívást is kapott a Liberálisoktól és az LMP-től, a vonal másik végén lévők próbálták lebeszélni arról, megmentse a Párbeszéd frakcióját. Mellár, aki szakemberként már bizonyított, ám politikusként még meglehetősen új fiúnak számít, mindezt úgy foglalta össze: az ellenzék jobban utálja egymást, mint a kormányt.

Nem tisztünk minősíteni a történteket, ezért csak annyit jegyeznénk meg: innen szép győzni.

Különösen azért, mert a helyzet a Jobbikban is fokozódik. Toroczkai László, aki a pártelnöki tisztségért folyó versengésben alulmaradt – a hozzá képest mérsékeltebbnek mondható – Sneider Tamással szemben, rövid hezitálás után úgy döntött: marad a pártban, de új platformot alapít.

MTI Fotó: Mohai Balázs

A párt azonban nem akarta, hogy egy állam legyen az államban, s közölték Toroczkaival, hogy a Jobbik alapszabálya ezt nem teszi lehetővé. A csütörtöki elnökségi ülést követően pedig az is kiderült, hogy eljárást indítanak Toroczkai ellen. Utóbbi szerint már megvan az ítélet, mert Vona emberei döntenek a sorsáról.

Hogy teljes legyen a káosz az ellenzéki oldalon: az LMP pénteken kizárta a pártból Sallai Róbert Benedeket, aki néhány héttel korábban egy etikai vizsgálat során megütötte (székestől fellökte?) Hadházy Ákost. Utóbbi ellen szintén eljárt az LMP etikai bizottsága, és vele kapcsolatban olyan ítélet született, hogy két évig nem indulhat semmilyen párttisztségért.

Itt tart jelenleg az ellenzék, az önmegsemmisítés felszámolása Orbán Viktor negyedik kormányzása alatt is zavartalanul folyik. Nem csoda, hogy a kormánypárt, mint kés a vajban, megy előre. Gulyás Gergely, aki Lázár János után immár kancelláriaminiszterként, megtartotta első kormányinfóját.

MTI Fotó: Kovács Attila

Megtudtuk, hogy a kormány egy éven belül a Várba költözik, valamint azt is, hogy módosítani fogják a gyülekezési törvényt.

Utóbbit Gulyás aznap este az Echo tévében is megismételte, másnap, pénteken reggel pedig Orbán Viktor beszélt arról a Kossuth Rádióban, hogy mindenkinek, még a politikusoknak is joguk van a nyugodt otthonhoz. Sőt, nemcsak nekik, hanem a szomszédaiknak is.

Mindez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy korlátozni fogják a gyülekezési jogot, azaz, ha valahol politikus lakik, vagy olyan szomszéd, akit zavar a tüntetés, ott nem engedélyezik a demonstrációt.

Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége a devizakárultak tüntetésén a miniszterelnök Cinege utcai házánál. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az erről szóló jogszabályt az Alaptörvénybe is beleírják, az viszont nem lesz egyértelmű, hogy ki számít szomszédnak és mit tekint majd a jogszabály az otthoni nyugalom megzavarásának.

És a végére hagytunk egy megnyugtatónak szánt, ám valójában aggodalomra okot adó bejelentést. „A mindenkori kormány nem hagyhatja magára a fővárost, de nem is gyámkodhat fölötte, ennek jegyében cselekszünk. Budapest a pártok fölött álló ügy” – ezt nyilatkozta Fürjes Balázs, az új, Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár. Ennek a bejelentésnek van egy olyan olvasata is, hogy már nem Tarlós István főpolgármester dönt Budapest ügyeiről, hanem

Fürjes úr az, aki mostantól Tarlós úr előjárójaként intézkedik a főváros sorsa felől.

Tarlós István nem kommentálta Fürjes Balázs szavait, ami persze messze nem azt jelenti, hogy nincs véleménye, legföljebb azt, hogy egyelőre nem áll szándékában (érdekében) a véleményét a nyilvánossággal is megosztani.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .