Trump jelenti a legnagyobb kockázatot a világgazdaságnak- mondja a Végzet közgazdásza

0
756
investopedia.com

Eddig sem az ukrajnai háború sem a gázai konfliktus sem pedig az USA – Kína kereskedelmi háború nem okozott nagyobb piaci felfordulást, de Trump megválasztása mindent megváltoztathat Nouriel Roubini,  a Végzet közgazdásza szerint.

“A legnagyobb kockázat a globális gazdaság számára az amerikai elnökválasztás, de itt figyelembe kell vennünk, hogy Biden és Trump külpolitikai elképzelései között sok a hasonlóság: mind a demokraták mind pedig a republikánusok keményen támadják Kínát, és ez a tendencia a jövőben is várhatóan fennmarad” – írja Nouriel Roubini a Project Syndicate oldalon. Érdemes megemlíteni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki nemrég találkozott Donald Trumppal, úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az ex elnök visszatér a Fehér Házba, akkor megállapodik majd Hszi Csin-ping kínai elnökkel – persze kemény tárgyalások után.

“A legnagyobb különbség Biden és Trump között a NATO megítélésében van, illetve másképp látják az ukrajnai háborút és Európa helyzetét. Sokan attól tartanak, hogy Trump magára hagyná Ukrajnát, és így lehetővé tenné Putyinnak, hogy megnyerje a háborút. Milyen üzenetet küldene ez Kínának Tajvan ügyében?

Ha Trump valóban azt akarja, hogy az európaiak költsenek többet a NATO-ra, akkor hogyha ez valóban bekövetkezik, a NATO fontos lehet nemcsak Oroszországgal, de Kínával szemben is.

A globális gazdaság szempontjából nem ez a legfontosabb hanem az, hogy milyen is lesz Trump gazdaságpolitikája? Nem kétséges, hogy az USA Trump alatt sokkal inkább protekcionista lenne mint eddig. Trump minden importra 10%-os  vámot javasol. Jelenleg ez átlagosan 2%. A Kínából érkező áruk ennél is magasabb vámokra számíthatnának. Ez kereskedelmi háborút válthat ki nemcsak Amerika ellenfeleivel, de a szövetségeseivel is Európában és Ázsiában – Dél Korea és Japán.

- Hirdetés -

Mi lenne egy globális kereskedelmi háború következménye?

“Csökkenne a gazdasági növekedés és fokozódna az infláció. Ez a közeli jövő legnagyobb geopolitikai kockázata. Ez a szétválás – decoupling -, kockázat csökkentés – derisking – azzal járhat, hogy darabokra szakad a globális piac. A nagy ellátó láncok, melyek eddig globálisan működtek immár balkanizálódnak. Megindulhat a leválás a dollárról a globális pénzügyi piacon. Mindez rendkívüli mértékben megnöveli a globális kockázatot. Negatívan befolyásolhatja mind a növekedést mind pedig a globális pénzügyi piacok működését.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy Trump tagadja a klímaváltozást, és ezzel megindíthat egy stagflációs folyamatot a világgazdaságban. Valószínű, hogy Trump lecserélné a Federal Reserve Board elnökét, és Jerome Powell helyébe olyasvalakit keresne, aki készséggel kiszolgálja az ő elképzeléseit. Végül pedig Trump adópolitikája megnövelné a költségvetési hiányt, amely már így is túlságosan nagy. Adócsökkentés következne és közben emelkednének a védelmi és más kiadások. Magasabb kamatot kellene fizetni a kincstárjegyek után. Miután mind a magán mind pedig a közadósság már ma is túlságosan magas, felrémlik egy pénzügyi válság kísértete. Trump gazdaságpolitikája ezért jelenti a legnagyobb kockázatot a világgazdaságra nézve – hangsúlyozta Nouriel Roubini, aki előre megjósolta a nagy pénzügyi válságot 2008-ban.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .