Trianon, nemzetünk második nagy temetője?

1
768
A szerződés magyar aláírói Benárd Ágost küldöttségvezető (balra, cilinderrel a kezében) és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ, államtitkár (jobbra, fedetlen fővel) távoznak az aláírás után wikipedia

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának századik, és a trianoni békeszerződés aláírásának közelgő centenáriuma kapcsán egyre több szó esik a XX. század sorsfordító eseményeiről. 1918. októberében már elkerülhetetlen volt a Monarchia megszűnése, az akkori miniszterelnök, Tisza István belátta, vége a történelmi Magyarországnak, de nem láthatta előre Trianont. Károlyi Mihály egy széteső ország élére került, de később sem sokat tehetett a trianoni békeszerződés megakadályozásáért. A Horthy-rezsim mégis őt próbálta bűnbakként beállítani. Dr. Székely Gábort, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének professzorát a trianoni békeszerződés körülményeiről kérdeztük.

  • Nincs igazságos béke
  • Egy szélesebb szerződésrendszer jelentéktelen epizódja
  • Csak „húsz év fegyverszünetet”
  • Trianon: a szűk látókörű nacionalizmusunk ára


Elvesztettük a háborút, a vesztesnek tudomásul kell vennie a győztesek diktátumait. Önmagában ez a trianoni békefeltételek magyarázata? Végül egy igazságtalan béke született?

Nincs olyan békeszerződés, amelyet a vesztes igazságosnak tart. Szerintem a győztes franciák számára volt a legigazságtalanabb a Párizs környéki békeszerződés.

1920. június 4-én mi ért véget?

Tulajdonképpen semmi. Két alacsony szintű kormánymegbízott aláírt egy papirt,amelynek semmiféle jogi következménye nem volt. A békeszerződést 1920. november 25-én tárgyalta harmadik olvasatban a Nemzetgyűlés, és elfogadta azt. A törvényjavaslat ezután kihirdetés végett áttétetett a miniszterelnökhöz, majd a Nemzetgyűlés 1921. július 26-án becikkelyezte, ez lett a 1921. évi XXXIII. törvénycikk. Végül 1921. július 31-én emelkedett a trianoni békediktátum törvényerőre. De ekkor már Betlhlen volt a kormányfő.

Trianon egy olyan folyamatnak lett a végső állomása, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia még megpróbálta fenntartani a korábbi sok nemzetiségű államot?

És igyekezett megakadályozni a nemzeti államok létrejöttét. Valójában ez indokolta Szerbia fegyveres megtámadását.

Teljesen reménytelen kísérlet volt.

Tisza István, bár nem volt háborúellenes, de nem tartotta alkalmasnak a pillanatot egy olyan fegyveres konfliktus kirobbantására, amely előre vetítheti egy nagyobb nemzetközi összecsapás veszélyét.

Ha akkor a Monarchia nem a fegyveres megoldást választja, elkerülhető lett volna Trianon?

Ha úgy tesszük fel a „mi lett volna ha” ma igen gyakori kérdést, hogy akkor elkerülhető lett volna-e a világháború, nos, én nemmel válaszolnék. Persze itt a lényeg, hogy Versailles-ban, illetve a Párizs környéki békék sorozatában a leglátványosabb Európa, ezen belül is Kelet-Közép-Európa térképének átrajzolása, az Osztrák-Magyar Monarchia eltűnése volt. Az utóbbit Magyarországon kívül senki nem vette zokon, mi pedig egy már nem létező „történelmi Magyarország határainak” csorbulását kifogásoltuk.

Az akkori magyar politikai elit nem mérte fel, hogy a trianoni béke megállapodás egy sokkal szélesebb szerződésrendszer szinte jelentéktelen epizódja.

A béketárgyalások legfontosabb célja egyrészt általában a háború lezárása, másrészt Franciaország biztonságának a garantálása volt. A magyar kormány ezt a második célt nem is gondolta végig, nem látta, hogy a Versailles-i szerződés ezt nem garantálja abban a formában, ahogy 1919 végére megvalósult. A franciák ugyanis azt követelték, hogy Németországot szabdalják darabokra, a Rajna vidéket csatolják hozzájuk, Bajorország legyen független. A lehető leggyengébb Németországot akarták a békeszerződéssel elérni.

Ez jogos követelés volt a részükről?

Meglátásom szerint részükről legalábbis indokolható volt. Németország az első világháború után lényegesen erősebb volt Franciaországnál. A háború végén sokkal jobb lett a geopolitikai helyzete, mert a nagyhatalmak gyakorlatilag eltűntek határairól, s helyüket nála lényegesen gyengébb országok foglalták el. Továbbá, a németek lakossága 60 millió volt, Franciaországé 40, a németek ipari és gazdasági kapacitása majdnem a duplája volt a franciákénak. Tehát

joggal gondolhatták a győztes franciák, hogy a németek továbbra is veszélyt jelentenek a számukra.

Ezt számba véve a franciák csak abban az esetben voltak hajlandók aláírni a békeszerződést, ha egyben aláírnak egy amerikai-francia és brit-francia szerződést is, ami garantálja Franciaország határait. Ezt a két megállapodást alá is írták 1919. június 28-án, délelőtt 11 órakor, egy időben a Versailles-i szerződéssel.

Egy új európai biztonságpolitikai rendszer születéséről beszélhetünk?

Beszélhettünk volna, ha az amerikaiak ratifikálják a szerződést. Ez azonban nem történt meg, sem versailles-i sem a francia-amerikai szerződés esetében. A brit-francia szerződést, összekötötték az amerikaival, a diplomácia történetben nem kivételes módon: így érvényesek csak abban az esetben lettek volna, ha mind a három érdekelt aláíró országában ratifikálják…

Mi volt az amerikai döntés oka?

Az izolacionizmus erős befolyása. Az USA attól tartott, hogy egy ilyen szerződés alapján az európai országok beránthatják a belső konfliktusaikba. Ez egyben a britekkel kötött – és már a brit parlament által ratifikált – szerződést is érvénytelenítette.  Ezt követően ugyan más angol-francia szerződések garantálták Franciaország biztonságát, e garanciák azonban mindig feltételekhez, általában a „lehetőségekhez képest” klauzulához voltak kötve.

Látszólag ez egy lényegtelen eleme lehetett a megállapodásnak.

Korántsem. Amikor 1923. januárban a franciák és a belgák bevonultak a Ruhr vidékre, mert a németek nem voltak hajlandók fizetni a jóvátételt, az angolok kihátráltak a részvételből. A „Ruhr kampf” után tudomásul kellett vennie Franciaországnak, hogy saját védelmi képességének fejlesztésén túl, más szövetségesek után is kell néznie, amellett, hogy szükség van egy átfogóbb, legjobb esetben a németeket is magában foglaló biztonsági rendszer létrehozására Európában. Ez nem volt eleve reménytelen, sőt, erre lehetőséget kínáltak a Versailles-i béke paragrafusai is.  A két világháború közötti francia diplomácia lényegében erről szólt.

Hogyan kötődik mindez a Magyarország számára diktált trianoni békefeltételekhez?

Egy készülő könyvemhez jelenleg is éppen ezt kutatom. A „Párizs környéki” jelző a pontosabb, hiszen a Versailles-ban levő Nagy-Trianon palotában aláírt magyar szerződésen kívül az osztrák, a bolgár, a török szerződést nem Versailles-ban, hanem más, környékbeli városokban kötötték meg. Azonban fontos megjegyezni, hogy a közvélekedéssel szemben a Versailles-ban, pontosabban

a Párizs-környéki békékben rögzített szerződések rendszere, és azok megfogalmazásai meglehetősen lazák, könnyen módosíthatók voltak.

A szerződésekben megjelölték a módosítások lehetőségét, így a területi revíziót és beleértve az Anschlusst is, a Népszövetség Tanácsa, vagy a Szövetséges és Társult Főhatalmak beleegyezéséhez kötötték. Ez nem volt véletlen: a győztes hatalmak közül különösen az angolok voltak azok, akik már a tárgyalások során kezdeményeztek olyan részek beiktatását, amelyeket nem tekintettek véglegesnek. Ezek közül az ismertebbek a népszavazáshoz kötött területi „rendezések” voltak (Sopron, Szilézia); az ideiglenesen, meghatározott időre népszövetségi kezelésbe vett területek (Saar-vidék, német gyarmatok); Németország közigazgatási, pénzügyi ellenőrzése; a német területek katonai megszállása. A többi – akár a területi revízió, vagy a német fegyverkezés -, már közvetlenül a szerződést követő években napirendre került. A nagyhatalmak ugyanakkor határozottan kizárták a Rajna-vidék demilitarizálásának feloldását, ami elismerten közvetlenül érintette Franciaország biztonságát – ha már a Rajna balparti területeinek Franciaországhoz csatolását, illetve más területek leválasztását Németországról az angolok megakadályozták.

Átlátták 1920-ban ezeket a bonyolult nemzetközi folyamatokat a békeszerződést tárgyaló magyar diplomaták?

A rendelkezésünkre álló dokumentumokból, levelekből, feljegyzésekből kiderül, hogy ezekkel egyáltalán nem foglalkoztak. A magyar tárgyaló félnek az volt a legnagyobb gondja, hogy milyen területeket tarthat meg a háborút követő békeidőben. Pomogáts Béla a „Trianon” című dokumentumkönyvhöz írt előszavában jól elemzi a magyar küldöttség tárgyalási pozícióját.

A külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha a süketek és a vakok ültek volna a tárgyalóasztal mindkét oldalán.

A mi oldalunkon mindenesetre nem látták, hogy abban a helyzetben közel sem a magyarok területi követelései az érdekesek. Sőt! Minden magyar követelés gyengítette azt a franciák által szorgalmazott hátországot, ami a németekkel szemben felsorakoztatható. Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, a későbbi kisantant érdekeivel szemben fogalmaztuk meg a mi követeléseinket.

Lehet, hogy a magyar diplomácia ugyanazt a hibát követte el Trianonban, mint a XX. században annyiszor máskor is: nem tudta hová kell állnia?

A probléma az volt, hogy eleve elfogadhatatlannak gondolta a kormány a békeszerződést, ezért másodvonalbeli tárgyalókat küldtek.

Az egész magyar diplomácia másról sem szólt, csak a sérelmeinkről,

arról, mi lesz a határon túli magyarokkal. De ezek a kérdések nem érdekelték sem a franciákat, sem az angolokat, sem az amerikaiakat, de még a németeket sem. A csehek, a románok, a lengyelek, a jugoszlávok csupa olyan problémát említettek a tárgyalásaik során, amelyek érdekelték a másik felet is. Mérlegeltek, a britek és a franciák esetében még 1918-ban is felvetődött, hogy esetleg fenn kellene tartani a Monarchiát, mint ellensúlyt Németországgal szemben, de ezt a nagy német támadás után elvetették. Ha a magyar diplomácia is beállt volna abba a sorba, ami a német ellensúly kialakítását célozta, talán másképp alakultak volna a trianoni béke megállapodás körvonalai.

Ön miben látja a magyar álláspont legnagyobb hibáját?

A magyar tárgyalók nem figyeltek oda a francia politikai törekvésekre, ehelyett a szűklátókörű nacionalizmusunk diktálta a követeléseinket.

Trianon valóban az ország történetében a második  Mohács?

Jól hangzik, de nem igaz.

Magyarország 1918-ban, majd 400 év után visszanyerte függetlenségét, ez megmaradt. A köztársaság nem, a királyságot sajátos módon visszaállította Horthy, és ő kötötte meg a trianoni szerződést is. A köztársasági államforma 1945-ben tért vissza, a függetlenség azonban elveszett. Ma szuverén országunk van, és köztársaság, ha az ország nevéből törölték is ezt a megnevezését.

Elképzelhetően tartaná a trianoni békeszerződés ránk nézve hátrányos pontjainak valamilyen „újra tárgyalását”?

Aki ilyesmiben gondolkodik, vagy egyáltalán ilyesmit szóba hoz, biztosan nem látja át Magyarország XXI. századi érdekeit. A területekért vállalt konfliktusok ma is háborúkhoz vezetnek. Jól látta ezt békekötés idején Foch marsall, az antant haderő főparancsnoka: „Ez nem béke, hanem fegyverszünet húsz évre!” Szinte napra eltalálta.

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulója alkalmából írta a Nagy Imre és a Károlyi Mihály Társaságnak az egykori osztrák kancellár:

Kedves Barátaim!

Magyarország és Ausztria közötti szoros és jó kapcsolatoknak erős történelmi gyökerei vannak és – az 1867 és 1918 közötti félévszázadban keletkezett számos történelmi nehézség ellenére – intézményes, állami összekapcsolódáshoz vezettek. A Monarchia megszűntével, az I. világháború után az útjaink elváltak, de az államaink és az ott élő emberek közötti viszony mindig különleges maradt.

Ezekben a napokban a köztársaságaink történetében olyan száz évre tekintünk vissza, amelyben az út időnként fáradságos és nehéz volt. Mindkét országban nagy – túlságosan is nagy – befolyásra tett szert a fasizmus. A német csapatok bevonulásával, 1938. márciusban Ausztria eltűnt a térképről és Hitler-Németországának részévé vált. Nem sokkal ezután elkezdődött a második világháború és ezzel minden bizonnyal az országainkban élő népek számára a legkegyetlenebb időszak a mögöttünk lévő 100 évben.

A II. világháború befejezésével Ausztria ismét önálló demokratikus állam lett, de az 1955-ös államszerződésig el kellett viselnie a szovjetek, az amerikaiak, az angolok és a franciák megszállásának a terheit. Magyarországon ugyan csak egy megszálló hatalom volt, de az diktatórikusan uralkodott és elnyomta a szabadság és függetlenség iránti törekvéseket.

Az 1956-os magyar forradalom időpontjában kezdtem meg éppen a tanulmányaimat a bécsi egyetemen, és nagy szimpátiát éreztem Nagy Imre, Maléter Pál és a többi szabadságharcos iránt. Elkötelezettség, és magától értetődő dolog volt a magyarországi barátainknak nyújtott segítség, végtére nekem is magyar volt az egyik nagymamám, bár ő ebben az időpontban már nem élt.

Több alkalommal kísértem Bruno Kreisky szövetségi kancellárt a Kádár Jánossal folytatott megbeszélésein és megismertem Horn Gyulát, Kovács Lászlót, Szabó Vilmost, számos már barátot, megfigyelhettem, hogyan kereste és találta is meg Magyarország a demokráciához, a függetlenséghez, illetve Európához vezető utat. Ausztria 1995. január 1-jén lépett be az EU-ba, és nagy volt az örömünk 2004-ben, amikor Magyarországot is köszönthettük az Európai Unióban. Ezzel, 86 évvel 1918 után újra egy közös európai családhoz tartoztunk.

A történelmi igazság megköveteli, hogy elmondjam: a legutóbbi időben új problémák merültek fel. A liberális, pluralista demokráciát megkérdőjelezik, ugyanez történik az alkotmánybíráskodás sérthetetlenségével, a függetlenséggel és média sokszínűségével is. De Ausztriában is számos olyan fejlemény van, amelyre nem lehetek büszke.
Az első világháború befejezésének, és az országainkban 1918-ban létrehozott önálló köztársaság századik évfordulója nem csak büszkeségre okot adó történelmi jubileum, hanem alkalmat teremt arra is, hogy megújítsuk, és megerősítsük erőfeszítéseinket egy békés, demokratikus, szolidáris Európáért, amelyben az emberi jogokat és az emberi méltóságot nagy becsben tartják.

Heinz Fischer,
az Osztrák Köztársaság volt elnöke

Kapcsolódó cikkek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..