Tényező

0
1139
getdrawings.com

Az ember általában örül, mikor meghívót kap, mert úgy érzi, fontos annak a másiknak, aki a meghívót küldte, hogy ő is vegyen részt egy, a meghívónak jelentős eseményen. Sokszor eleve természetesnek vesszük a meghívást, hiszen jóban vagyunk az illetővel, az tehát a minimum, hogy meghív, nem igaz? Vannak ilyen szép kapcsolatok, nagyszerű emberek között.

Itt van például ez a Trump. Ő Amerikában használta ki azt, hogy a demokraták sok témában túllihegték magukat, így aztán a Holdról is látható győzelmet aratott (ehhez azért hozzá tartozik, hogy Harris egy nő, és hogy nézne az ki, ugyebár…). A győzelem megvan, azt egy látványos beiktatással meg kell ünnepelni, utána jöhetnek a dolgos hétköznapok, melyek során megvalósul majd a MAGA program, azaz „Make America Great Again”, és így az amerikai név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. A névszépítés megvalósításának hogyanja még nem világos, az új elnök egyelőre a Panama csatorna és Grönland bekebelezésének tervéig jutott. Az, hogy erővel vagy pénzzel szerzi meg őket, tökmindegy, a megszerzés a lényeg. Ha Grönland sikerül neki, akkor olyan fantasztikus békét teremt, hogy Putyinnal nemsokára valahol a svéd-finn határ környékén találkoznak. Tisztára, mint a II. világháborúban, 1945. április 25-én a vörösök és a jenkik az Elba melletti Strehla városánál, csaj akkor kezet fogtak, most meg majd fegyvert. Egymásra.

Itt van ugyanakkor ez az Orbán Viktor. Mint azt 2016 júniusa óta tudjuk:

„Orbán Viktor a Bálványosi Szabadegyetemen tartott beszédében világelsőséget produkált, amikor gyakorlatilag oldalt választott az amerikai elnökválasztási kampányban, és egyértelműen beállt Donald Trump republikánus jelölt mögé. Eddig egyetlen hivatalban lévő kormány- vagy államfő sem támogatta meg nyíltan Trumpot. Ellenzékiek közül azért volt pár nagykutya, aki beállt mögé, például a francia szélsőjobbos Marine Le Pen vagy a brexithuszár brit Nigel Farage.”

Na ja, aki a migrációt ellenzi, rossz ember nem lehet. Gondolta Orbán Viktor. Ennek a mögé való beállásnak immár kilenc éve, nevezzük talán úgy, hogy egy gyönyörű barátság kezdete.

Mint tudjuk, a barátságból személyes találkozás is lett, mégpedig két évvel később, 2019. május 13-án, mikor a washingtoni Fehér Házban tárgyalást tartott Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Kissé sok idő telte el ugyan az egyoldalú beállás után a találkozásig, de hagyjuk ezt, hisz’ itt a barátság a lényeg.

- Hirdetés -

Az egyik amerikai tisztviselő szerint a megbeszélés a szövetségesek közötti stratégiai kapcsolat erősítéséről szólt, mivel épp akkor volt 20 éve annak, hogy Magyarország a NATO-hoz csatlakozott. A megbeszélés időtartama 40 perc, mert az amerikai elnöknek drága ám az ideje! Hiába szerette volna Trump megkérdezni Orbán véleményét a világgazdaságról, az amerikai belső piacról, arról, hogy mit csináljon a mexikói migránsokkal, és hogyan tartsa fönt a hatalmát a következő választásig, egyszerűen nem volt rá idő, és mikor a stopper csilingelni kezdett, a gonosz beosztottak elrángatták szegényt a magyar miniszterelnök mellől. Jótanács híján el is vesztette a 2020-as választásokat!

Így aztán csak mint bukott elnök tudott beállni Orbán Viktor mögé a 2022-es magyar választások előtt: „Orbán Viktor nagyon szereti országát, és biztonságot akar népének. Csodálatos munkát végzett Magyarország védelmében, az illegális bevándorlás megállításában, a munkahelyteremtésben, a gazdaságban, hagyni kell, hogy folytassa munkáját a közelgő választások után is. Erős vezető, akit mindenki tisztel. Teljes mértékben támogatom és helyeslem miniszterelnöki újraválasztását”

Orbánt persze nem rángatta el senki Orbán mellől, annyit kérdezett magától, amennyit akart, így aztán szupertehetsége jóvoltából olyan fölénnyel nyerte a 2022-es választásokat, hogy az még a Holdról is látszott. Ez ugyan rossznyelvek szerint nem Orbánt minősíti, hanem a magyar értelmiséget, amelyik nemhogy hagyta, de még elő is segítette az újbóli kéharmadot, ám mi ne is törődjünk ilyen hülyeségekkel, hiszen Trump akkori, Orbán mögé beállási nyilatkozata szerint a magyar miniszterelnöknek folytatnia kellett csodálatos munkáját. Ő meg csak tudja, nem?

Amilyen pechje van a magyar népnek, Orbán folytatta is. Ha valakit érdekel, itt és ma megnézheti, hogy hová jutottunk. Az erős vezetővel természetesen.

A két jóbarát továbbra is kapcsolatban maradt. Újabb 5 év múlva, 2024. március 8-án Palm Beach-en jöttek össze, és bizony nagy volt ám a szívélyesség, ahogy a NER sajtó lelkendezése mutatja is:

„Trump keveseket fogad olyan közvetlen és baráti légkörben, mint Orbánt – Orbán ellentmondást nem tűrő, mert azt mondja: »így lesz«, és ennyi” – jelentette ki Trump floridai rezidenciáján a vendégekkel teli teremben.”

Hát ja. Ez az igazi Főnök! Ilyen szeretne lenni ő is, de nem tud, a fene vigye el!

Az persze könnyen érthető, hogy Trump miért irigykedett. Egyrészt akkor még nem volt újból elnök, másrészt, ha az lesz is, egy amerikai elnök nem erős vezető, mert a szabad cselekvést illetően ezer korlátja van. Orbánnak viszont a kétharmadok jóvoltából ennél pont ezerrel kevesebb.

Telt tovább az idő, repültek a hónapok, és Trumpot az amerikaiak újból elnöknek választották. Közeledett a beiktatás napja. A beiktatás fontos esemény, de mint azt már sokan a magyar választók tudomására hozták, Orbán Viktor nem vesz részt az ünnepségen. Mint azt Gulyás Gergely miniszter közölte: „Egy kormányfőnek akkor van értelme Washingtonba utazni, amikor az új amerikai vezetéssel érdemben tárgyalni lehet. A beiktatás napja semmiképpen nem ez a nap, az elsősorban az amerikai belpolitika eseménye. Orbán Viktor elég régi szövetségese Donald Trumpnak ahhoz, hogy nem kell a beiktatás többezer résztvevője között tülekednie azért, hogy saját fontosságát vagy az új elnökhöz való közelségét demonstrálja.”

Amint beszélik, Meloni kapott meghívást, és szándéka szerint ott fog tülekedni. Hszi Csin-ping is kapott, ő valamelyik magasrangú munkatársát küldi, tülekedjen helyette az. Javier Milei argentin elnök neve is szerepel a meghívottak között, mert hivatala már tavaly decemberben megerősítette, hogy a politikus kapott meghívót. Az elnök szóvivője akkor azt mondta, hogy Milei tervei szerint részt is vesz az eseményen. Az pedig, hogy Európából a szinte összes jobb- és szélsőjobboldali politikus ott lesz (a brit Nigel Farage, a francia Éric Zemmour, a holland Geert Wilders, a belga Tom Van Grieken, Tino Chrupalla a német AfD társvezére), magától értetődő, elmegy továbbá Szubrahmanyam Jaishankar, India külügyminisztere, valamint Takeshi Iwaya japán külügyminiszter is. Szóval mindenhonnan a Trump számára legfontosabbak. Tőlünk viszont még csak Szijjártó se.

A fentebb leírt történésekből mindenki kikövetkeztetheti, hogy a magyar miniszterelnök meghívó híján gyorsan rendezett magának itthon egy „konferenciát”, ahol a magyar EU elnökséget fogják értékelni. Ha az előadók őszinték lesznek, látni fogjuk mindahányan, a magyar elnökséget tekintve nagy örömre nincs okunk. Még szerencse, hogy Orbán ennek ellenére tényező. Méghozzá világpolitikai. Ő az ≡ 1.

Se nem oszt, se nem szoroz.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .