Szükség van a XXI. századi pártok közös gondolkodására

0
673
FH

A párt politikai keretei sziklaszilárdak – hangsúlyozta Kanász Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára, akit egyebek közt arról kérdeztünk, hogy miután Szél Bernadett társelnök minden tisztségéről lemondott, szétesik-e a pártja, vagy a XXI. századi pártokkal – azaz a Jobbikkal – való összefogás új távlatokat nyit az általunk még mindig „zöldnek” gondolt párt jövőjét illetően. 

 

Azt, hogy Szél Bernadett lemondott összes vezető tisztségéről az LMP-ben, konkrétan a társelnöki posztjáról és szeptember 15-től a frakcióvezetést sem vállalja, sokan már az LMP széteséseként értékelik. Ön szerint, aki nyilván az elnökség véleményét képviseli, hogyan látja a helyzetet?

Az LMP a szétesés közelében sincs. Szél Bernadett is tovább fogja segíteni az LMP és az országgyűlési frakció munkáját, továbbra is a frakció tagja marad. A párt politikai keretei pedig sziklaszilárdak, ráadásul a pártvezetés pontos és egyértelmű menetrend szerint alakítja az operatív és stratégiai feladatait. Még a héten dönthet a frakció arról, ki vezesse a képviselőcsoportot ezután, a pártban a következő napokban kezdődhet a tisztújítás folyamata, amely szeptember végén vagy október elején zárulhat egy kongresszussal. A választás eredményéből le kell vonni következtetéseket, és változásra van szükség.

Mi a véleménye a társelnök asszony lemondásának indoklásáról, miszerint:” Nem akarok egy olyan rendszerben dolgozni, ahol a felelősségvállalást büntetik, a felelősséghárítást jutalmazzák.” Az elnökség hogyan fogadta az Etikai Bizottság súlyos büntetéseket kiszabó döntéssorozatát?

A választás után felállt új elnökség is az alapszabály átvizsgálásának, újrafogalmazásának vállalásával kezdte meg a munkáját. Azt látni kell, hogy az alapszabály átvizsgálása és újrafogalmazása időszerű, a jelenlegi ugyanis nem biztosít kellő felhatalmazást a vezetőknek a döntések meghozatalához, az irányításhoz. A választások után felálló elnökség, aminek én is tagja, titkára vagyok, ezt jelenleg is teszi.

Szél Bernadett  szeretné, ha a párt rehabilitálná a választás után elmarasztalt politikusait. Milyen esélyt lát rá?

Erre nyílhat jogi lehetőség: az LMP legfőbb döntéshozó szerve a kongresszus, amely az új alapszabály elfogadásakor a jogkörökkel, eljárásokkal is foglalkozni fog.

Jelenleg egy társelnöke van a pártnak: Keresztes László Lóránt, aki nem tette kétségessé, hogy szívesen összefogna a Jobbikkal. A két párt eredeti ideológiája szerintünk nagyon távol áll egymástól, Ön szerint összehangolható?

Szükség van a XXI. századi pártok közös gondolkodására, közös konstrukció alakítására, mert ez az egyetlen lehetőség az ellenzék számára. Az LMP-ben jelenleg ezzel kapcsolatban zajlik ennek a stratégiának az előkészítése.

Vajon elfogadják ezt azok, akik az LMP-hez elsősorban azért csatlakoztak, mert az új, XXI. századi „zöld”- pártot látták benne?  Nem kell attól tartani, hogy még inkább elfordulnak Önöktől?

Az LMP Közép-Európa legsikeresebb zöld pártja és egyre többen ismerik fel az ökopolitika fontosságát, amit mi megalakulásunk óta képviselünk. Az LMP csak olyan szövetségeseket keres, akik szintén meg akarják haladni a múlt század vitáit és egy igazságos, fenntartható Magyarországot szeretnének létrehozni. Meggyőződésünk, hogy ez a politika egyre több és több embert fog vonzani.

A Jobbik „néppártosodási” törekvései alapján szintén XXI. századi pártnak mondja magát. Ettől még jelenlegi vezetésének tagjai korábban szélsőséges, rasszista, kirekesztő nézeteiknek adtak hangot, a tagságáról már nem is beszélve, Önök szerint ez politikai érdekek mentén változhat vagy az LMP nézetei módosultak? Nem sérteni szándékozunk önöket, csak őszintén nem értjük, hogy értékrendbeli, tartalmi kérdéseket sutba dobnak, s kizárólag azt tekintik elsődlegesnek, hogy a XXI. században alakuljon a párt…

Amikor mi XXI. századi pártokról beszélünk, akkor természetesen nem az alakulásuk dátumát vizsgáljuk, hanem azt, hogyan gondolkodnak a társadalomról, a környezetről, a gazdaságról. Azt nézzük, mennyiben felelősek az elmúlt 28 év elhibázott politikájáért, a szétszakadó társadalomért, a felélt környezetért, a lerombolt oktatásért és egészségügyért. A rasszizmus természetesen elfogadhatatlan, ugyanakkor a Jobbikból távoztak a korábbi radikális kijelentést tevők és az elmúlt években politikai iránya változott annyit, hogy az együttműködésen érdemes legyen elgondolkodni.

Hogyan látja az LMP jövőjét és kiknek a vezetésével tudja elképzelni?

Az LMP továbbra is elkötelezett az ökopolitika iránt, a jövőben is egy fenntartható, igazságos országért fogunk dolgozni, elsősorban az embereket közvetlenül érintő helyi ügyeken keresztül. Az LMP titkáraként mindenkivel jól fogok tudni együtt dolgozni, akit a kongresszus megválaszt.

Osváth Sarolta

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .