Tévedés azt hinni, hogy a magyar válogatott vereséget szenvedett a svájciaktól. Á dehogy. Ez győzelem, és hazaffyas tett volt. Hogy is fordulhatott volna elő, hogy a játékot akárcsak imitálják egy olyan csapattal szemben, ahol honunk új ősellenségei, a migráncsok is rúghatják a labdát. Ja kérem, ha egy bankos ország a soros, mit nekünk 5 kapott gól!? Ez becsületbeli ügy. Nekünk gomba módra szaporodó stadionjaink vannak, nekik meg góljaik. Most mégis mi kerül többe? Na ugye! Gondolja csak szépen végig sorba mindenki. Derék magyar labdarúgóink a hont védték. Ők voltak a kerítés. Álltak. Minden erejükkel azért küzdöttek, hogy a bankos ország soros migráncsai ki ne szabaduljanak a pályáról, és nehogy rárontsanak a magyar szurkolótábor asszonyaira. Ez kérem felelősség. Érzület nemzeti. És ebben a nagy felelősség és küzdelem közepette még kétszer a labdára is koncentrálni tudtak. Mi ez, ha nem fantasztikus siker? Ne ágáljon senki, hogy továbbjutás meg ilyesmi. Ezek ilyen idegenszívű gondolatok. Ha eccer megmondták, hogy migráncsok ne, akkor így se úgy se. Következetes, határozott magatartást kell tanúsítani. A fociban különösen, hisz stadionostul, szotyistól nemzeti szimbóleumunk a lé a lét tétje.
Ismét megmutattuk a világnak, milyen kemény a magyar virtus. És a hajnal soha nem érhet véget. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Barb
