Kezdőlap Címkék Magyar

Címke: magyar

nermagyarok

0

Szombat reggel a Fehérvári úti piac előtt egy nő azt mondta nekünk, hogy azért nem szavaz ránk, mert *ő* magyar. Egy férfi az orrunk előtt jelentőségteljesen széttépte a szórólapunkat, hogy nyomatékosítsa nemtetszését.

A Fidesz 2010 óta minden eszközt bevet azért, hogy elhitesse velünk azt, hogy aki négyévente a szavazófülkében történetesen nem a narancssárga logó mellé húzza be az ixet, az hazaáruló. Aki nem velük, az ellenük.

Orbán Viktor mindeközben attól az Oroszországtól teszi függővé Magyarország jövőjét, ahol kormánykritikus újságírókat és ellenzéki politikusokat megmérgeznek, bebörtönöznek, meggyilkolnak.

Szóval ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy ez itt mindannyiunk hazája. Azokhoz pedig, akik nevükkel és arcukkal hitelesítik a Fidesz rendszerét annyit, hogy egy idő után egyre lehetetlenebb lesz elmagyarázni az embereknek azt, hogy hazafias cselekedet lenne Putyin Oroszországával szövetségre lépni.

Orosz Anna, az ellenzék XI. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje

Szanyi Tibor (nyílt) levelét megírta

Nyílt levelében beszólt az MSZP-nek Szanyi Tibor aki önálló mozgalmat indít, a mozgalmon belül hajlandó akár az MSZP elnöki funkcióját is elvállalni.

Kedves Elvtársam!

Immár bő egy hete ismét nem vagyunk bátrak.

A traumatikus választási vereségünk sem volt elég fejbekólintás ahhoz, hogy felébredjünk, s cselekvésbe fogjunk. Attól tartok, az MSZP politikai kómába esett.

A június 1-i Választmány ülésén, illetve előtte történtek önmagukban látleletét adják a helyzetünknek.

Az egyetlen EP-mandátumunk betöltéséről volt szó.

A vezetőink egy teljesen felesleges kérdést tettek fel titkos szavazásra, hogy tehát azt, akarjuk-e, ami a döntésünk nélkül is automatikusan bekövetkezne, azaz hogy az eredeti sorrendben kattanjon a listánk.

A gyávaság mintaesetének tudhatjuk be azt, hogy az elnökség – különösen annak fizetett része – nem akarta előterjeszteni, hogy név szerint ki legyen az egyetlen EP-képviselőnk?

Mi, választmányi kétharmaddal azt válaszoltuk, hogy mi az a párt vagyunk, amelyik semmilyen helyzetre nem képes érdemben reagálni.

Minden szép, minden jó, mindennel meg vagyunk elégedve: ezúttal a 6,62 %-kal.

Az ominózus szombati reggel egy országos elnökségi üléssel kezdődött. A pártelnök elmondta javaslatát, én viszont elvi éllel kifogásoltam, hogy a vezetés fősodra nem mer konkrét javaslatot tenni, hanem megint mismásol, s egy személyi javaslatot egy származtatott mechanizmusba burkol, azaz maradjon minden úgy ahogy van.

Aztán meg is döbbentem, minthogy rajtam kívül egyetlen más hozzászóló sem volt. Egy sem! Szóval képzeld el, egy hat nappal korábban péppé vert párt elnökségi ülését, ahol a vezetők a napirend fő kérdésében egy kukkot sem szólnak, hiszen annyira jó javaslatot tett az elnök a semmittevésre. Jobb híján hát szavazott az elnökség. Egyedül szavaztam nemmel.

Utána a megyei elnökök ülése következett. Itt is elhangzott a semmittevésre buzdító, immár “elnökségi” javaslat, ám itt sem volt hozzászólás. Igaz, szavazás sem, merthogy ez a testület csak konzultatív, ám ennek ellenére most éppen nem konzultált a napirendről, csak ülésezett. Alig egy héttel az eddigi legrosszabb választási eredményünk után!

Volt hát okom, hogy néhány fontos elvtársunk véleményét gyorsan kikérjem. Egyikük sem volt bátor, engem is féltettek. Ezért hát megszólaltam, hogy most nem a fő kérdés van elénk téve, hanem egy kamu, és engem nem a pozíciók érdekelnek, hanem a közösségünk jövője. Aztán jött a választmányi szavazás. Eszerint csak a küldöttek egyharmada akart volna változást. Későbbi felszólalásában persze mindenki.

Az MSZP évek, évtizedek óta egyre kevesebb politikai kérdést dönt el, következésképpen egyre több dolgunk dől el az idő sodrásában, köztük a sorsunk, szinte tőlünk függetlenül.

Ezért hát észre sem vettük, hogy a Bokros-csomag óta szép ütemesen adtuk fel baloldaliságunk több és több tételét, majd váltunk kormányon egy neoliberális konglomerátummá, aztán tartós ellenzékben mára ideológiailag is élő halottá. Néha kibuggyan belőlünk, hogy “Fizetésemelést!” vagy “Fizessenek a gazdagok!” és hasonlók, aztán a néma csend és mozdulatlanság.

Ma 20-30 emberből jó ha 1 (!) gondolja, hogy szükség lenne az MSZP-re. Anno velünk indult az “orrbefogásos” szavazás kultúrája. A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon. Hozzánk belépőkről alig hallunk, kilépőkről, elsétálókról, és sajnos elmentekről annál többet.

Évek óta alig láttam olyan “független” híradást, írást, amelyben jó arcunkkal tűntünk volna fel, mondjuk talán a XIII. kerület, esetleg Szeged kivételével.

Értelmiségi szimpátia sem övez minket. A baloldalinak ismert tudósaink, művészeink mára majdnem teljesen elhalkultak, rosszat pedig – udvariasan – inkább nem mondanak. Hovatovább akkor törünk ki külső-belső üdvrivalgásban, ha valaki számottevőbb ember, valami testület szóba áll velünk.

Jellemző, hogy európai listánk élbolyába lehetett kerülni azzal a hozománnyal, hogy ezáltal néhány ismertebb szakember csendes szimpátiáját esetleg kiválthatjuk.

Elnökünk alighanem téved, amikor vereségünk egyik okcsoportjaként párton belüli rivalizálásokat emleget, hiszen a nyílt jelölések, a meghirdetett pályázatok, a konstruktív viták nem szoktak ártani. Annál inkább az aljas kiteregetések, árulások, politikai indíttatásból egymás kizárására irányuló indítványok, s az ezek mögött meghúzódó álnokság, szemforgatás vagy akár gonoszság.

Elkezdtünk nem hinni egymásnak, sőt ebben haladó fokra jutottunk. 

Sokszor elképedek, amint pont az ellenkezőjét hallom vissza valakiről, mint amit nekem mondott, s mégha hamis is az adott “hír”, lám ezzel mégis előáll a hazugság. Meg az egymástól való félelem.

Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk.

6,62 %. Ha igaz, hogy a Párbeszéd egy 1-2 %-os párt, akkor mi keményen bezuhantunk 5 % alá, ami azt jelenti, hogy immár nem vagyunk országgyűlési képviseletre alkalmas tényező. És tényleg nem.

Hosszú ideje, hogy leszoktattuk szavazóinkat az irántunk való kötődésről. A hősidőkben ez úgy hangzott, hogy egyéniben ide, listán oda kell szavazni. Pártként megteremtettük az “elszavazás” gyakorlatát, ami 2018-ban oda fajult, hogy “szavazz a legesélyesebb ellenzéki pártra!” Mintha ez valami evidencia lenne a “mezei” választópolgárnak. Tartósan úgy viselkedünk, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, s mindenét odaadja neki.

Most, 2019-ben pedig elkövettük a lehető legnagyobb kampányhibát, hogy a véghajrá utolsó hetében az volt a fő üzenetünk, hogy most nem a választópolgárért, még csak nem is önmagunkért, hanem egy másik párt emberének a mandátumáért küzdünk. Mit is mondhat erre egy normális ember? Azt, hogy “szavazzon rátok a vasorrú bába!”…, aztán megoldotta saját kútfőből: DK.

Azóta sorra kapom a pártból való kilépésekről szóló üzeneteket, e-maileket, telefonhívásokat. Akik valamenyire érdekeltek az önkormányzati pozíciókban, azok most egyenként is remegésbe fogtak. Kétségbeesett alkudozások kezdődnek, hogy mi nem is vagyunk olyan kicsik. Pedig de.

Ennek a levélnek minden második és harmadik olvasója a semmittevésre szavazott múlt szombaton. Nem minősítek senkit, de rosszul tették. Adtak egy aranykulcsot annak a sofőrnek, aki a szakadékba navigálta a buszunkat. A társadalomnak szóló üzenetünk tehát most ez: nem csupán mindenkit nagyon is ott hagyunk az árok szélén, de ki is tüntetjük a sandán elsétálókat. Erre én sem szavaznék.

Sokszor mélázunk azon, hogy lehet a magyar nép olyan birka, amilyen. Rossz hírem van: mi, az MSZP-ben nagyobb birkák vagyunk!

Nekem nincs más célom, mint politikai otthont teremteni a társadalmi szolidaritás híveinek, úgymond a radikális baloldali fiataloknak, nőknek és férfiaknak.

“Holnapelőtt” jeligére mozgalmat indítok, amihez csatlakozhat bárki, aki azt vallja, hogy a Föld-i élet még menthető, ha újra a legszélesebb értelemben vett szolidaritás lesz úrrá a gondolkodásunkban. Ez egy zöldmezős beruházás, amely vörös vonalakat húz jó és rossz között, s akár pártok befogadására is alkalmas. Ha az MSZP-nek szüksége van rám, akkor elnökévé választ, azzal hogy a pártot az említett mozgalomhoz kötöm.

Hamarosan eljuttatom hozzád az általam képzelt jövő főbb téziseit, amelyek alapjai 10 éve születtek, akkor “Balra, magyar!” címmel.

Üdvözöllek:

dr. Szanyi Tibor

Miért sikertelen nemzet a magyar? Van-e kiút?

Évente 60-70 ezer kilométert autózom Magyarországon keresztbe-kasul; nem hiszem, hogy sokan lennének közöttünk, akik az utak, az árokpartok és épületek állapotától a boltokon, a benzinkutakon, a gyárakon és a szállodákon át a legkülönbözőbb rendű és rangú emberekig több közvetlen információval rendelkeznének az országról, mint én. Nagyon nem vagyok fideszes, de nagyon nem vagyok egy balos pártnak se a híve. Jól ismerem a Nyugatot és Közép-Kelet Európát, ahol korábban többet, de ma is még néhány hetet eltöltök évente munka kapcsán, emberekkel és gépekkel. Közben szegről-végről szakmám a történelem és a filozófia. A véleményem kiegyensúlyozott – és patrióta.

Esünk szét.

Megint miért? Mindig miért?

A magyar nemzet sikertelensége legkésőbb a klasszicizmusunk és a felvilágosodás óta – kétszázötven éve – a patrióta magyar értelmiség legfontosabb témája. Sokan sokféle magyarázatot találtak már a kérdésre, többen bele is őrültek, rengetegen itt hagyták az országot, legalább ennyien az életüket adták érte vagy az áldozatává váltak. A nemzetről való folyamatos önáltatás és hazudozás közepette a nemzetről való igazság kergetése Berzsenyitől Széchenyin át Esterházyig a színvonal ismérve is. Alul a zagy, felül – a fájdalmas élveboncolásban – a keserű igazság.

Az igazságkeresés hitelét kétségtelenül rombolta a XX. században az igazságot nélkülöző agresszió az öröklött tehetetlenség ellen a bolsevikok oldaláról, amelyet sajnos a mai progresszivista szemlélet részben tovább éltet. De az utóbbiak elutasítása csak a zagy szemében indokolja a nemzeti romantikát és kritikátlanságot; csak a zagy véli úgy, hogy a hazaszeretet ismérve a nemzeti dicsőség magasztalása egy nemzet füstölgő romjain. Márpedig a romok romok, a füst füst, a mélyben munkáló ismeretlen erőkkel való szembenézés változatlan. [*]

Nem akarok és nem tudok organikus magyarázatot adni itt mindenre, erre részben itt van a blogom eddigi csaknem 1400 bejegyzése és itt van megannyi írás jó néhány színvonalas magyar értelmiségi tollából. Inkább sorolom a romlás hátterének darabjait, amiről jóval kevesebb vita van a populáris nyilvánosságban (a mozifilmeken, a TV-ben, a szépirodalomban, az iskolákban, vitaklubokban stb.), mint a magyar gőggel lenézett Amerikában a saját – még mindig – feldolgozásra váró nemzeti traumáikról.

Ismeretlen témák…

Ilyen – a nagy nyilvánosságban hajmeresztően ismeretlennek számító, feldolgozatlan, de mitikus, torz formájukban a kultúránkat meghatározó – darabok a magyar etnicizmus, a nemzeti gőg és a nemzeti sérelmek dinamikája, a nemzeti nagyság tévképzetei, a magyar nemzeti szocializmus, a nemzet és a modernizáció konfliktusai, a polgárosodás és a hazafiság elkülönbözése és ellentétbe kerülése, Trianon és Auschwitz összefüggései, az egykori nemzetiségeink látószöge, kommunizmus és zsidóság, a magyar történeti mitológia, az elmaradt polgárosodás ismérvei, a kapitalizmus és a jólét viszonya, a liberális demokrácia, a szabadság és az államiasság konfliktusai, az az adófizetés és a polgári erkölcs stb., stb. Ezek jórészt ismeretlen témák a magyar nyilvánosság említett és nem említett fórumain, ezekről és más alapvető kérdésekről semmiféle alapos vita nincs, ami előre vihetné a közös dolgainkat, a zagy széndioxidot és ként dob fel, életünk tavai haldoklanak, mert nem bírják már tovább a beléjük folyó mérget és a vízforgás hiányát.

Akinek van szeme, látja: ami jó történik, az nagy nagy többségben magántőkéből jön létre; a közszolgáltatásaink ezzel szemben gyorsulva romlanak, az állam nevében bűnözők élősködnek a nemzet testén aljas módon legitimálva a tolvajlást Európa kétségkívül rosszul menedzselt problémáival és a zagynak nincs tudása a jelenségek szétszálazásához. Mivel a lényegi kérdések feldolgozatlanok, a kormány és ellenzéke egyformán rombolja a nyilvánosságot, amit egy hatalmas pöcegödörnek látnak, amelyet – azt gondolják – folyamatosan megtölteni hivatottak az ürülékükkel, az előbbi jórészt számításból, az utóbbi jórészt tudatlanságból dolgozik a nép további romlásán, miközben a magyarok fogynak a határainkon belül, a több évszázados áthúzódó problémáinkra nincs szem és fül, azt hisszük, meg lehet úszni a velük való szembenézést, ha még egyszer nemzetet akarunk látni a füstölgő romok helyén. Nem lehet. Hányszor kell még bebizonyítania a sorsnak, hogy zagyon nem lehet várat építeni?

A címben feltett második kérdésre, hogy mi a megoldás: nem tudom.

Van-e kiút? Nem látok. Annak a zagynak kellene – a puszta számaránya miatt – a kiút felé vennie az irányt, amely a minőségénél fogva képtelen erre. Addig pedig, amíg ez a csoda be nem következik, az erkölcstelenség marad. A rombolás marad.

[*] Az egyik utolsó érv a nemzeti kritikátlanságtól, hogy “már az is csoda, hogy megmaradtunk”, ez is a nagyszerűségünket bizonyítja. Kérem, ugyan miért? Objektíven nézve Magyarország (a Magyar Királyság) a XIV. században élte a fénykorát és máig tartóan folyamatosan veszítette el a befolyását, a legnagyobb időre a függetlenségét, a gazdasági és katonai erejét, a kulturális befolyását, majd a területe nagy részét (amikor nem mellesleg nyugati politikai döntés volt az is, hogy a románok és a cseh-szlovákok nem foglalhatták és számolhatták fel egészen), ma pedig roppant bölcsen a Nyugat ellen harcol, ahova mindig is igyekezett.

Eközben államok alig tűntek el Európában, inkább létrejöttek, nem kevés éppen a mi nemzetiségeinkből vagy azokkal egyesülve, ami éppen nem a kivételes erőnket bizonyítja, hanem a relatív erőtlenségünket. A konzisztens erőtlenségünket. Ezt nemzeti nagyságnak hazudni az okok keresése helyett: cinikus, aljas és nemzetellenes. Mindenkor mindenhova ellenséget vizionálni, majd önsajnálatba és önsorsrontásba menekülni hatékony politika helyett felveti a nemzeti értelem teljes megbomlásának gyanúját..

Magyar katona orvosok a Bundeswehr-ben?

0

530 ezer olyan uniós polgár él Németország területén, aki 18 és 30 év között van. Közülük lehetne toborozni katona orvosokat vagy informatikusokat a Bundeswehr számára. Ezt az ötletet vetette fel a német hadsereg főfelügyelője egy sajtóbeszélgetésen.
Eberhard Zorn főfelügyelő Essenben a Funke média csoport sajtóbeszélgetésén elmondta: a Bundeswehr komoly létszám gondokkal küzd. Ennek egyik oka az, hogy mind kevesebb német fiatal választja a hadsereget. Ahol viszont jelenleg alapkövetelmény a német állampolgárság. A főfelügyelő felvetette: ha az uniós állampolgárok között is toborozhatnának, akkor jelentős mértékben javulnának az esélyek. Nem harci alakulatokba keresnek embereket hanem elsősorban katona orvosokat illetve más egészségügyi dolgozókat szeretnének találni köztük. Ezenkívül a sereg híján van informatikusoknak is. Uniós polgárok itt is jól jönnének a Bundeswehr-nek. Berlinben a kormánypártok nemrég dolgoztak ki egy olyan törvényjavaslatot, mely megkönnyítené a külföldi szakemberek alkalmazását Németországban. Jelenleg alacsony a munkanélküliség Európa legnagyobb gazdaságában, ahol sok ágazatban komoly munkaerőhiány tapasztalható. Ide tartozik az egészségügy és az informatika is. A hadseregnek komoly elvárásai vannak a dolgozókkal szemben, ezért a fiatalok mind kevésbé választják a Bundeswehr-t. Ezen segíthet, ha uniós polgárok is német egyenruhát ölthetnének, és a Bundeswehr-ben lennének orvosok vagy informatikusok.

Románia leggazdagabb magyarjai 2018-ban

0

Ebben az évben 10 magyar fért fel arra a listára, amelyen a Capital minden évben bemutatja az ország 300 leggazdagabb emberét. Idén legalább 22 millió eurós vagyon kellett ahhoz, hogy labdába lehessen rúgni. A leggazdagabb romániai magyar ezúttal is, nem meglepő módon Teszári Zoltán lett. A titokzatos milliomos vagyona hatszor nagyobb, mint a második leggazdagabb romániai magyaré.

 

1.Teszári Zoltán (3. az összesített listán)

Vagyon: 600-620 millió euró

Kor: 48 év

Lakhely: Bihar megye

Soha nem adott interjút, fotót sem igazán lehet készíteni róla. Az egyetlen nyilvános szereplése is 2002-re nyúlik vissza, amikor egy üzleti gálán “Az év reménysége” díjjal tüntették ki. Az akkor kapott díjra viszont eléggé rászolgált: Teszári 48 éves korára egy valódi vállalatbirodalmat épített fel. Sorozatban második éve Teszári Románia harmadik leggazdagabb embere. Évek óta messze ő a leggazdagabb romániai magyar.

Az üzletember fiatalkorában cselgáncsozott, képviselte Romániát az 1990-es Európa Bajnokságon. Miután abbahagyta a versenysportot, Ludescher Csabával vállalkozni kezdett. Társával kezdetben fagylaltot árusítottak, majd megalapították a fagylaltpor és ostyák előállításával foglalkozó Rubin&King-et. A fagylaltbiznisz után előbb a TVS Holding nevű cégben volt érdekelt, majd egy társával megalapította a Kappa nevű telekommunikációs vállalatot. A cégből azért szállt ki, mert míg a többi részvényes kizárólag a bukaresti piacban gondolkodott, Teszári sokkal inkább országos léptékű vállalatot szeretett volna felépíteni, ezért 1997-ben létrehozta saját telekommunikációs cégét, az RCS-t.

A hatalmas sikert ez a döntés hozta meg számára. A Capital kiemeli, hogy Teszári abban is kiemelkedik a többi listán szereplő milliomos közül, hogy szolgáltatásai révén a talán ő van a legtöbb hazai háztartásban jelen. A vállalata hatalmas utat járt be, 2017-ben kifejezetten jó pénzügyi adatokat jelentett, és túl vannak egy tőzsdei bevezetésen is, amelyet a hazai börze legnagyobb olyan listázásának neveznek, amelyet egy magánkézben levő vállalattal hajtottak végre.

A vállalat üzleti forgalma 475,8 millió euró. Négy piacon összesen 14 millió “bevételt generáló egységgel” számolnak. Év végére a becslések szerint a vállalat optikai hálózata 7 millió háztartásban lesz jelen Romániában és Magyarországon.

  1. A Mudura család (51.)

Vagyon: 95-100 millió euró

Lakhely: Bihar megye

A Mudura család a tulajdonukban levő nagyváradi Lotus Center mellé nemrégiben megvásárolta a csődben levő Oradea Shopping City kereskedelmi központot is. Az augusztusban zajló tranzakció értéke elérte a 8 millió eurót.

  1. Pálfi Miklós

Vagyon: 70-72 millió euró

Kor: 60 év

Lakhely: Bukarest

Pálfi Miklós a Romaqua Csoport alelnöke és kisebbségi tulajdonosa. A vállalatcsoport részvényeinek 30,7%-át birtokolja. A Capital szerint Pálfi a kilencvenes évek végén üzlettársával, Octavian Creţu üzletemberrel először gyógyszergyártó vállalatokat vásárolt volna meg, de a tárgyalások sikertelensége után végül egy volt állami vállalatot, a borszéki ásványvizet palackozó Borsec nevű céget vették meg.

  1. Gadola István (140.)

Vagyon: 40-42 millió euró

Kor: 65 év

Lakhely: Kolozs megye

A Capital szerint az elmúlt évhez viszonyítva 5 millió euróval növekedhetett Gadola István vagyona. Gadola két társával, Péter Pállal és Ioan Soceával alapította a kolozsvári székhelyű Energobit nevű vállalatot. 2012-ben a lengyel Innova Capital befektetési vállalat megvásárolta a három alapítótól az energetikai vállalat részvényeinek jelentős részét. Gadola másik két alapítótársával egyetemben 20 millió eurót kapott a részvényeiért, s bár továbbra is tulajdonosok maradtak a cégben, részesedésük elenyészőnek volt mondható.

  1. Pászkány Árpád (160.)

Vagyon: 35-37 millió euró

Életkor: 47 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. Bara Levente (200.)

Vagyon: 30-32 millió euró

Kor: 42 év

Lakhely: Fehér megye

  1. Korponay Ferenc (228.)

Vagyon: 27-30 millió euró

Kor: 51 év

Lakhely: Máramaros megye

  1. Péter Pál (231.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Kor: 66 év

Lakhely: Kolozs megye

  1. A Szász testvérek (242.)

Vagyon: 25-27 millió euró

Lakhely: Maros megye

  1. A Pál család (267.)

Vagyon: 23-25 millió euró

Lakhely: Hargita megye

(Transindex)

Meghalt a holokauszt magyar származású nemzetközi hírű kutatója

A 96 éves korában meghalt Randolph L. Braham két hónappal ezelőtt még nyílt levelet írt a Mazsihisz elnökének, amelyben tiltakozott a Sorsok Háza projekt szellemisége ellen. 2014-ben visszaküldte a 2011-ben kapott Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar kormány „a Horthy-korszak tisztára mosására” törekszik.

Randolph L. Braham Észak-erdélyi szegény zsidó családban, Ábrahám Lajos és Katz Eszter fiaként született. Kevéssel születése után a család Bukarestből visszaköltözött korábbi lakhelyükre, Désre, az általános iskolát és a gimnáziumot is Désen végezte. Iskolás éveiben délutánonként egy műbútorasztalos műhelyében dolgozott. 1943. október elején behívták munkaszolgálatra, ezredével 1944 márciusában a szovjet frontra került. Decemberben néhány társával együtt megszökött és egy magyar tanyán rejtőzött. 1945 januárjában rövid időre szovjet fogságba került, ahonnan egy szovjet zsidó tiszt a zsidó foglyokat elengedte.

Miután 1945-ben befejezte a gimnáziumot, egy marosvásárhelyi ismerősével Budapesten át eljutott az ausztriai, majd a németországi amerikai megszállási övezetbe. Mivel több nyugati nyelven is beszélt, a menekültek ügyeit intéző egyik szervezetnél sikerült álláshoz jutnia. Felvették a müncheni Maximilian Egyetemre, ahol közel két évig tanult, többek között politológiával foglalkozott.

1948 januárjában külföldi egyetemi hallgatóként érkezett az Egyesült Államokba és ott folytatta tanulmányait. Közben egyik rokona üzletében, a szünidőben pedig nagybátyja szállodájában dolgozott.

1949-ben doktorált a City University of New York City College-ben, 1952-ben szintén New Yorkban PhD-fokozatot szerzett.

1956-tól nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig összehasonlító politikatudományt tanított.

Tizenöt közeli rokona közül tizenhárman pusztultak el a holokauszt idején. Ő maga – a fronton munkaszolgálatot teljesítő zsidó férfiak nagy többségéhez hasonlóan – a koncentrációs tábort elkerülte.

1954-ben megnősült. Németországban született felesége 1946-ban Olaszországból érkezett az Egyesült Államokba, ahol vegyészmérnöki képesítést szerzett, de sokáig számítógépes mérnökként dolgozott. Két fiuk közül az idősebbik, Steven közgazdász diplomát szerzett; a fiatalabbik, Robert zenetudománnyal foglalkozott, majd egy internetes újság főszerkesztője lett.

Randolph L. Braham tudományos tevékenységének középpontjában a közép-európai, elsősorban a magyarországi holokauszt kutatása áll. Nem sokkal a PhD megszerzése után fogott hozzá a holokauszt történetének kutatásához, bekapcsolódott az akkoriban létesült jeruzsálemi Jad Vasem Intézet ilyen irányú munkájába. Az 1950-es évek végétől több ország, köztük Magyarország és Izrael levéltárainak erre vonatkozó anyagát tanulmányozta át.

Legismertebb, fő művének tekinthető munkája a kétkötetes The Politics of Genocide: The Holocaust in Hungary című könyve (New York, 1981), ezt nálunk

A magyar Holocaust címen 1988-ban adták ki.

A bővített, átdolgozott változat az Egyesült Államokban 1994-ben, Magyarországon 1997-ben jelent meg, ekkor már az eredeti cím fordításával: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon.

Munkásságát itthon többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011) kitüntetésekkel ismerték el. Az utóbbi kitüntetést 2014-ben visszaküldte, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar kormány „a Horthy-korszak tisztára mosására” törekszik.

Az Európai Unió elhagyásáról is kérdezte az embereket a Nézőpont

A Visegrádi Négyek országai felnőtt népességének túlnyomó része (86 százalék) ismeri a V4-et és 63 százalékuk úgy gondolja, hogy országa a szövetség keretein belül jobban érvényesítheti érdekeit – ezt a következtetést vonta le a Nézőpont Intézet négy országban készített telefonos közvélemény-kutatásából. A válaszadók 47 százaléka optimista a jövőt illetően, 82 százalékuk nem hagyná el az EU-t, ugyanakkor a menekültkvótákat 77 százalékuk elutasítja.

 

A Visegrádi Együttműködés ismertsége a négy érintett országot összesítve rendkívül magas szintű, a válaszadók 86 százaléka ugyanis az adatfelvételt megelőzően már hallott a szövetségről. Leginkább a csehek és a szlovákok vannak tisztában a közép-európai EU-s országok szövetségének létezésével, 91, illetve 88 százalékuk hallott az Együttműködésről. A másik két tagállamban valamivel alacsonyabb a V4-ismerők aránya, ugyanakkor a magyarok 83, valamint a lengyelek 81 százaléka is ismeri a Visegrádi Együttműködést. Korábbi, a Visegrad Group által 2001-ben és 2015-ben végzett felmérésekhez képest jelentős növekedés állt be az Együttműködés ismertségében. A növekvő ismertség annak lehet köszönhető, hogy az európai migrációs válság és az ennek megoldására adott közös válaszok növelték V4-ek politikai súlyát és így a róluk szóló híradások számát.

A Visegrádi Együttműködést a tagok továbbra is nagyon fontosnak ítélik meg (10-es skálán 7,4-es átlag), legfontosabbnak a magyar lakosság tekinti (7,9-es átlag). Országonként maximum 3 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem tartják fontosnak, viszont minimum 17 és maximum 39 azoké, akik nagyon fontosnak tartják az Együttműködést, tehát marginális az elutasítottsága, de jelentős tábora viszont mindenhol van a szövetségnek.

Nem csak a jelenlegi állapot a fontos az Együttműködés kapcsán, a kutatásból kiderült az is, hogy

milyen területeken mélyítenék tovább a kapcsolatokat a lakosok.

A válaszadók szerint a V4-eknek leginkább az autópálya-építés (82 százalék) és tudományos kutatások (78 százalék) tekintetében kellene szorosabbra fűzni kapcsolataikat, legkevésbé pedig az adópolitikák összehangolását tartják fontosnak (39 százalék). Ez volt az egyetlen terület, amely esetében nem gondolta legalább a visegrádi országok polgárainak fele azt, hogy szorosabbra kellene fűzni az eddigi állapotnál a kapcsolatot. Szintén fontos kapcsolódási pont még a turizmus, az iparpolitika és az energiapolitika.

A válaszadók alapvetően optimistán látják a jövőt, 47 százalékuk szerint országuk öt év múlva a jelenleginél jobb helyzetben lesz, ellentétes véleményt 37 százalék képvisel.

A legderűlátóbbnak a magyarok számítanak,

49 százalékuk szerint lesz jobb helyzetben országuk öt év múlva, 34 százalékuk szerint viszont romlik a helyzet a következő fél évtizedben. A csehek 48, a szlovákok 47 százaléka optimista, a lengyeleknél viszont 42 százaléknyi bizakodóra 39 százaléknyi pesszimista jut. Minden egyes visegrádi országban többen vannak tehát a következő 5 évet tekintve optimisták, mint a pesszimisták.

Mind a négy állam népességének többségi álláspontja az, hogy országuk a V4 keretein belül hatékonyabban tudja érvényesíteni érdekeit, mint önállóan. Mind a négy ország felnőtt népességének majd kétharmada, 63 százaléka is úgy gondolja, hogy V4 segítségével saját állama jobban érvényesítheti érdekeit az Európai Unióban. Leginkább a magyarok és a szlovákok vannak meggyőződve a Visegrádi Együttműködés eredményességéről, azonban a cseh és a lengyel felnőtt népesség többsége is hiszi, hogy a szövetség segítségével könnyebb az egyes országok érdekeinek az érvényesítése.

Az EU-ból való kilépés gondolata szinte meg sem fordul a Visegrádi Négyek államainak polgárai fejében: a lengyelek 86, a szlovákok 85, a magyarok 82 százaléka szerint országának nem kellene elhagynia az uniót. A csehek hagyományos euroszkepticizmusát tükrözi a kutatás eredménye, de még nekik is csak egyötödük lépne ki az unióból, 76 százalékuk tag maradna.

Az uniós tagsággal ellentétben, a menedékkérők uniós kvótarendszer alapján történő elosztásának ötlete továbbra sem túl közkedvelt a V4-tagállamokban. A válaszadók 77 százaléka inkább vagy egyáltalán nem ért egyet a mechanizmussal, mindössze 18 százalékuk támogatja azt. A csehek 83 százaléka, a magyarok és a szlovákok 78-78 százaléka, valamint a lengyelek 68 százaléka utasítja el az állandó elosztási mechanizmus ötletét.

Fehérorosz diplomáciai autóval utazott Gruevszki? – BRÉKING! Az információt megerősítették Szerbiából

Azt, hogy Nikola Gruevszki pontosan hol van, és egyáltalán, milyen körülmények között, kinek a segítségével jött Magyarországra, még mindig homály fedi. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ügyben, mellébeszélések és maszatolások – főleg a magyar külügy megszólalásai nem segítik a tisztánlátást.

Eddigi ismereteinket főként albán, macedón, valamint montenegrói forrásokból szerezhettük, a magyar külügy – fogalmazzunk finoman – visszafogottan szólal meg az ügyben,

Amint az a sajtóban is megjelent, mi is írtunk róla, a volt macedón miniszterelnök maga vezette az a diplomáciai gépkocsit, amellyel előbb Szerbiába érkezett. Ám új fejlemény lehet az ügyben, amit a Független Hírügynökség egyik olvasója hozzászólásában megvilágított. Mint írja, „Nem tudom van-e jelentősége, de ha  Nikola Gruevszki Szerbiába már 55A05 jelzésű autóval érkezett, akkor ez azt jelentené, hogy nem magyar diplomáciai kocsi volt. Az 55 Szerbiában Fehéroroszországé, Magyarországé a 14-es jelzés.”

Még nem tudtuk ellenőrizni az információt, ám amennyiben olvasónk jól tudja, és a 55-ös jelzéssel valóban a fehérorosz illetőségű autókat illetik, akkor az ügy még az eddiginél is érdekesebb fordulatot vehet.

Elképzelhető ugyanis, hogy egy eddig nem ismert, fehérorosz szál is feltűnik a történetben, vagyis a Budapesten a börtönbüntetése elől bujkáló, Magyarországon politikai menedékjogot kért volt macedón elnököt nem csak a magyar, de a fehérorosz hatóságok is segíthették.

Ha ez így van, akkor az nem csupán diplomáciai, de biztonsági kockázatokat is felvet.

Cikkünk megjelenése után kaptuk az információt Szerbiából, hogy valóban úgy van, ahogyan azt olvasónk is jelezte: Szerbiában 55-ös számmal a fehérorosz diplomáciai autókat jelzik.

A CEU elleni hadjárat az amerikai-magyar kapcsolatokat is veszélyezteti

A Közép-európai Egyetem (CEU) üdvözli a több mint 60 tagú, korábbi vezető amerikai kormányzati tisztségviselőkből, nemzetbiztonsági szakértőkből és tudósokból álló kétpárti Transzatlanti Demokrácia Munkacsoport támogatását.

A szervezet szerint a CEU működését és akadémiai szabadságát sújtó fenyegetés egyúttal az amerikai-magyar kapcsolatokat is veszélyezteti. „A CEU elleni hadjárat szimbolikus lépés egy olyan létfontosságú intézmény ellen, amely a demokrácia, a nyitottság és az esélyegyenlőség az Atlanti-óceán mindkét partján érvényes elvét képviseli.” – írja a Munkacsoport.

Michael Ingatieff, a CEU rektora az amerikai köztelevízióban legutóbb arról beszélt, hogy szerinte, az Egyesült Államoknak oda kell figyelnie Magyarországra. A CEU rektorának meglehetősen érdekes nyilatkozatát itt ismertettük.

Csúszik az „évszázad legrosszabb beruházása”

0

Akár 2032-ig elhúzódhat az új paksi erőmű építése. A magyar embereket évtizedekre eladósító gigantikus hitelmegállapodás megkötésekor a kormány még 2023-at jelölte meg céldátumnak. Az LMP követeli, hogy a kormány hivatalosan is valljon színt és adjon magyarázatot a csúszásra.

Mint közleményükben írják, a kormány tagjai lassan többet járnak Moszkvába, mint a saját minisztériumaikba, mégis számos konfliktuspont lehet továbbra is az orosz és a magyar fél között a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban. Az LMP határozott meggyőződése, hogy az évszázad legrosszabb beruházása irtózatosan drága és veszélyes a magyar embereknek, ezért az alapvető cél továbbra is az, hogy a paksi bővítési beruházást állítsák le.

A pártot az is érdekelné, hogy mi a további csúszás valódi oka, mennyi közpénzt fordítottak eddig a projektre, és milyen konfliktuspontok vannak a Roszatommal és az orosz bürokráciával.

FRISS HÍREK

A bírák elné...

Szabadságjog...

Brit választ...

Kérdezni tud...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK