A magánélet védelmére hivatkozva olyan törvényt fogadtat el a kormány a parlamenttel, amely tovább korlátozná a sajtó szabadságát. Ez az embereket láthatóan nem különösebben érdekli. Nyár van, aki teheti, nyaral, akinek nem futja erre, próbálja túlélni a rekkenő hőséget. De nem csak ezért nem foglalkoztatja a nagy tömegeket a sajtószabadság, hanem azért sem, mert az emberek többsége ugyanis még mindig azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.
Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.
Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.
De leginkább persze tájékoztatni. Mert azért az fontos, hogy az ember tudja, mi történik a világban, és mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa, hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.
Nem kötelező persze – maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a lehetőséggel, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.
Szívük joga.
Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak lenni is jogunkban állna. Hogy ne csak arról tudhassunk, ami a hatalomnak kedvére való.
