Putyin szóvivője béketárgyalásokat javasol

0
960
trt.net.tr

Dmitrij Peszkov szerint “jó alap lenne az orosz – ukrán béketárgyalásokra a 2022-es tárgyalás, mely majdnem sikerrel járt.” Oroszország agresszióját követően tárgyalások folytak semleges területen, és végül megszületett a tűzszüneti megállapodás, melyből máig tisztázatlan okok miatt nem lett semmi.

Schröder, ex német kancellár, aki Putyin pénzen él amióta nyugdíjba ment, és fontos szerepet játszott a német – orosz kapcsolatok alakításában, azt nyilatkozta, hogy Boris Johnson akkori brit miniszterelnök ultimátuma akadályozta meg a fegyverszünetet. Az egykori német szociáldemokrata kancellár szerint a Nyugat közölte Zelenszkij elnökkel: amennyiben elfogadja a fegyverszünetet, akkor a jövőben nem számíthat pénzügyi és katonai támogatásra. Ukrajna már akkor is lélegeztető gépen élt hiszen az orosz háromnapos villámháborút is csak az USA segítségével tudta megállítani, kapitulált. Zelenszkij elnök közölte: a béke tárgyalások előfeltétele az, hogy az oroszok vonuljanak ki Ukrajna egész területéről – beleértve a Krím félszigetet is, melyet Oroszország 2014-ben foglalt el.

A Krím félszigetet Hruscsov 60 évvel korábban adta Ukrajnának, mert a párt harcokban Ukrajna Kommunista Pártja őt támogatta vetélytársaival szemben.

A Krímben az ukránok mindig kisebbségben voltak, a kezdeti tatár többséget, később a betelepítések orosz többséggé változtatták. Oroszország ünnepélyesen bekebelezte a Krímet. Ennek feladását a tárgyalások előfeltételének megtenni nyilvánvalóan azt jelenti: Ukrajna és a mögötte álló Nyugat nem hajlandó tárgyalni. Most is ezt mondta Dmitrij Peszkov: Ukrajna nem áll készen a béketárgyalásokra.

Zelenszkij elnök válaszul kijelentette:

”ha akkor megállapodást kötöttünk volna, azzal nem lett volna vége a háborúnak”

– vagyis 2022 áprilisában egyáltalán nem bíztak abban, hogy Putyin betartja ígéreteit. A bizalmatlanság egyáltalán nem alaptalan hiszen Putyin az agresszió kezdete előtt hónapokig azt állította: Washington hazudik amikor azt állítja, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát! Majd 2022 február 24-én az oroszok mégiscsak megtámadták Ukrajnát. Azóta tart a háború, amelyik megnyerhetetlen hiszen az ukrán hadseregnek nincsen meg az ereje ahhoz, hogy kiszorítsa az oroszokat az ország területéről.

- Hirdetés -

Stoltenberg NATO főtitkár le is vonta a tanulságot: 5 éves finanszírozási tervet dolgozott ki Ukrajna támogatására. Ezalatt az idő alatt a NATO tagállamok 100 milliárd dollárt fizetnének be egy közös kasszába, melyből Ukrajnát támogatnák.

Trump mint békeangyal?

Ferenc pápa látva a háborús helyzet reménytelenségét felszólította Ukrajnát, hogy mutassa fel a fehér zászlót, és kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal.

Ezt Zelenszkij elnök és a NATO elutasította, de alternatívát képtelenek felmutatni. A háború támogatottsága egyre csökken Ukrajnában és Oroszországban. A NATO megosztott: Lengyelország és a három balti állam támogatja Macron elnöknek azt a javaslatát, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába a gyengélkedő ukrán hadsereg támogatására. Az USA, Nagy Britannia és Németország ezt elutasítja. Magyarország és Törökország a béke pártján áll. Erdogan elnök többször is felajánlotta közvetítő szerepét annál is inkább, mert 2022 áprilisában ott folytak az orosz- ukrán tárgyalások.

Putyin egyik kezével békejobbot nyújt, a másikkal fenyegetőzik: közzétett egy videót az új orosz csodafegyverről.

A náci Németországban Goebbels propagandája terjesztette a csodafegyver mítoszt akkor amikor már az angolszász hatalmak és a Szovjetunió harapófogóba fogta a náci Németországot. Werner von Braun ki is fejlesztette a V1 és V2 rakétákat, de ezek már nem tudtak változtatni a háború menetén: Hitler öngyilkos lett amikor a szovjet csapatok már közel jártak bunkeréhez.

Putyin orosz elnök most Donald Trumpban bízik, aki fogadkozik: napok alatt rendezné az ukrajnai válságot. Hogyan? Ezt senki sem tudja, talán maga Donald Trump sem.

Azt viszont tudja az ex elnök, aki vissza akar kerülni a Fehér Házba: az amerikai közvéleményt nemigen érdekli a külvilág, de semmiképp sem akar háborút. Trump ezért békeangyalként akar bevonulni újra a Fehér Házba, ha megnyeri a választásokat. Trump támogatói azt hangsúlyozzák: hiba volt, hogy Biden stratégiai ellenfélnek jelölte Kínát és Oroszországot. Trump tárgyalna mind Hszi Csin-ping kínai mind pedig Putyin orosz elnökkel. Persze novemberig még sok idő van, Biden elnök is ráveheti Zelenszkij ukrán államfőt a tárgyalásokra. Ezzel tisztában van Ukrajna elnöke is, aki legutóbb úgy nyilatkozott Washingtonban:

”Biden elnök öt perc alatt megállapodhat a fejünk fölött Putyinnal, csakhogy mi ezt nem fogadnánk el.”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .