A CIA igazgatója, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt hosszú írásban vázolja fel az amerikai hírszerzés tapasztalatait és céljait Oroszországgal és Kínával kapcsolatban.
William Burns, aki a Washington Postban idézi fel emlékeit utolsó moszkvai tárgyalásáról Putyinnal 2021 novemberében, megírta, hogy
“Közöltük velük: pontosan megértettük, hogy mire készülnek. Putyin és vezető tanácsadói meg voltak győződve arról, hogy ez az utolsó lehetőség Ukrajna megszerzésére. Ezért nyugtalanabban távoztam mint ahogy Moszkvába érkeztem.”
Vajon ezek után Putyin miért indította meg mégiscsak a háborút? Minden bizonnyal alábecsülte azt, hogy CIA mennyire pontosan képes előrejelezni az orosz szándékokat, és mennyire megerősítette Ukrajnát, ahol a villámháborút csírájában elfojtották amikor legyilkolták a Zelenszkij elnök elfogására Kijevbe érkezett orosz kommandósokat 2022 februárjában.
Marina Miron, a londoni King’s College hírszerzési szakértője elmondta, hogy a nyugati hírszerzés annyira hatékony: előbb ismerik az orosz vezérkar szándékait mint az orosz katonák, akiknek a parancsokat végre kellene hajtaniuk.
Mit csinál most a CIA? Igyekszik fellazítani az orosz közvéleményt, amelyet az elhúzódó háború és a gazdasági nehézségek szembefordulhatnak Putyinnal. Jól megmutatta ezt a Prigozsin puccs kísérlet amikor senki sem sietett az orosz elnök oldalára állni. Miért nem? De Gaulle tábornok mondta:
a sikernek mindig sok apja van, a kudarc árvagyerek!
Putyin ukrajnai háborúja kudarc Oroszországnak, de vajon az Egyesült Államoknak és Európának jó-e, ha elhúzódik a konfliktus?
Erről nyilván vita folyik Washingtonban, ahol tudják: nem Oroszország hanem Kína az igazi vetélytárs a globális versenyben.
Milyen viszonyt akar Pekinggel a Biden kormányzat?
Yellen pénzügyminiszter Kínában tárgyalt nem sokkal azután, hogy Hszi Csin-ping elnök fogadta ott Antony Blinken külügyminisztert is. Korábban Hirosimában Biden elnök kijelentette a G7 csúcstalálkozó után: “Megkezdődhet az olvadás a kínai kapcsolatokban.”
Ehhez képest az USA szövetséget kötött Indiával épp Kínával szemben. Pont úgy, mint 1972-ben amikor az USA Kínával paktált le a Szovjetunióval szemben, most Indiával kötött szövetséget a veszélyes vetélytárssá váló Kínával szemben.
Az 1,4 milliárd lakosú Kína, amely korszerű technológiával rendelkezik, sokkal veszélyesebb vetélytárs mint a Szovjetunió, amelynek gazdasági rendszere versenyképtelen volt. Épp ezért a CIA – a szervezet történetében egyedülálló módon – létrehozott egy “új missziós központot, mely kizárólag Kínára összpontosít” – írja William Burns igazgató, még hozzáteszi: “mindenütt fokozzuk erőfeszítéseinket, hogy versenyre kelhessünk Kínával, Latin Amerikától Afrikán át az indo-csendes óceáni térségig.”
És Európa?
Erre nem sok szót veszteget a CIA igazgatója pedig az USA mindent megtesz azért, hogy gyengítse az Európai Unió kapcsolatait Kínával és Oroszországgal, mert gazdasági NATO-t akar. Jól mutatja ezt, hogy kit jelöltek Washingtonban a NATO új főtitkárának? Ursula von der Leyen asszonyt, az Európai Unió brüsszeli bizottságának jelenlegi vezetőjét, akinek a megbízása jövőre jár le. Ezért hosszabbították meg egy évvel Stoltenberg főtitkárt a NATO-ban.
Macron francia elnök nem véletlenül kapálózik az amerikai szándékok ellen, mert felmérte: ha az Európai Unió gyengíti kapcsolatait legnagyobb kereskedelmi partnerével, Kínával, akkor végképp elvész szuverenitása az Egyesült Államokkal szemben.
William Burns tisztában van az európai aggodalmakkal, ezért egy korábbi előadásában elítélte a szakítást – decoupling- Kínával, és helyette az európai megoldást – derisking- javasolta mindenki számára. Csakhogy Pekingben átlátnak a szitán: a Global Times egyből közölte, hogy ez csak játék a szavakkal, mert lényegében a kínai kapcsolatok gyengítéséről van szó.
Mi most az USA stratégiája Kínával kapcsolatban? Ez nem derül ki a CIA igazgatójának írásából sem, melyet a Washington Post közöl. Ez a kérdés éppúgy nyitva marad mint az ukrajnai háború lezárásának ügye. Világos stratégia nélkül a CIA sem tehet csodát. Ezzel William Burns is tisztában van, ezért így határozza meg az amerikai hírszerzők feladatát:
