„Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.”

0
856

„Valóban elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak. Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna.” Frank Csongos, azaz Csongos Ferenc, a hatvanas évek óta Amerikában élő újságíró (UPI, Szabad Európa Rádió) mondta el ezt a történetet a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Csongos a Trump-kormányzatról, Magyarország amerikai megítéléséről és a Soros ellenes kampányról is beszélt.

Mi történik Amerikában? Te hogy látod: az amerikai demokrácia elég erős ahhoz, hogy túlélje a Trump-korszakot?

Véleményem szerint Amerika elég erős ahhoz, hogy túlélje a jelenlegi helyzetet. Megbirkózott már ennél nagyobb kihívásokkal is. Ide tartozik a rabszolgatartás, a polgárháború, egyes polgári jogok felfüggesztése a két világháború között, beleértve a japán származású amerikai állampolgárok internálását a negyvenes évek elején, a McCarthy-korszak… Ahogyan egykor a középnyugati Indiana állam volt kormányzója mondta: Amerika története, minden tökéletlenségével, az emberi szabadság rendületlen bővítéséről szól.

Ami Trump elnököt illeti, nyugtalanítónak tartom a média elleni támadásait. Az elnök azt mondta, hogy a hamis média („Fake Media”) a nép ellensége és háborúban áll az országgal. Erre válaszolta a Washington Post főszerkesztője, Marty Baron: Mi nem háborúzunk, csupán dolgozunk.

Az amerikai média nagy része kritikus Donald Trumppal szemben, de vannak Trump-párti médiumok is (Fox). Az amerikaiak többsége még mindig a televízióknak hisz, vagy az internet átvette a vezetést?

Az idősebb generáció még mindig újságot olvas; a New York Timest, a Washington Postot, a Wall Street Journalt és más lapokat. Ezek azok az újságok, amelyek breaking news-t közölnek, azaz pénzt és időt nem kímélve oknyomozást folytatnak. E sztorik közül azután sok vezető anyag lesz a televíziós híradásokban. A fiatalabb korosztály az internetet használja.

Mint a hajdani UPI és a Szabad Európa Rádió szerkesztője, szerkesztőségvezetője, annak idején volt alkalmad közelebbről is látni a washingtoni „boszorkánykonyhát”. Történt-e változás ezen a téren is, Trump elnöksége alatt?

Mint a United Press International külpolitikai riportere (a hírügynökségi pályafutásom vége felé a washingtoni irodát vezettem) abban a szerencsében volt részem, hogy a Kremlben lehettem, amikor Jelcin bejelentette a Szovjetunió végét; Albániában részt vettem James Baker külügyminiszter történelmi jelentőségű látogatásán; szemtanúja voltam a közel-keleti béketárgyalásoknak a terepen és a Fehér Házban, a Pentagonban és a külügyminisztériumban egyaránt, méghozzá az idősebb Bush elnöksége alatti Öböl-háború idején.

A Szabad Európa/Szabadság Rádió szerkesztőjeként, majd washingtoni főnökeként a napi sajtótájékoztatókról tudósítottam a Fehér Házból és a State Departmentből. A SZER interjút készített annak idején George W. Bush elnökkel is.

Semmi sem változott. A sajtótájékoztatók ugyanolyanok maradtak a Trump-kormányzat alatt is. Igaz, főleg a külügyminisztériumban, már nem olyan gyakoriak. És a Fehér Házból tudósító riporterek, úgy tűnik, szkeptikusabbak a kormányzat irányvonalával szemben. A „hazugság” kifejezést – amely nem éppen kellemes jelző, amikor ezzel az Amerikai Egyesült Államok elnökét illetik – gyakrabban használja sajtó.

Tudtommal rendszeresen meghívást kaptál a washingtoni magyar nagykövetségre a nemzeti ünnepek alkalmából rendezendő fogadásokra. Egyszer a volt budapesti amerikai ügyvivő, Goodfriend társaságában mentél el. (Goodfriend a közismert kitiltási botrány idején volt Magyarországon). Az akkori magyar nagykövet, Szemerkényi Réka ehhez mit szólt?

Valamikor a UPI Pittsburgh-i irodavezetője voltam. 1981-ben, a Reagan-kormányzat első évében, sikerült a hírügynökség tekintélyes washingtoni szerkesztőségébe kerülnöm. 35 éven keresztül kaptam meghívást a Magyar Nagykövetségtől a nemzeti ünnepek alkalmával. Ilyenkor vihetünk magunkkal egy vendéget. És igen, valóban én elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak: „Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.” Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna. De ki tudja? Tény, hogy több mint három és fél évtized után először, az idén március 15-én már nem kaptam meghívást. Lehet, hogy csak gondatlanságból. Annyit megjegyeznék, hogy soha egyetlen magyar politikust sem támogattam vagy támadtam. Egész életemben hírügynökségi riporter, szerkesztő, főszerkesztő voltam. Ami annyit jelent: vélemény mellőzve. Csak a tények.

Értik Amerikában, hogy mi történik Magyarországon? Azok a kivándorolt magyarok, akikkel találkozol, mit szólnak?

Ebben nem vagyok biztos. Egyik amerikai barátom (jeles újságíró, a régió szakértője) azt mondta: „Büszkén támogattuk Magyarországot és a magyarokat főleg az 1956-os forradalom után. Most azonban már nem annyira, a magyar miniszterelnök illiberális politikája miatt”.

Egy másik barátom, történész pedig így vélekedett: „Többé már nem vagyok büszke arra, hogy amerikai magyar vagyok. Sajnos, ebben a pillanatban, már arra sem vagyok büszke, hogy amerikai vagyok”.

Lehet-e a State Departmentnek más politikája, például Magyarországgal szemben, mint a Fehér Háznak?

Természetesen. A külügyminisztériumban karrier diplomaták vannak. Intézményes háttérrel. Viszont a Fehér Ház mondja meg a tutit. A külügyminiszter pedig végrehajtja azt.

A magyarországi Soros-ellenes kampányt hogyan értékelik Amerikában? Mint az antiszemitizmus példáját?

Ez egy összetett helyzet. Nézzünk vele szembe. Az Orbán-kormány támogatta a magyarországi zsidók kulturális és vallási törekvéseit. Ezzel egyidejűleg, megszólalt a vészcsengő a magyarországi antiszemitizmus miatt, főleg vidéken.

A zsidó közösségnek, főleg az utóbbi 200 évben nagyon fontos szerepe volt a magyar kulturális, társadalmi, kereskedelmi, gazdasági fejlődésében. A haladás motorja és az egész magyar nemzet jólétének támogatója.

És ami Sorost illeti. Szerencsétlennek tartom, hogy őt választották a támadások célpontjának. Pedig az utóbbi három évtizedben nagyon is szolgálta a magyar ügyet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .