Papíron jól állunk az uniós pénzzel

0
1389

Második helyen van az unióban Magyarország a támogatások lekötésében. A kép azonban csalóka, alig nyolc százalék a ki is fizetett pénz.

Igen jól áll Magyarország az uniós támogatások lekötésében, mindjárt a második helyen állunk – derül ki az Európai Bizottság friss közleményéből.

Ebből kiderül, hogy a tervezett 29,6 milliárd euró 78 százalékát, 23 milliárd eurónyi támogatást már sikerült lekötni. A kifizetett összeg azonban csak 2,2 milliárd euró, a keret nyolc százaléka.

Forrás: EB

A kormány és az EU közötti viták is nehezítik a támogatások lehívását, amelyeknek szerepük van a lassú kifizetésben. A magyar költségvetés hosszú ideje előre fizet a kihirdetett pályázatok nyerteseinek.

A legutóbbi nemzetgazdasági minisztériumi közlemény szerint a költségvetés változatlanul megelőlegezi az uniós támogatásokat a projektek mielőbbi sikeres megvalósulása érdekében. Ezek így már megközelítették az 1925,2 milliárd forintot, ami több mint 500 milliárddal haladja meg a tavalyi év novemberéig kifizetett összegeket. Ezzel szemben az Európai Unió eddig 381,7 milliárd forintot utalt át a hazai költségvetésnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .