Kezdőlap Keresés

Trump - keresési eredmények

Ha nem elégedett az eredménnyel, próbáljon másik keresést

A kizsákmányolt Föld

0

Augusztus 2-a negatív mérföldkő volt 2017-ben: ekkorra esett a túlfogyasztás világnapja, az a nap, amikorra az emberiség elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Azóta az ökoszisztéma rovására megy a fogyasztásunk. Az idén minden eddiginél korábbra esett ez a fordulópont. Magyarországnak sincs mire büszkének lennie.

Forrás: Pixabay

Tavaly a túlfogyasztás világnapja augusztus 8-án jött el, 1997-ben még csak szeptember végére esett. Sőt, 1970-ben egészen december 23-áig sikerült húzni, vagyis akkor közel optimális volt természeti erőforrásaink felhasználásának mértéke – írja az ökológiai lábnyom mérését kezdeményező nemzetközi szervezet, a Global Footprint Network közleménye.

Jelenleg azonban több szén-dioxidot bocsátunk ki a légkörbe, mint amennyit az óceánok és az erdők képesek elnyelni, és nagyobb mértékben halászunk és írtjuk ki erdeinket, mint ahogyan azok képesek lennének újratermelődni

– erre már a WWF (World Wide Fund for Nature) Magyarország közleménye emlékeztet.

Egyre félreérthetetlenebbül látszik: nagyon nagy az ára annak, hogy az emberiség az ökoszisztéma által előállított erőforrások 1,7-szeresét használja fel. Elég a szárazságokra, az erdők pusztulására, a friss víz hiányára, a talajszennyezésre, a biológiai sokféleség megdöbbentő mértékű csökkenésére, a széndioxid kibocsátásra gondolnunk.

A mellékelt két térkép mutatja, hogyan változott a kép 1961 és 2012 között. A piros különböző árnyalatai azt mutatják, mennyivel lépi túl az adott ország fogyasztása a biokapacitását; a zöld árnyalatok pedig ennek az ellenkezőjét.

Országok rangsora

A fogyasztás mértéke országonként eltérő: ha például a világ lakossága úgy élne, mint ahogy azt Ausztráliában teszik 2017-ben, akkor 5,4 Földre lenne szükségünk, az Egyesült Államok lakosainak életmódjával pedig 4,8 földnyi erőforrást használnánk fel egy év leforgása során. A rekorder Luxemburgban ez a szám: 9,1. A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Eritrea, Kelet-Timor, Haiti, Banglades vagy Afganisztán.

Magyarország is jóval túllépi az ideális mértéket, hiszen ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor közel kettő (1,92) Földre lenne szükségünk.

Ám nincs minden veszve – ha évente csak 4,5 nappal sikerülne kitolni ezt a fordulónapot, 2050-re el lehetne érni egy teljes egyensúlyt. Ehhez persze komoly erőfeszítések is kellenek, az eszközök már ma is a rendelkezésünkre állnak. Például

a kukákban landoló élelmiszer mennyiségének felére csökkentésével 11 napot tudnánk nyerni évente,

a globális ökológiai lábnyom szénkomponensének felére mérséklésével pedig 89-et.

Biztató jelek

Ugyanakkor vannak biztató jelek: például az Egyesült Államokban az egy főre jutó ökológiai lábnyom a 2005-ös csúcsról közel 20 százalékkal visszaesett 2013-ra (ez a legfrissebb rendelkezésre álló adat), elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogásának köszönhetően. Mindezt úgy, hogy eközben a GDP mintegy 20 százalékkal nőtt.

A globális ökológiai lábnyom legnagyobb részét, 60%-át egyébként az üvegházhatású gázok elnyelése teszi ki.

Emellett jelentős összetevő a mezőgazdaság is, de a lábnyomunk részét alkotja az összes további területigény is, mint a halászat, vagy a városok, utak, repülőterek.

Forrás: Pixabay

És annak ellenére, hogy a Trump-kormány visszavonulót fújt a klímavédelmi vállalásokban, sok amerikai állam és város, továbbá vállalat megduplázta a vállalásait. Emellett a világ jelenlegi legnagyobb ökológiai lábnyomát hagyó Kína legutóbbi ötéves tervében egyértelműen kiállt egy ökológiai társadalom kiépítése mellett. Skócia, Costa Rica és Nicaragua is kiváló példái azoknak az országoknak, amelyek gyorsan csökkentik a szénalapú energiafüggőségeket.

És Ön?

Jók az ilyen felmérések, képet kaphatunk a globális helyzetről, ám igazán az képes közel hozni hozzánk az általános nagy problémákat, ha magunk is megtaláljuk benne a helyünket. Nos, mindenkinek lehetősége van arra, hogy lemérje a saját ökológiai lábnyomát. Ha erre a linkre kattint, akkor Ön is megteheti azt, miként tette már több millió embertársunk.

„Javulhatnak az USA és Oroszország kapcsolatai”

0

Moszkva és Washington viszonya a mélyponton van és Medvegyev miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy még évtizedekig azzal kell számolni, hogy az USA szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben

Tillerson amerikai külügyminiszter viszont derülátóan nyilatkozott arról, hogy javulhatnak az amerikai-orosz kapcsolatok.

Az amerikai diplomácia vezetője erről Manilában beszélt, ahol részt vesz az Asean külügyminiszteri értekezletén. Vasárnap Tillerson tárgyalt Lavrov orosz külügyminiszterrel Manilában. Megvitatták az újabb szankciókat, melyeket a washingtoni kongresszus azért szavazott meg Moszkvával szemben, mert az amerikaiak szerint az oroszok beavatkoztak a tavalyi választási kampányba.

Észak Korea ellen újabb szankciókat hozott az ENSZ BT, ezt Oroszország sem vétózta meg. Ugyanakkor nem helyesli Amerikának azt az elképzelését, hogy katonai megelőző csapással próbálja meg jobb belátásra bírni Észak Korea ifjú diktátorát. A fő ellentét Washington és Moszkva között továbbra is Ukrajna. Az amerikaiak most különleges megbízottat küldték Ukrajnába, hogy mérje fel a helyzetet. Korábban az USA és az EU azért hízott szankciókat Oroszország ellen, mert Moszkva annektálta a Krím félszigetet. Tillerson külügyminiszter Manilában kijelentette, hogy mindennek ellenére lát lehetőséget a kapcsolatok javítására Oroszországgal. Korábban ezt Trump meg is ígérte, de ebből egyelőre semmi sem lett. Moszkva és Washington viszonya a mélyponton van és Medvegyev miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy még évtizedekig azzal kell számolni, hogy az USA szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben.

Hova vezethet az amerikai lépés?

0

Belpolitikai indíttatású és egyelőre jogilag mit sem ér az amerikai elnök bejelentése a párizsi klímamegállapodásból történő kilépésről – véli Faragó Tibor címzetes egyetemi tanár, korábbi magyar főtárgyaló, aki személyesen is aktív részese volt az 1991-től folytatott nemzetközi klímapolitikai egyezkedéseknek.

A amerikai döntés megítélésről célszerű felidézni a Párizsi Megállapodás szövegét is.

A Megállapodás 25. cikkelye ugyanis a visszalépéssel kapcsolatban azt mondja ki, hogy „Három évvel azon a nap után, amelyiken a Megállapodás egy Félre nézve hatályba lépett, az adott Fél visszaléphet a Megállapodástól a Letéteményeshez intézett írásbeli értesítéssel.”. Egy további pontja pedig azt rögzíti, hogy „Minden visszavonás a visszavonási értesítésnek a Letéteményes általi kézhezvétele napjától számított egy év elteltével lép hatályba, vagy olyan későbbi időpontban, amit a visszavonási értesítésben határoztak meg.” Ez a megállapodás tavaly novemberben lépett hatályba, s így – mint Faragó Tibor emlékeztet –

az Egyesült Államok legkorábban 2019 novemberében nyújthatja be hivatalosan az ENSZ-nek a kilépési szándékát rögzítő értesítést.

Majd pedig onnan kezdve egy évet kell várnia, mire hivatalosan is kilépettnek nyilváníttatik. S ki tudja, mi lesz akkorra, hiszen az Egyesült Államokban 2020 novemberében – ha Trump addig marad is elnök – újra elnökválasztások lesznek.

A kilépés, ami nem is kilépés

Forrás: Flickr

Az amerikai kormány a múlt pénteken értesítette az ENSZ-főtitkárt – mint e megállapodás letéteményesét – a kilépésre vonatkozó döntéséről. Az amerikai fél azonban azt a szándékát is jelezte, hogy az ország a jövőben változatlanul részt kíván venni a klímaváltozásról folyó nemzetközi tárgyalásokon, beleértve a párizsi megállapodás végrehajtásáról szóló megbeszéléseket is. Faragó Tibor szerint erre minden lehetőségük megvan, hiszen hivatalosan az USA mindenképpen e megállapodás részese marad 2020-ig, ráadásul nem az 1992-ben megkötött éghajlatváltozási keretegyezményből (UNFCCC) távoznak, amelynek a Párizsi Megállapodás az egyik kiegészítő végrehajtási eszköze. Ilyen volt az 1997. évi Kiotói Jegyzőkönyv is, de annak ratifikációját már eleve elutasította az akkor is republikánus többségű Kongresszus. Egyébként nem véletlen, hogy a 2015-ös új nemzetközi szerződés formálisan nem jegyzőkönyv lett, így ennek elfogadásáról 2016-ban maga Obama elnök határozott arra hivatkozva, hogy ez a nemzetközi megállapodás csupán az 1992. évi egyezményt egészíti ki, márpedig annak részese az USA. A Párizsi Megállapodáshoz való csatlakozást jelző, elnöki kézjeggyel ellátott dokumentumot 2016 őszén – igen szimbolikus  módon – a kínai Hangcsouban, a G20-csúcstalálkozó alatt nyújtotta át Obama az ENSZ főtitkárának és tartottak e témáról a kínai elnökkel egy közös sajtótájékoztatót is. Ez már egy sokak által nagyon várt lépés volt, hiszen a két ország felel a globális szén-dioxid-kibocsátás közel 40 százalékáért.

Sok hűhó semmiért?

Donald Trump egyik választási ígérete volt az általa hosszú ideje „kacsaként” emlegetett globális felmelegedés elleni küzdelem fontos eszközének tartott Párizsi Megállapodásból való kilépés. S miután látható, hogy több, ennél az amerikaiak számára sokkal lényegesebb és látványosabb ígéretét – például az Obamacare eltörlését – nem képes beváltani, Trumpnak – saját olvasatában – fel kellett mutatnia néha egy „sikert”. Más szóval, elsősorban belpolitikai okai vannak a mostani amerikai bejelentésnek, amelynek tehát nemzetközi jogi következménye évekig nem lehet – összegzett Faragó Tibor. A szakértő azt is hozzátette, hogy a mostani lépést megelőzően júniusban a CNN által élőben közvetített beszédében az amerikai elnök már egyetlen szóval sem utalt arra, hogy e globális probléma „kacsa” lenne, hanem csak azt hangsúlyozta, hogy e megállapodás mennyire előnytelen országa gazdasági fejlődése és versenyképessége szempontjából. Erre utal egyébként az is, hogy az Egyesült Államok innovációs és technológiai fejlesztések révén a továbbiakban is mérsékeli az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátását, együttműködik más országokkal, tisztább és hatékonyabb módon hasznosítja a fosszilis tüzelőanyagokat, és igénybe vesz tiszta és megújuló energiaforrásokat is.

A Párizsi Megállapodás

A Párizsi Csúcs
Forrás: Wikimedia

A 2015. december 12-én, Párizsban 195 ország részvételével megszületett, a 2020 utáni időszakra vonatkozó megállapodás egyik legfontosabb érdeme és eleme, hogy olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyekkel csökkenthető az üvegház-gázok globális kibocsátása és mérsékelhető a klimatikus változások káros hatásai. A megállapodás tavaly november 4-én lépett hatályba, akkora teljesültek a feltételek, nevezetesen, hogy legalább 55, a globális kibocsátások legalább 55 százalékáért felelős ország helyezze letétbe a ratifikációs okmányokat. A csatlakozók vállalták, hogy a légkör felmelegedését 2 Celsius fok alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest, és erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 fokot. További kitétel, hogy az országok ötévente közzéteszik vállalásaikat, illetve, hogy a finanszírozási és a technológiai együttműködésben is továbblépnek, valamint hatékonyabban foglalkoznak a változásokra való felkészüléssel is.

Magyar csatlakozás

Forrás: effortsharing

Magyarország az élen járt az Európai Unión belül a csatlakozással. Az Európai Unió tagállamai közül elsőként zárta le a belső ratifikációs eljárást, majd tavaly október 5-én az elsők között helyezte letétbe az erről szóló okmányát az Egyesült Nemzetek (ENSZ) New Yorki központjában, s vált a párizsi megállapodás teljes jogú tagjává.

Ugyanakkor egy az idén tavasszal közzétett elemzés megállapítása szerint Magyarország rosszul teljesít a globális felmelegedés elleni politikában. A Transport & Environment és a Carbon Market Watch közös jelentése (https://www.transportenvironment.org/press/just-three-eu-countries-step-plate-paris-climate-deal-–-ranking)  arról ír, hogy csak 3 európai uniós ország – Svédország, Franciaország és Németország – politikája áll kellő összhangban a megállapodással. Magyarország nincs a többé-kevésbé jól teljesítők között sem, sőt, a teljesítményünket gyengének ítélték: a lehetséges 100 pontból csak 22-őt sikerült elérni. A Megállapodás egyes, a fontosságuk szerint súlyozott elemeinek kezelését pontozzák országonként.

Phenjan fenyegető veszélyt jelent

0
A két Korea határán
Forrás: Pixabay

Az amerikai és a dél-koreai elnök nyilatkozott. Az ENSZ BT szombaton újabb büntetőintézkedést szavazott meg, amely a többi között exporttilalmat rendel el Észak-Korea legfontosabb jövedelemtermelő termékeire, köztük a vasércre, az ólomércre, a szénre és a halászati termékekre.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea számára Észak-Korea „fenyegető veszélyt” jelent – áll a Fehér Ház vasárnap esti közleményében, amelyet Donald Trump amerikai és Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonos megbeszélése után adtak ki.

A közlemény szerint a két elnök megállapította: az Észak-Korea jelentette közvetlen veszély „komoly és növekvő mértékű” nemcsak az Egyesült Államokra és Dél-Koreára, hanem Japánra és az egész világra nézve is.

Trump és Mun a megbeszélésen ígéretet tett arra, hogy alkalmazza az Észak-Korea ellen hozott valamennyi határozatot, egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget ugyanerre.

AZ ENSZ Biztonsági Tanácsának 15 tagállama szombaton egyhangúlag hozott újabb büntetőintézkedéseket, amelyeket ha betartanak, az ázsiai kommunista állam évi egymilliárd dollárnyi jövedelemtől eshet el. Az intézkedéscsomag ugyanis a többi között exporttilalmat rendel el Észak-Korea legfontosabb jövedelemtermelő termékeire, köztük a vasércre, az ólomércre, a szénre és a halászati termékekre.

Az új ENSZ BT-határozat célja, hogy tárgyalásokra kényszerítse Phenjant az interkontinentális rakétával végzett újabb, júliusi kísérlete után.

Észak-Korea ügyében megnyilatkozott Manilában, az ASEAN-tagországok külügyminiszteri értekezletén résztvevő Rex Tillerson is. Az amerikai diplomácia irányítója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy Észak-Koreának fel kell hagynia ballisztikusrakéta-kísérleteivel. Tillerson leszögezte hogy az ENSZ BT újabb határozata azt is bizonyítja, hogy a nemzetközi közösség a Koreai-félsziget egészének atomfegyver-mentesítése mellett áll ki.

MTI/FüHü

 

 

Észak Korea és az intelligens válasz

0

Vang Ji külügyminiszter Manilában találkozott újságírókkal, akik elsősorban arról az egyhangú Biztonsági Tanácsi határozatról kérdezték, mely újabb gazdasági szankciókkal sújtotta Észak Koreát.

Az ENSZ BT azt követően döntött így, hogy Észak Korea sikeresen kipróbált egy interkontinentális rakétát. Ezután pedig az ifjú diktátor büszkén kijelentette: immár el tudjuk érni az USA egész területét.

Trump elnök erre újra megfenyegette Észak Koreát, hogy katonai megelőző csapással teszi tönkre fegyvergyárait és nukleáris arzenálját. Kína ezt mindenképp szeretné elkerülni. Ezért javasolt külügyminisztere intelligens választ a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszernek. Amelyre súlyos csapást mérnek a szankciók, évi egymilliárd dolláros export bevételtől foszthatják meg Észak Koreát.

Mit javasol Peking, Észak Korea egyetlen megmaradt szövetségese? Azt, hogy kezdjék újra azokat a hatoldalú tárgyalásokat, melyeket korábban a kínai fővárosban tartottak. Ezeken a tárgyalásokon a két Koreán kívül Kína, az USA, Oroszország és Japán vett részt. Azért szakadtak meg ezek a tárgyalások, mert Észak Korea újra kezdte rakéta és nukleáris programját,  mellyel az egész térséget fenyegetheti. Most mind a hat érdekelt fél ott van Manilában, ahol hétfőn kezdődik meg az Asean külügyminiszteri értekezlete. Vang Ji kínai külügyminiszter tárgyalt észak-koreai kollégájával és utána tudatta a sajtóval: Peking intelligens választ vár Észak Koreából az újabb ENSZ szankciókra.

Washington kész folytatni a párbeszédet – mondja az orosz külügyminiszter

0

Arra is számít, hogy a két ország a szíriai rendezés ügyében is kapcsolatban marad egymással mind katonai, mind politikai téren.

Szergej Lavrov meggyőződése, hogy az amerikai kormány kész folytatni a párbeszédet számos bonyolult kérdésben a két ország közötti feszül viszony és a Washington által újonnan bevezetett szankciók ellenére – mondta az orosz külügyminiszter újságíróknak vasárnap Manilában, miután tárgyalt amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal.

A két ország diplomáciájának vezetője a Dél-kelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Manilában zajló regionális csúcstalálkozója keretében több mint egy órán át tanácskozott, a két ország kapcsolatainak helyzetéről és több más nemzetközi témáról.

„Úgy érzékeltük, hogy amerikai kollégáink készek folytatni a párbeszédet, úgy gondolom, nincs is más választásuk”

– mondta a megbeszélés után Lavrov az újságíróknak.

Hozzátette: Oroszország számít arra, hogy a két ország a szíriai rendezés ügyében is kapcsolatban marad egymással mind katonai, mind politikai téren.

Ismeretes, hogy Moszkva egy héttel ezelőtt, válaszul az Egyesült Államok által jóváhagyott szankciókra 755 amerikai diplomatát és más személyzetet utasított ki az országból.

A minap Trump elnök is aláírta a szankciókra vonatkozó okmányt, de egyben kritizálta is a lépést. A legújabb büntetőintézkedések európai gazdasági érdekeket is sértenek, emiatt további egyezkedés várható az ügyben.

MTI/FüHü

Sikeres rakétakísérlet – évi egymilliárd mínusz

0
Észak Korea elleni szankciókról szavaz a Biztonsági Tanács, mely évi egymilliárd dollártól fosztaná meg a militarista rendszert.

Szombaton szavaz az ENSZ Biztonsági Tanácsa arról az amerikai javaslatról, mely új, a korábbinál is szigorúbb 

szankciókat alkalmazna Észak Koreával szemben. Az előzmény: a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer július 18-án interkontinentális rakéta kísérletet hajtott végre – sikerrel. Az ifjú diktátor, aki maga is jelen volt a rakéta kísérletnél, ezt követően kijelentette: az USA egész területét el tudjuk érni ! Trump újra katonai megelőző csapással fenyegetőzött és a diplomaták hozzáláttak egy újabb szankciós listához. Mindenekelőtt Kínával, Észak Korea egyetlen megmaradt szövetségesével egyeztettek. Emiatt bíznak benne, Peking nem fog vétózni. Mi van az amerikai javaslatban?

Teljes tilalom Észak Korea nyersanyag exportjára! Ez elsősorban szenet, vasat és ólmot jelent. Amerikai számítás szerint ez évi egymilliárd dollárt hoz a konyhára Észak Koreában.

Ebből fedezik a rakéta és nukleáris programot. Érdekes módon nem tiltja a szankciós lista Észak Korea olajellátását. Pedig ezzel minden korábbinál súlyosabb csapást mérnének az elmaradott országra.

Szankciókat fogalmaz meg az amerikai javaslat az Észak Koreában elindított külföldi beruházásokkal kapcsolatban is. Ez mindenekelőtt Oroszországnak jelentene problémát. Moszkva amúgyis kapott egy szigorú szankciós listát az Egyesült Államoktól. Moszkva tehát vétózhat. Washingtonban bíznak benne, hogy mégsem teszi. Kim Dzsongun háborús politikája ugyanis Putyint is zavarja. Szavazás az ENSZ BT- ben szombaton. 2006 óta hoz a BT szankciós határozatokat Észak Korea ellen, de azok eddig nem állították le a nagyszabású fegyverkezési programokat, melyek mind jobban fenyegetik az egész csendes-óceáni térséget.

Elképzelt demokrácia

0

Költői a kérdés, de mégis nehéz elképzelni, hogy van épeszű ember aki, a felcsúti gázszerelőről elhiszi, hogy zseniális vállalkozó, a banki szféra, a médiák, a turizmus, az útépítéstől egészen a futball menedzsmentig, mindenhez ért: hiszik mert, hinni akarják (nem merik nem hinni), hiszik mert anyagi érdekük fűződik hozzá, hiszik, mert imádják a vezért, s ha tőle származik a balek vagyona és vélt tudása, akkor az elfogadható.

Csodával érne föl, ha a Silviu Brucan által, még a kilencvenes évek elején jósolt húsz év után Romániában, sőt – mint mára Magyarország és Lengyelország példáján kiderült – az egész régióban elterjedt, és uralkodóvá lett volna a demokratikus politikai kultúra. A rendszerváltás körül már a szivárvány alatt átlépett, kommunistából nyugatot megjárt és felfogott egykori politikus/politológus szavait harsány felháborodás követte a zöld románok körében, és nemcsak ott. Mi magyarok meg – azt hiszem, ha nem is saját jogon, hanem amolyan „pán-magyarként” – egyfajta felsőbbrendűség tudattal tekintettünk a kijelentésre, és a körülötte zajló vitára. Hiszen a mi „anyaországunk” ugye, a régió éltanulójának számított, ami a demokratikus átalakulást, a „nyugatosodást” illeti. És hát könnyen tudtunk azonosulni a „gulyás-kommunizmusból” szabadult, de már azt megelőzően is nyitottabb és toleránsabb, stb., Magyarországgal, és ezért reméltük, hogy a demokratikus politikai kultúra hiánya „román-ügy”, minket nem (vagy legalábbis kevésbé) érint.

Van a kisebbségi létnek, és különösen a kisebbségi politizálásnak, egy első látásra naivnak tűnő, de szociológiai értelemben nagyon is meghatározott dimenziója, amit jobb híján kisebbségi hiszékenységnek neveznék, vagy másik szempontból, olyan, a helyzetből fakadó csőlátásnak, melyet akár a komplexáltságból fakadó egydimenziós látásmódnak nevezhetnék. Arról van szó, hogy igencsak könnyen belesétálunk a nacionalizmus csapdájába, elfogadva, hogy van jó, meg rossz nacionalizmus, a kisebbségit mindenkor jónak és követendőnek tekintve, vagy legalábbis tolerálni valónak, miközben egyre kevésbé fogadjuk el a „mások”, nevezetesen a többségi nacionalizmus minden megnyilvánulását. Mondom nem hiszem, hogy itt csupán egyéni ízlésről, vagy monomániáról lenne szó, inkább a kisebbségi helyzet tehertételeivel szembehelyezett, azt kompenzálandó, jobb híján kialakított immunbetegségről. Miközben azt gondoljuk, hogy amit mi teszünk, sőt gondolunk, azután meg különösen, amit képviselőink a politikai porondon reprezentálnak, az kisebbségi létünkből következően legitim, és helyes, csakis a „jó oldalon” állhatunk, stb., mert minket ugye a többségiek elnyomnak, marginalizálnak, mi a kis Dávidok vagyunk a nagy Góliátok között, stb.

Arra, hogy ez nincs így a leginkább a magyar és nyomában a rommagyar politika populista fordulata jó példával szolgál, már ha tudomást akarnánk venni róla, ha az etnonacionalizmussal beojtott populista diskurzusokkal nem tudnánk, szinte száz százalékosan azonosulni. Azt hiszem, hogy Orbán and Co ezt rég fölfedezte, és populista/demagóg diskurzusai erre játszanak rá, a határon túli kisebbségek vonatkozásában, azt az immunbetegséget célozzák meg, mely megijed mindenféle „széthúzástól”; mely egyenesen retteg a pluralizmustól, hogy többféle vélemény, politikai álláspont van a palettán, gondolván, hogy akkor felaprózódik  a „nemzet”, különösen a kisebbség: az „egységben az erő”, (ezt sugallja a NER is a hatumáknak) jelszó pedig ezért lehet szinte örökérvényű nálunkfele, stb. Kicsit is közelebbről és kritikusan szemlélve, az elemző arra a következtetése juthat, hogy a kisebbségi helyzet maga nem kedvez a demokratikus politikai tudat (legalábbis gyors) kialakulásának (ennek a leképződései a kisebbségi „egységpártok”, a valódi politikai pluralizmus hiánya, régiónk kisebbségi társadalmaiban). De annál inkább kedvez a paternalista, tekintélyelvű vezéreknek, akiknek nacionalista/populista diskurzusaihoz érzelmileg azonosulni tud a többség, sőt minden más alternatívát kevésbé hatékonynak és egyenesen kártékonynak tekint a demokratikus politikai tudattal aligha rendelkező istenadta.

Ez vezet az elöljárók leválthatatlanságának elfogadásához (másik oldalról pedig ahhoz, hogy a képviselők könnyedén foglyul ejthetik a kisebbségi szavazókat, elég néhány érzelmes/nacionalista frázisba burkolni irracionális, sőt kontraproduktív gondolatot, hogy híveiket megtartsák, alternatíva pedig nincs[i]), ahhoz a tévképzethez, hogy a politikai elit egyfelől csakis „jobb” lehet, mint a többségi (erre a kisebbségi determinizmuson kívül semmiféle garancia nincs). Másfelől pedig az a belenyugvó (ez aztán igazán magyharossch), rezignált magatartás a jellemző, mely azt sugallja, hogy elöljáróink, olyanok amilyenek, de mégiscsak a mieink,  „magyar narancs” szindróma. Ennek a magatartásnak a következménye, hogy a rommagyar elöljárók en bloc feddhetetlenségét igen sokan, még értelmiségiek is, elhiszik, a korrupciót részükről nagyon jól tolerálják: lehet, hogy korrupt vagy saját zsebre dolgozik[ii], de „büszke magyar”, és ami a lényeg a miénk, ugye? (Mennyire ismerős ez a magatartás az anyaországi politikai vezérkar és klientúrájának vonatkozásában is, nemde? Költői a kérdés, de mégis nehéz elképzelni, hogy van épeszű ember aki, a felcsúti gázszerelőről elhiszi, hogy zseniális vállalkozó, a banki szféra, a médiák, a turizmus, az útépítéstől egészen a futball menedzsmentig, mindenhez ért: hiszik mert, hinni akarják (nem merik nem hinni), hiszik mert anyagi érdekük fűződik hozzá, hiszik, mert imádják a vezért, s ha tőle származik a balek vagyona és vélt tudása, akkor az elfogadható. Van-e ettől bizáncibb, paternalisztikusabb, és álságosabb politikai attitűd?)

Nem azt akarom mondani, hogy a politikai és közéleti (hangadó, véleményformáló) elit (ami már majdnem szitokszó, de akkor is megkerülhetetlen és szociológiai értelemben helytálló kifejezés), nem az oly sokat hivatkozott istenadta nép jó leképződése lenne, sőt  populizmusa éppen arra enged következtetni, hogy nagyon is az, és meglehetős hűséggel reprodukálja/reprezentálja a köznép hiedelmektől, érzelmektől és legendáktól átszőtt paternalista (Almond és Verba kifejezésével parokiális) politikai kultúráját. Csak azt konstatálom, hogy attól semmivel sem több. A mai rommagyar politikai és közéleti elit (nagyjából és mindenestől, a régióbeli-, a román-[iii], és mainstream magyarországihoz hasonlóan) – jószerével – a „nép fia”: mindenestől olyan, mint a nép, amiből vétetett. Így és ennyiben persze reprezentatív, csak éppen nem profi, esze ágában sincs a dolgok élére állni, a politikai tudat, a demokratikus politikai kultúra[iv], a társadalmi és kulturális modernizáció és innováció, stb.,stb., (mondjuk ki, a populista lózungok világán kívül, tisztelet a kevés kivételnek, inkompetens) ágensének, hordozójának lenni; nem példakép, és nem útmutató, hiszen a szavazók ignoranciájára, érzelmi elköteleződésére, irracionalitására, sőt a gyűlöletre épít, semmit nem vesz el, semmit nem tesz hozzá a „népi indulatok”, és „évszázados aranyköpések” politikájához, csupán fölerősíti és kommunikálja azt.

Az ultrakonzervatív passzivitás (a patópál urak köztünk élnek, sőt vezéreink ők) és múltba fordulás központi magja – pszichológiai, és szociálpszichológiai, valamint szociológiai értelemben – a demokratikus politikai kultúra hiánya, amit demagóg és érdekelt, korrupt és fantáziátlan, valamint inkompetens vezetők kihasználnak (ismét csak tisztelet a gyér kivételnek). A demokratikus politikai kultúra mentális dimenziója, a politikai tudat, a mezőny váltógazdálkodásának képzeletbeli leképződése[v] nélkül nem működhet: tudomásul kell venni, hogy nincs demokrácia demokraták nélkül. Ez a fajta paternalista, a demokratikus értékeket mellőző mentalitás konkrét kivetülése, annak a sulykolása, hogy a mai magyar kormány leválthatatlan, amit a székelyföldi, el- és lekötelezett kiskirályok időnap előtti választási propagandája közvetít, és amit nem véletlenül sem lenyelni, sem kiköpni nem tud a központi RMDSz vezérkar.

Ahhoz, hogy a demokratikus politikai kultúra elterjedjen, sőt uralkodóvá legyen nemcsak egyszerűen a szocializációs eljárások (a szocializációs szcénák) radikális átalakítására lenne szükség, hanem a dolgot reszocializációként kell fölfogni: egyszerre kellene az elévült, sőt mondjuk ki rossz politikai kultúrát lebontani, és egy újat kialakítani, ami szemmel láthatóan meghaladja a régió elitjeinek hozzáértését, és messze túlmutat közvetlen (anyagi és nemcsak) érdekein, kívül esik komfortzónáján[vi]. Ezért a mindent überelő kettős beszéd, a populista demagógia, a gyűlöletre apellálás. És talán ez magyarázza, hogy az uralkodó elitek ellene fordultak a politikai nyugatnak, letettek a fölzárkózásról. Úgy vélem, ez ma a helyzet, remélhetőleg még változhat, de sötétek a felhők fölöttünk, nem látni a morális világban eligazító csillagjárást.

[i] Ez magyarázza, hogy többszöri nekifutásból és nagyon erős Fidesz-KDNP hátszéllel, valamint anyagi/logisztikai támogatással sem jöttek létre igazi alternatívát kínáló, életképes rommagyar pártok. Igaz, hogy senki nem próbálkozott „más”, a nacionalista diskurzusokat mellőző formáció létrehozásával, mindenki a populista etnonacionalista választói massza és politikai tőkéből álló torta újrafelosztásán, a jobboldalon próbálkozott, innen a „megosztási kísérletek” bélyege és sikeres visszaverése. Mind az MPP, mind az EMNP csupán személyi változásokat ígért, azt, hogy majd ők és Tőkés, valamint a „nagy stratégiai partner” Orbán hatékonyabban, értsd időnként jól odamondva a „románoknak”, radikálisabban fogják képviselni ugyanazt, amit az RMDSz tesz. Nem csoda, hogy erre nem volt és nincs vevő (az MPP, mikor behúzódott az RMDSz-ernyő alá, felismerte ezt, az EMNP pedig pávatáncát járja: elmúlik magától).

[ii] Azt hiszem, létezik ezidő szerint egy hallgatólagos egyezség a román (szerb, szlovák, ukrán?) és  a magyar hatóságok részéről, miszerint az egymás területén zajló, magyar és kis mértékben román (szerb, szlovák, ukrán?), azaz a másik ország területén élő kisebbségeket célzó „támogatásokat”, legyenek azok államiak vagy civil eredetűek, nem vizsgálják, vagy legalábbis nem tüzetesen. Most majd a magyar kormány civil szervezetek megregulázására irányuló szabályozását követően ez (is) változhat, de eddig a dolog hallgatólagosan működött. Azt sem gondolom, hogy egy következő magyar kormánynak szándékában állna majd tüzetesen és szigorúan kivizsgálni, a határon túl elköltött költségvetési tételek sorsát, és mégis. Ha egyszer majd kivizsgálnák azokat az ügyleteket, amelyeket pártközeli alapítványok, klienteláris befektetők, sőt egyházak magyar költségvetési pénzen folytatnak, lenne nagy sivalkodás. Akkor talán radikálisan újra lehetne gondolni az előljárók feddhetetlenségének kérdését, csak egy példa. A székelyföldi kiskirályok már nem is pályáznak, illetve csak módjával, bukaresti fejlesztési alapok lehívására (aztán a házi sajtó ezt még diszkriminációnak is állítja be!). Viszont ők a magyarországi pénzek (és pénzmosások), lehívásának és elköltésének bajnokai, a magyar kormány elsőrendű kliensei, az egyházakkal együtt. (Senkit ne tévesszen meg, hogy a leginkább strómanok, és alibi civil szervezeteken keresztül folynak az ügyletek, miközben a sorosozás nagyzenekarában játszanak a kiskirályok is.) Ez az a szürke zóna, ahol – néhány eseti ügylettől eltekintve, mint amilyen a Nagy-Debreczeni féle vendéglőnyitás, amit az erdély.átlátszó.hu napvilágra hozott – nem látunk, nem láthatunk tisztán, és ahol az adományozónak (ne legyenek kétségeink, mindenekelőtt magyar költségvetési pénzekről beszélünk!) való visszajátszás, a saját zseb kitömése, a politikai és gazdasági klientúra fölhízlalása, stb., folyik, de ahol még az arányokról sincs fogalmunk. Inkább a rommagyar média teljes bedarálása, megszállása és kisajátítása folyik nálunk is – aprópénzért érdekelté tett és/vagy kiszolgáltatott újságírók (sőt újságíró szövetség) hathatós segítségével – minthogy a transzparencia fele haladnánk, nehogy tudomást szerezzünk a politikai manistream viselt dolgairól, és hátha így elhisszük a fedhetetlenség legendáját, nemde?

[iii] Szabadjon itt megjegyeznem, sokak nemtetszésére, hogy a régió és benne a román választók és politikai szóvívőik, akik a leginkább a civil társadalom reprezentánsai, egyre jelentősebb rétege látványosan szakított a passzivitással, a populizmussal és a nacionalizmussal is. Messze vezetne ennek kielemzése, de a februári bukaresti és más nagyvárosokban történt látványos és kiterjedt utcai megmozdulások jól mutatják ennek a rétegnek a jelentőségét, egyre nagyobb befolyását. Amiből a rommagyar kisebbség csak egy nagyon szűk értelmiségi szelete vette ki a részét. Úgy tűnik – még az egyes elöljárók modernizációs, megújító szándéka ellenére is (Porcsalmi Bálint egyes megnyilvánulásaira, vagy a „Nőszövetség” egyes fölszólamlásaira, stb., gondolva) – mi maradunk az Orbán-bűvölet és etnonacionalista populizmus bűvkörében!

[iv] A politikai kultúra talán legjobb definíciója: „a politikai magatartásformák, értékek, benyomások, a releváns információk és a politikai készségek meghatározott elosztásából” kialakuló kulturális vonás, illetve viszonylag stabil identitás (lásd. Almond – Powell, 2003). Mint ilyen változékony, és főként hosszú távon, megváltoztatható dolog, akár a kultúra egésze az.

[v] Hadd álljon itt az is, hogy a választások és az egész demokratikus folyamat, meg intézményrendszer egyensúlya, működőképessége, két alaptételen nyugszik, a kisebbség létének és eltérő véleménye legitimitásának elfogadásán, éppen úgy, mint a többségi vélemény és a rá épülő hatalom uralmának az elfogadásán (ezt nevezi t.k.Max Weber legitimitásnak). Az első esetben az önkorlátozás, a többség zsarnokságának elkerülése – ennek a biztosítékaként hozták létre, elsősorban az USA-ban az alapító atyák, a fékek és ellensúlyok rendszerét, és ennek a válságát jelzi, hogy Trump egyáltalán megválasztható volt – , másfelől a többségi akaratnak való többé-kevésbé önkéntes és érdekelt alárendelődés, a kulcsfogalmai.

[vi] Itt csak fölsorolására telik, azoknak a szcénáknak, szocializácós közegeknek, melyek a politikai kultúra kialakulásán és megváltoztatásán kellene, hogy fáradozzanak, és az olvasó fantáziájára bízom – egy-egy megjegyzésen túl – annak eldöntését, hogy mennyire teszik ilyen irányú dolgukat a megfelelő intézmények. Tankönyvszerűen a család, az iskola (az intézményes nevelés), a vallási intézmények, a kortárscsoportok (peer group), a munkahelyi közösségek, a médiák és a politikai pártok tartoznak azokhoz az intézményekhez, melyek ki-, és átalakítják a politikai kultúrát és amelyeknek, ha közös irányba tartanának esélyük lenne demokratikus politikai tudat kialakítására, demokraták kinevelésére, illetve az átnevelésre. Csakhogy nálunk a család a paternalista modell foglya, amit egyedül családnak tartunk az az apa mindenható uralma, sőt már-már a családon belüli erőszak legitim hordozójának akarnoksága (lásd az erről folyó vitákat); az iskola az autoritér, sőt a történelmi diktátor-vezérek példaképét terjeszti, gyanús múltú, szélsőséges vezéreket és irodalmi műveket propagál, emel be a nemzeti pantheonba és kanonizál, stb.; a vallási intézmények egymást túllicitálják a fundamentalista, ultramontán és intoleráns tudás-, és hitelemek propagálásában. Jellemző módon az erdélyi református egyház az ortodox fundamentalistákkal szövetkezik, kisebbségellenes, ásatag és avitt, diszkrimináló, kezdeményezések támogatásában; a kiszolgáltatott – akár gazdasági, akár politikai/ideológiai szempontból – elkötelezett médiák radikálisan jobbra csúsztak, nem beszélve a jobb híján közösséginek mondott (social media) nyilvánosságban terjedő gyűlöletbeszédről, úgy is, mint szocializációs szcénáról; és akkor mit szóljunk a populizmus bűvöletébe pottyant pártokról, melyek nem ideológiákra, a jó kormányzás megvalósítására, a közérdek szolgálatára, hanem sokkal inkább hatalmi vágyra, zsarnoki hajlamra, zsákmányszerzésre (party patronage system), a bennünk lakozó gyűlölet fölszítására, stb., épültek ki, illetve így működnek?

Magyari Nándor László (Systemcritic)

 

Juncker nem szeretné elveszíteni Magyarországot

0

Nyári szabadsága előtt a Politico című brüsszeli portálnak nyilatkozott az EU Bizottságának elnöke.

Jean-Claude Juncker elmondta: kész a harcra Amerikával szemben az orosz szankciók miatt. Ezek ugyanis európai érdekeket is érintenek. Amerikának nem szabadna ilyen szankciókat bevezetnie Oroszországgal szemben anélkül, hogy előzetesen konzultált volna az unióval!- hangsúlyozta Jean-Claude Juncker. Trumpon nyíltan gúnyolódott mondván nem tud rendet tartani saját csapatában a Fehér Házban. Utalt arra, hogy az új kommunikációs igazgató csak tíz napig élvezte főnöke bizalmát. Juncker a reményét fejezte ki, hogy Trump a jövőben nem buzdít senkit az unió elhagyására úgy ahogy ez Nagy Britannia esetében történt. A nyugat balkáni államoknak fontos az európai perspektíva- hangsúlyozta Juncker, aki nem titkolta: egyelőre nem híve annak, hogy ezek az országok be is kerüljenek az EU-ba.

A renitens közép-kelet-európai államok között Juncker határozottan különbséget tett: a magyar vezetőkkel jó kapcsolatot ápol, míg a lengyelekkel nem. Lengyelország ellen az EU Bizottsága javasolta a hetes cikkely alkalmazását a jogi reformok miatt. Magyarország jelezte: nem szavazza meg ezt a szankciót Varsóval szemben. Orbán Viktorral rendszeresen találkozom, bár nem minden ilyen találkozóról számol be a sajtó.

Nem szeretném elveszíteni Magyarországot!- mondta a luxemburgi politikus, aki Ausztriában tölti szabadságát. Orhan Pamuk Nobel díjas török írót olvassa majd elsősorban, mert szeretné jobban megérteni Törökországot, mellyel az EU-nak kissé viharosak voltak a kapcsolatai az utóbbi időben…

Juncker: Az EU megtorolja az amerikai szankciókat

0

Az Európai Unió kész megtorolni az Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen elrendelt amerikai büntetőintézkedéseket, amennyiben azok az európai gazdasági érdekeknek is ártanak – ezt mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Előtte Donald Trump, bár nem örült, de aláírta az új szankciós törvénycsomagot, amely az ő hatalmát is korlátozza.

Donald Trump aláírta az általa „elhibázottnak” tartott szankciós csomagot, amelyet az előző héten elsöprő többséggel szavazott meg a kongresszus mindkét háza. Oroszország ellen azért hoztak új gazdasági szankciókat, mert

az oroszok beavatkoztak a tavalyi amerikai elnökválasztási folyamatba,

de az okok között szerepel a Krím-félsziget bekebelezése és Oroszország Szíriában játszott szerepe is (az oroszok Aszad rezsimjét támogatják). Emellett új szankciókat fogadtak el Irán és Észak-Korea ellen is.

A törvénycsomag egyik fontos cikke megköti az elnök kezét, ugyanis

korlátozza abban, hogy a szankciókat egyoldalúan, saját jogkörében feloldja.

A törvény előírja ugyanis, hogy az elnöknek minden olyan döntése előtt, amely „az amerikai külpolitikában jelentős változást hoz”, jelentést kell írnia és engedélyt kell kérnie a kongresszustól.

A szankciók európai – német, francia, osztrák, holland – vállalatokat is érintenek, ugyanis

pénzbüntetést kell majd fizetniük azoknak a cégeknek, amelyek orosz energetikai beruházásokban vesznek részt,

például az Északi Áramlat-2 nevű olajvezeték megépítésében.

Vlagyimir Putyin és Jean-Claude Juncker a G20 hamburgi csúcstalálkozóján
Fotó: MTI/EPA/Daniel Kopatsch

Juncker azt mondta, napokon belül ellenintézkedéseket fognak elrendelni, ha az amerikai korlátozások európai energetikai vállalatokat is hátrányosan érintenek. Azt mondta:

„Készen állunk, meg kell védenünk gazdasági érdekeinket az Egyesült Államokkal szemben, és ezt is fogjuk tenni.”

Szerinte, ha a washingtoni törvényhozás végül nem lesz tekintettel az európai érdekekre, akkor az EU megfelelő és arányos válaszlépéseket hoz majd. Sajtóhírek szerint az Unió szükség esetén a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) készül fordulni az ügyben.

Az orosz kormány szóvivője szerint semmi sem változott azzal, hogy az amerikai elnök aláírta a törvényt. Azt is mondta: már megtették a válaszlépéseket. A múlt héten Oroszország bejelentette, az ott dolgozó 1200 amerikai diplomatából 755-nek távoznia kell szeptember végéig.

Keményebben fogalmazott Dmitrij Medvegyev miniszterelnök a Facebookon, aki azt írta, hogy

„Oroszország ellen teljes kereskedelmi háborút hirdettek meg”.

Szerinte Oroszország továbbra is elsősorban önmagára támaszkodik majd, és meg fog birkózni a helyzettel.

Az orosz külügyminisztérium pedig azt közölte: Oroszország az amerikai szankciók hatására sem változtat az irányvonalán.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK