Orbán fél

0
2928
Facebook

A magyar miniszterelnök Trump bukása után tart Amerikától – írta a Financial Times-ban Ivan Krasztyev bolgár politológus. Míg Trump idejében az európai populista vezetők Washingtonra vetették vigyázó szemüket, most kifejezetten tartanak a Biden adminisztrációtól. Nem alaptalanul.

Antony Blinken, az új amerikai külügyminiszter, aki magyar felmenőkkel is rendelkezik
(édesanyja holokauszt túlélő), szenátusi meghallgatásán hangsúlyozta, hogy az USA legfontosabb feladata a világban a demokrácia védelme. Ezért létre kívánják hozni a demokráciák nemzetközi szövetségét, amely elsősorban Észak Amerikából, Európából és Ausztráliából, Japánból és Dél Koreából állna.

Harc a populizmus ellen

Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója többször is elmondta: az autokrata rendszerek megbuktatása a legkönnyebben úgy érhető el, ha leleplezik az általános korrupciót, és mindenekelőtt a csúcs vezetés mértéktelen gazdagodását. Ebbe a programba illik bele az, hogy Alekszej Navalnij hazaérkezése után, rögtön közzétette azt a videót, mely bemutatja Putyin palotáját a Fekete tenger partján. Ezt a videót eddig már több mint 87 millióan látták, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az orosz elnök népszerűsége a mélypontra csökkenjen.

Orbán Keletre tájékozódik

Ivan Krasztyev a Financial Timesban arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar miniszterelnök Trump bukását követően mindinkább keleti szövetségeseket keres. Erősíti kapcsolatait Moszkvával és Pekinggel noha azok eddigis igen szívélyesek voltak. A sanghaji Fudan egyetem beengedése a CEU kipaterolása után szimbolikus- hangsúlyozza a bolgár politológus a Financial Timesban.

Blinken az USA ellenfeleiről

Az új amerikai külügyminiszter nemcsak barátait, de ellenfeleinek körét is kijelölte: Kína, Oroszország, Irán és Észak Korea. Ebből a szempontból Orbán diplomáciája szemet szúrhat Washingtonban, ahol már eddigis kifogásolták, hogy Matolcsy György, aki nem vesz részt az IMF közgyűlésen Washingtonban, évente többször is Pekingbe látogat – gyakran úgy, hogy ezt be sem jelentik. Az eredmény: kínai tanácsadók ügyködnek a nemzeti bankban Budapesten.

Ennek alapján deklarálta Simonyi András, egykori washingtoni nagykövet, hogy Magyarország kínai tartománnyá válhat. Ez nyilvánvalóan túlzás, de az ex nagykövet egy zenekarban játszik Antony Blinken külügyminiszterrel vagyis lehetnek belső információi arról, hogy a Bideb adminisztráció miképp ítéli meg az igen szoros magyar-kínai kapcsolatokat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .