Orbán az épülő kínai gyárak exportjával hatalmát bebetonozhatja be

0
562
x.com

A gazdaság, a pénz, és a politika alárendelése folyik Magyarországon mindazért a szent célért, hogy Orbán és tettestársai hosszú távra bebetonozhassák hatalmukat. Kerüljön ez bármennyibe is az országból el nem menekülőknek.

“Az akkumulátorgyárak építése és működése évtizedekig tartó környezetvédelmi problémákat okozhat Magyarországnak, ahol lakosságcsere is zajlik hiszen az új gyárakban egyre több vendégmunkás dolgozik majd” – hangsúlyozta Győrffy Dóra, a Corvinus egyetem professzora, aki a Magyar Hangnak nyilatkozott.

“A magyar állam elképesztő mennyiségű pénzt tesz bele ezekbe a kínai beruházásokba, amelyekről már ma is pontosan tudni lehet, hogy soha nem fognak megtérülni”

– fűzte hozzá. Győrffy Dóra professzor elmondta, hogy a kínai gyárakban “elsősorban alacsonyan képzett és igen elkötelezett munkavállalókra van szükség, akik elsősorban

Ázsiából érkeznek majd miközben a jólképzett magyar fiatalok ezerszámra hagyják el az országot – javarészük végképp.

“A magyar államnak rengeteg pénzébe kerül majd a környezetvédelem a kínai gyárak környezetszennyező tevékenysége miatt, vizet és energiát kell biztosítani nagy mennyiségben. Orbán Viktor már jelezte, hogy két földgáz erőmű épül elsősorban azért, hogy energiával lássa el az új kínai gyárakat. Miért támogatja ily elszántan Orbán Viktor az új kínai és nemcsak kínai gyárak építését, ha ily sok problémát okoznak?

Orbán hosszútávra bebetonozhatja hatalmát

Sokan azzal magyarázzák Orbán Kínabarát politikáját, hogy Peking lefizeti a magyar miniszterelnököt, aki szívesen játssza el a trójai faló szerepét az Európai Unióban vagy a NATO-ban. A kínaiak előszeretettel alkalmazzák a korrupciót az üzleti kapcsolatokban otthon éppúgy mint külföldön.

Orbán Viktor sohasem vetette meg a gazdagodásnak ezt a módját, de politikai oka is van annak, hogy maximálisan támogatja az új kínai gyárak építését noha a helyi lakosság ellenállása népszerűségvesztést okozhat.

Ha megindul a kínai gyárak exportoffenzívája Magyarországról, akkor ez tartós kiviteli többletet eredményezhet. A nagy hitelminősítő intézetek számára ez igencsak fontos mutató. A pozitív külkereskedelmi mérleg a nemzetközi fizetéseket is kedvezően befolyásolhatja: a Magyar Nemzeti Bank előnyösebb feltételekkel juthat kölcsönhöz. Jelenleg a magyar államadósság a GDP 80%-a körül ingadozik, ez messze meghaladja a 60%-os limitetet, de az Európai Unióban az átlag hasonló eltérést mutat miközben Franciaország már meghaladja a 100%-ot, Olaszország pedig a 140%-ot. A Magyar Nemzeti Bank jelenleg 2,5%-kal drágábban jut külföldi hitelhez mint az uniós átlag.

“Magyarországon nincs pénzügyi válság, az Orbán rendszer 3-4 évig  még jó eséllyel elkerülheti ezt”

– hangsúlyozta Surányi György. A Nemzeti Bank ex elnöke arra mutatott rá a Pénzügykutató Intézetben megtartott előadásában, hogy a lassú növekedés, a magas infláció csak a hazai lakosság számára nagy probléma.

Magyarország immár az Európai Unió legszegényebb állama lett

– mutatott rá Győrffy Dóra professzor.

A külföldi hitelminősítőket mindez hidegen hagyja amíg a magyar fizetőképesség megfelelő, és az évekig fennmaradhat. Orbán Viktor tehát bebetonozhatja hatalmát megakadályozva az ellenzék bármifajta alternatív kezdeményezését, amelytől nem is nagyon kell tartania hiszen az alkatilag szellemi impotenciában szenvedő ellenzéki pártok nemigen tudhatnak ésszerű programot összeállítani, amely mind a szavazópolgárok mind pedig a nagy hitelminősítő intézetek tetszését elnyerhetik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .